ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Némi adalék igazit keresőknek

2009.06.10. 12:30 - hanaura

 

 

Most találtam.

Feldmár.

Nagyon-nagyon jó.

 


"Minden időben, a világ minden részén az emberek találtak egy növényt, ami megengedte nekik, hogy egy más tudatállapotba kerüljenek, mint a normális. Észak-brazíliai indiánok egy növényből teát főznek, amit „jagé”-nak hívnak vagy „ayahuasca”- nak. De amikor én Kanadában ittam ezt, akkor nekem abban a pillanatban, amikor hatni kezdett, megjelent az esőerdő szelleme. Ott Kanadában. Pontosan ugyanúgy éreztem magamat, mintha az esőerdő kellős közepén lennék, annak ellenére, hogy Brazíliában soha nem voltam. És mindenkinek ez az élménye, aki ezt a teát issza. El tudjátok képzelni, hogyan érezné magát egy racionálisan gondolkodó pszichiáter vagy pszichológus, akinek arról kezdenék beszélni, hogy a növényeknek szellemük van, és bizonyos módon érintkezésbe lehet lépni velük? Hát ez már elég ahhoz, hogy a Lipótra vigyenek, ugye? Hisz ez egy téveszme. És itt jön be a politika. Merthogy nektek azt hazudják, hogy az LSD egy kábítószer; az nem tudomány, hanem politika. Mert akinek hatalma van, az kontrollálni tudja, hogy mit szabad és mit nem szabad. Ez a hatalom kérdése, és nem a tudományé."

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr381176554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felki Szétát 2009.06.18. 10:53:27

>hogy egy más tudatállapotba kerüljenek, mint a normális.

Nem akarok Feldmár Andrással kötekedni, jobban tudja a dolgokat nálam. :) Csak annyit fűznék hozzá, hogy észre sem vesszük, és a szavainkkal is bezárjuk magunkat. Mit jelent egy beteg társadalomban a normális tudatállapot?

Nemhiába kérdezi F. A., hogy van-e élet a halál előtt...

hanaura 2009.06.18. 19:29:31

Hát,ez így van.
És a történet ott kezdődik el,hogy kérdéseket teszünk fel magunknak a dolgokról.
Életem egyik első ayahuasca élménye az a Matrix film volt élőben,és azóta ezen gondolkodom.Na jó,nem a film,de olyan.
Hogy van egy rakás evidenciába tett dolog,aminek a gyökere nem én vagyok,hanem a piros kapszula vagy kék kapszula.
És ha eljut idáig az ember,akkor már semmit nem fog elhinni anélkül,hogy megkérdezné,hogy biztos?
Biztosan így van?
Ez tényleg én vagyok?


süti beállítások módosítása