ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Sámánizmus-program

2010.07.08. 20:02 - hanaura

Címkék: hírek program

Egy kedves jó ismerősöm szólt a napokban, hogy lesz egy ilyen spirituális rendezvény, aminek a szervezésében ő is benne van, egy elég tág spektrumon mozgó, kicsit fesztiválos jellegő valami, ahová szeretnének sámánizmussal, medicinekkel, és akár ayahuascával kapcsolatos programot is, amibe szívesen belevon engem is. Nagyon örültem a dolognak, hiszen sosem vettem ilyesmiben részt, végül is itt a blogom, írom ahogy tudom, ott a fórum, amit Bufo nagyon klasszul összerakott(sgforum.hu/forum.php3), ott vannak a találkozók, de az mégis más. Ennek ellenére valamit kitalálunk közösen, kicsit ilyen beszélgetős, előadásos jelleggel, lesz dobolás is, szóval egy izgalmas dolog látszik kibontakozni.

Természetesen, hogy valami rossz hír is legyen, még nem publikusak a részletek, de amint ez változik, azonnal kiírom ide is. Egyébként várhatólag augusztus elején lesz ez a dolog. Meglátjuk, lehet, hogy valami felvétel féleséget is készítek, mert ha netán jól sikerült akkor miért ne lehetne közzé tenni? Amúgy is tervezek magyarul youtube-os videókat készíteni a témában, mondjuk azt még diszkréciós okokból érlelgetem, és igazából ez a dolog is "csak" egy felmerült ötlet, egy felkérés, de én nagyon örültem, nagy megtiszteltetésnek éreztem, és ha módom lesz rá, már pedig eddig úgy néz ki, akkor a lehetőségeimhez mérten összerakok egy jó kis anyagot. Nyersanyagban nincs hiány, beszédes tipus is vagyok:), szóval ez se gond, de azért ha ez összejön, akkor szeretném mások számára is értékelhetővé, élvezetessé tenni amennyire módomban áll.

Ezzel kapcsolatos egy másik terv amit azt hiszem már megemlítettem rövidebben, és fogom még máskor hosszabban is: AxisMundirának volt egy nagyon jó ötlete, amit elkezdtünk közösen kidolgozgatni, és a következő blog-találkozón már meg is mutatni azt. Kisebb "előadásokkal" próbáljuk színesíteni a találkozókat, mert persze amúgy is jókat szoktunk beszélgetni, de egy tök jó dolog ha mindig van valaki aki felkészül valamiből, utána néz, és akkor egy kisebb programrész lehet ez is. És Axis olyan ötlettel állt elő kezdésnek, hogy seggre ültem tőle, szóval nagyon izgalmasnak ígérkezik! Természetesen ezekről is szeretnék felvételeket készíteni, amiket szintén közzé lehet tenni, biztos van akit érdekel. Lehet, hogy nem ide lesz téve, de lesz helye.

Ez a másik amit Axissal beszéltem, nem tudom írtam-e már erről, de a könyvtár ötlete egyenlőre biztosan jegelve van. Egyszer ha lesz valami ultra-profi hírportál, akkkor talán, de addig biztosan nem, főképpen azért mert annyira nagy az átfedés Axis oldalának a tudástárával, hogy tök felesleges majdcsak egy tábornak két helyen két dolgot összerakni, akkor inkább legyen minden Axisnál, én is küldök majd neki anyagokat, amiket ha érdekesnek tart, akkor majd felteszi, és akkor lesz egy jó hely, ahol ezek a dolgok megvannak, egyenlőre nem látom értelmét ennek a kétlakiságnak, de majd meglátjuk.

Már egy fél éve is nagy terveim voltak egy komoly web-oldallal, és ahogy látni, ez még mindig a terv szintjén mozog, de azért lassan közeledik az ideje annak is. Blog ügyben legalébb is várható egy kisebb meglepetés, de erről majd később.

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr432139290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takasuri 2010.07.12. 16:03:58

Nagoyn tetszik a mini előadás 5lete :)


süti beállítások módosítása