Egy most talált rendkívül jó idézet-darab Feldmártól. A sok technikai dolog mellett mostanában kicsit megfeledkeztem róla, pedig régebben gyakran idéztem, ha volt valami ami témá(k)ba vágót találtam. Vagy ha nem..:)
Ím:
Gyakran megihletett a Nobel-díjas orosz költő, Brodsky, aki az Egyesült Államokban halt meg, és nagyon sokat írt és beszélt a fiataloknak. Két dolgot szeretnék említeni, amiről ő beszélt. Az egyik, hogy az összehasonlítás a gonoszság kezdete. Minden, ami a világban gonosz, az az összehasonlítással kezdődik. Tehát miért mondanám azt, hogy én nem akarok én lenni, hacsak nem hasonlítanám magam össze valakivel, akiről úgy képzelem, hogy inkább ő akarnék lenni? Ha tehát nem hasonlítanám össze magam valakivel, akkor eszembe sem jutna, hogy én nem akarok én lenni. Ez lehet, hogy az emberiség evolúciós és genetikai problémája, hogy abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy ez nem az, akkor azonnal megkérdezzük, hogy melyik jobb. Lehet, hogy ebbe fogunk belehalni. Úgy mint a pókok: a pókok belehalnak abba, ha okosabbak lesznek, mint amilyenek most. Akkor megfulladnak, mert a gégéjük körül helyezkedik el az agyuk. Tehát ahogy az agy nő, szűkül a gégéjük. Azért már most is csak szívni tudják a nedveket a prédájuk testéből. Na most: vagy éhenhalnak és nagyon okosak lesznek, vagy butábbaknak kell lenniük, de akkor nem tudják elkapni a prédájukat. Tehát ez a világ előbb-utóbb pók nélküli világ lesz. Lehet, hogy ha mi állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal, az emberiség ki fog halni. Meg fogjuk ölni egymást.
Tehát az összehasonlítás a gonoszság kezdete. Hogy ennek mi köze van a csalódáshoz? Hát, szerintem nyilvánvaló, mert belenézek a tükörbe, és azt mondom, hogy csalódtam benned, én nem ezt az arcot akartam. És utálom magam, amiért nem nézhetek úgy ki, mint valaki más. Tehát itt nyilvánvalóan a csalódásról van szó.
A másik, amiről Brodsky mesél, az, hogy manapság, akármennyire is nem szeretnénk, olyan történelmi időkben élünk – és ez máskor sem volt nagyon más –, hogy az ember nem tudja elkerülni a gonosszal való találkozást. Ha ez igaz, és ezt mélyen hisszük, akkor, amikor a gonosszal találkozunk, nem fogunk csalódni. Mert ha nem akarom tudni azt, amit a Brodsky mond, akkor azt hiszem, hogy az én életem során nem kell a gonosszal találkoznom. És akkor, amikor egyszer csak ott van, hát akkor rettenetesen fogok csalódni. Brodsky azt mondja a fiataloknak: legalább egyszer – de lehet, hogy többször – fogsz találkozni a gonosszal. A gonosz meg fog téged találni. Minél jobban próbálsz elbújni előle, annál inkább meg fog találni. Ha ez igaz, akkor csak egy dologra kell vigyázni, mégpedig arra, hogy addig, amíg én a gonosszal küszködöm, vagy a gonosz üldöz engem, hogyan viselkedek. Mert két eshetőség van: a gonosszal való találkozásom során meghalhatok, a gonosz megölhet, és ha meghaltam, akkor már mindegy. Tehát akkor nem érdekes, hogyan viselkedem, mert ha meghalok, akkor vége.
De mondjuk a gonosszal való találkozásom végén nem halok meg, a gonosz elmegy, és én túléltem. Akkor amikor újra tükörbe nézek, akkor szeretnék úgy rákacsintani a tükörképemre, hogy tisztelem, ahogyan ő viselkedett a gonosszal való találkozása során. Ha azt hiszem, hogy megalázta magát, vagy ha le szeretném köpni, vagy azt mondom, hogy jobb lett volna, ha meghaltál volna, akkor valami baj van. De hangsúlyozom, hogy szükség van az első gondolatra, arra hogy a gonosszal való találkozást nem lehet elkerülni, mielőtt a második gondolatot végig tudjuk gondolni, hogy amikor jön, akkor mit fogok csinálni a gonosszal? Harcolni fogok? Megalázkodom? Mit csináljak? Hogy viselkedjek?
forrás: csernusdoki.freeblog.hu/archives/2009/11/18/En_mindenkiben_csalodtam_-_Feldmar_vol2/
Öööö....vagy már ez is volt?:))))
