Próbálom a nagy dumákat és óriási filozófiákat elkerülni, most mégis egy annak hangozható dolog jutott az eszembe.
Megkérdeztem magamtól a legutóbb, amikor ayahuascáztam, hogy mit akarok ettől a dologtól, mit akarok az ayahuascától. Készítettem hangfelvételt magamról, amikor azt suttogom, hogy csak szeress és taníts, csak szeress és taníts engem. És akkor az volt a gondolatom, hogy jó de mégis mire, vagy mit tud tanítani az ayahuasca, amit talán másként nem értene az ember.
Ha egy frappáns mondat kellene, akkor azt mondanám, hogy az ayahuasca megtanít együtt lenni önmagammal. Az ayahuasca megtanít önmagam lenni, megatanít együtt lenni a fájdalommal.
Naponta kb a legőszintébb ember is,helyesebben aki annak hiszi magát,100000000szor hazudik magának,becsapja magát.Az egyik teázás alkalmával arra jöttem rá,hogy amiket csinálok,azokkal nincsen semmi baj.
Bármit tettem az életben, azt valami ellen, vagy valami helyett tettem. És akkor arra gondoltam, ha rossz dolgot is csinálok, az se olyan nagyon nagy baj. Javítható. De ha valamit csinálok azért, hogy egy másik dologból adódó fájdalmamon enyhítsek, az nem őszinte kapcsolat, és...hát ja, banyek, nagyon nehéz az embernek őszintének lenni önmagával.
Pedig megéri.
Pedig az tényleg mindent megér.
A valóság a legextatikusabb dolog.