ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Rágcsálás utáni ébredés

2009.12.04. 00:44 - hanaura

Címkék: álom

Volt ma egy különös álmom.

Azt álmodtam, hogy van egy caapi növényem, ami azt mondta, hogy szüksége van egy barátra, és hogy hozzak mellé egy látnokzsályát. Én, habár mostanában olvasgattam róla, sok elolvasott beszámoló után igen csak ódzkodom tőle. Olyan súlyos dolgokat olvastam....én hozzá vagyok szokva, hogy jobbnál jobb dolgokat olvasok, mivel az ayahuascával vagyok kapcsolatban. És olyankat az ayahuascáról sose olvastam (és nem is fogok), hogy cannabis helyett használják bulira, csak mert valakinek a haverja hozott és akkor miért ne. Szórakozásra kitalált dolgoknál ezzel nekem semmi gondom nincs. Noha 6éve egyáltalán nem iszom(előtte mondjuk sikerült egy életre előre betárazni:)), de mondjuk ott a pezsgő...vagy a sör....vagy....vagy bármi más. Senki nem gondolja hogy ez maga a transzcendens felfedezésére van kitalálva. Nilván nem. Érezd jól magad, pont. Én ezért se szeretem, ez tipikus, amikor fikázzák az italozást olyanok akik hétvégente ekin meg drámendbésszen élnek. Én erre se mondok semmit, mert a jóisten nem véletlenül találta ki ennyire változatosra a világot. És feltalálta hozzá a legnagyobb csodáját is az emberi életnek: a választási lehetőséget. Így hát mindenki azt csinálja amit jónak gondol, maga a felelős érte, addig amíg nem árt vele másoknak, legalább is szerintem. Na most nagyon komoly spirituális célokra megnyilvánult növényeket ilyen  módon kizsákmányolni, az annyira hihetetlenül undorító dolog, hogy arra szavakat nem találok!

És mondom, nem a szórakozás a gond. Annak meg van a helye. A fontos helye! De ami nem azért van, az nem azért van. Ez annyira elkeserítő a számomra, hogy még ha akarnék is egy közelebbi kapcsolatot az állítólag az ayahuasca segéd/kiegészítőként nagyszerűen funkcionáló látnokzsályával, na hát akkor se. Ez nem is biztos hogy változni fog. Annyira elkeserített ez a dolog! Ez annyira nyugati.....

Mindenesetre vele álmodtam. Szóval hoztam (helyesebben kaptam) egy szép kis növényt, amit gondozgattam, álmomban még a részleteket is láttam, és akkor néhány levélen megjelent valamiféle ....stigmata?:) Valami olyasmi...nem hiba vagy betegség volt, de volt valami azokon a leveleken. Leszedtem őket, és akkor azt kérdeztem, hogy na most mi legyen? Azt sem tudom mit kell csinálni, nem készültem erre, aztán bekaptam az életben állítólag kegyetlenül keserű leveleket, és akkor rágcsálgattam őket. Az érdekesség az volt, hogy egy ideig a álmomban tisztán éreztem a hatását, ahogy megérkezik, na nem "végig" mert felébredtem, de egy ideig.

Ha mégis közelednénk egymáshoz, akkor meg már ismerős lesz a dolog...:)

 

 

Szóval vannak különös álmok, különös tanítóktól.

 

Hja, és egy gondolat: ez egy ayahuascázás során tudatosodott bennem. Mondjuk ezt a tanítók dolgot. Én is szeretem, mert van ennek a fogalmazásnak egy olyan hangulata, ami megkülönbözteti az ember szándékát ettől a kirabló, kizsákmányoló hangulattól, szóval gyakran mondjuk azt, hogy tanítók, meg növényi tanítók. És várunk valami nagy dolgot. Nekem egyszer az ayahuasca mondta ezt, hogy mi a fenét akarsz, annyi tanítót elutasítasz és tőlem akarsz tanulni....ez nem jó!

Nem értettem sokáig. Most már értem. Szép befejezés lenne, ha azt mondanám, hogy azt is csinálom, de nem. Gyakorolom. Nagyon gyengén megy, de nagyon sokat jelent.

Mi is?

Mondok pár ilyen tanítót, amikre az ayahuasca emlékeztetett: A fák, a nap, az álmaim, a többi ember, az állatok, növények, a reggeli friss, hűvös levegő, egy jó beszélgetés barátokkal, egy jó könyv, egy jó gondolat....

Na ha most végiggondolod, hogy közülök hányat utasítottál el azzal, hogy teljesen ignoráltad őket, mondjuk az elmúlt 24órában, akkor érted mire gondolok....

Én csak figyelem magamat, és nagyon lelkesítő, hogy olyan sokszor feltűnik már, igaz, többnyire csak utólag, hogy milyen csodák mellett mentem el.

 

Talán valaki azt mondhatná, hogy csak szétspekulálom magamat és belemagyarázok mindenbe mindent.

Valóban így lenne?

Nos, ha valóban így lenne, akkor azt mondanám, ennyire építően még sose hülyítettem magamat. Sokszor hölyítettem/hülyítem magamat, de ennyire pozitív eredménye sose volt....

