Ma azon gondolkodtam, vajon hányan vannak, akik a blog témája iránt érdeklődnek, illetve Magyarországon underground szinten mi a helyzet ezzel a dologgal. Mindig leírom, hogy nem fogok semmit se népszerűsíteni, először is mert semmi szükség rá, azon kívül nem tudom mindenkinek való-e vagy sem.
Mindenesetre én tágabb értelemben próbálom tárgyalni ezt a dolgot, nem feltétlenül egy teakeverék bevitele és hatása szempontjából.
Egyébként meg szerveződget valami, nem lenne rossz egy ilyen közös alkalom néhány emberrel, akiket ez érdekel, de ez nyilván kapcsolatfüggő, szóval van néhány ismerős, akik lelkesek lennének erre, és Gomoa barátommal sokat beszéltünk erről, persze nyilván először is ismerni kellene azokat, akik esetleg jönnének. Vannak jónéhányan!
A terv az egy 2-3 napos hétvége, ilyen lazítós, közös beszélgetős, együtt főzős valami, aminek keretében persze ayahuascáznánk is. És akkor az eléggé mély, tanulságos lehet.
Poén, amit írtam is, hogy én kényszerből kezdtem egyedül. És Gomoa is egyedül csinálja, szóval nem tudom milyen egy olyan élmény amiben több ember is benne van, és hogy miféle kapcsot is von ez. Talán ez a legnagyobb veszélye. Az ayahuasca meztelenné tesz, mintegy megmutat, szóval nem tudom kivel merem ezt. Gomoa az egy más téma, őt nyilván valamennyire ismerem, amennyi idő van, vagy inább nincs elég sokat próbálunk beszélgetni, mindenféléről.
Nagyon más ember mint én, de ez nem is baj. Ő is sokat szenvedett az életében, és....szóval nem egy depressziós típus. Abban az esetben az ayahuasca nem olyan túl jó ötlet egyébként sem. De azért mindenki gyűrődik a maga kis nyomorult életével.
Érdekes, pont vele beszélgettem, hogy mennyire nehéz nekiállni ayahuascázni. Aki nem csinálta, annak persze talán ennek nincs olyan súlya, de aki csinálta legalább egyszer, és basszus, aki többször is, az tudja mennyire kurva nehéz ügy, és mennyivel könnyebb valami olcsóbb megoldás, mondjuk berúgni. Ami amúgy nem rossz, ha EZT akarod. Sőőőt. Hat éve nem iszom alkoholt, és a múlkori 3 sör egész bizsergető volt, de....ha valami helyett történik, az elég nyomorult tud lenni. És akkor nyúzott az ember, és csak eszébe jut az x órás főzés, a rosszullét, meg az egész, és megint csak beadja a derekát, amiről írtam is, az álmommal kapcsolatban. Hogy miként adja be az ember a derekát. És bassza meg, az a vicc, - ahogy szoktam volt mondani, - hogy ez nem vicc.