Az igazság azonban az, hogy halványan ott kezdett derengeni az életemben az ayahuasca...és nekem ez a lehető legnagyobb kincs. Amellett egy jó tanúbizonyság, hogy mégse akkora hülyeség volt amit leírtam itt többször is Nektek, miszerint ez a gyógyító, most nevezzük úgy kissé ezoterikusan, hogy energia belopakodik az ember életében akkor elkezdődik az igazi gyógyulás. És ezt nem lehet pótolni, ez egy akkora érték.

 

Ha kaptam is ebből a szférából valaha is valamit, akkor az ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr391572654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BetulaPendula 2009.12.04. 07:55:36

Hanaura!
Ezt annak idején én is olvastam, hogy cannabis helyett használják, de miután kipróbáltam fel tettem kérdést: ki az az idióta-barom aki ezt a fűhőz hasonlítja?
Na most vagy nem próbálta egyiket se, vagy a haszon hajtotta. Ugyanis olyannyira különböző, hogy gyakorlatilag egyetlen hasonlóságot nem tudok mondani.

A salvia egy igen erős pszichedelikum (a fűvel ellentétben), gyakorlatilag nem lehet megerőszakolni semmilyen módon, akárki-akármikor használja. Ezt úgy értem, hogy a salvia, mindenkivel vagy kedves, vagy röhög rajta, vagy nem mutat neki semmit. Így a megerőszakolás fogalma nem műkszik :). Olyan ez mintha olyannal próbálnál viccelődni, az ő kárára, aki annyival intelligensebb nálad, hogy lehetetlen kigúnyolni!
Bulibbbaaaaa??? Na ezt meg végképp nem tudom elképzelni! Olyannyira hirtelen kilök a megszokott világodból, hogy nincs az a buli környezet amit feltudnál fogni a salvia hatása alatt. Na persze ha egyáltalán mutat valamit ilyenkor!

Az, hogy ennyire "népszerű" lett, azt a pipából szívásos módszer rövidsége miatt tudom elképzelni. Na meg a kivonatok miatt!

Egy biztos, én miután kipróbáltam, teljes mértékben meggyőzött ez a kedves növény, hogy ilyen állapotot nélküle nem igazán lehet létrehozni. Nem az a "szokásos" pszichedelikus hatás amit a legtöbb enteogén ad. Szerintem ehhez nem hasonlít egyik sem.

BetulaPendula 2009.12.04. 10:08:23

Egyébként nekem is volt olyan, hogy álmomban beszívtam, :D:D.

Amúgy az ayánál szerintem nem rosszabb az íze a salviának, a caleához képest meg kimondottan édes. :D:D:D:P

hanaura 2009.12.04. 21:03:44

Betula!

Nézz meg mondjuk négy-öt fórumot!:)))))
Mindenhol ott lesznek a komoly emberek mellett nem kis számban, akik csak akarnak valami színeset. Ami nem gond, de akkor menjenek el egy buliba, nincs azzal semmi gond, és van rengeteg szórakozásra, színesítésre kitalált dolog.
Mondom, én ezeket nem ellenzem! De tényleg, simán csak nem érdekelnek.

Igen, én is úgy gondolom, hogy ez egy nagyon különös kis növény, habár magyarul elképesztően kevés infót lehet olvasni, valaki lefordított valahonnan egy cikket, és ha nem is szóról szóra, de tartalmilag gyakorlatilag az az egy cikk lett klónozva. Azt hittem, hogy az ayahuascánál nem létezik alul értékeltebb, alul informáltabb téma magyar nyelven, de kezdem azt hinni, hogy tévedtem!:))))))

BetulaPendula 2009.12.04. 23:24:44

Félre ne érts, nem akarlak meggyőzni semmiről! :):):)

Amúgy olvastam én is a fórumokon a beszámolókat.

Egyébként szerintem aki szórakozásra vágyik és ezért kipróbálja a salviát, az biztos, hogy csalódik, mert számomra nem túl sok élvezeti érték van benne! Hogy mégis akkor miért próbálják az emberek többször?? Mert kíváncsiak, tanulni akarnak, tapasztalni. De azok a tinik, akik buliba járnak és próbálgatják azoknál ez nem hiszem, hogy sokáig tart. A nagy százalékuk szerintem az első-második élménynél megáll. Aki még utána is kíváncsiskodik és próbálgatja, az egy kis elenyésző mennyiségű ember, akik lehetséges, hogy előbb vagy utóbb a te blogodat tanulmányozzák majd aya infó után ;):).

Egyébként hidd el, ha a kikristályosított, pipából szívható dmt ennyire elérhető lenne, mint a salvia, akkor azokat az élménybeszámolókat is olvasnád!

meneruwa 2009.12.05. 09:39:25

ha már salvia, egyszer én is nevelgettem egy palántát vagyis 2-3 -at :D De mivel nem adatott meg az üvegházban való termesztés lehetősége hamar megzakkant szerencsétlen növény, mellesleg párás helyen nagyon könnyen lehet nevelgetni de a napi pára mennyiség pótlása nálam iszonyú sok időt vett el s a vége az lett hogy elpusztultak, ekkor már mondom úgyis mindegy elkezdtem kajálni :) az épen maradt leveleket de őszintén szólva semmi hatást nem éreztem - igaz akkor még nagyon kezdő voltam-e téren de szárítgatni s füstölni nem sok kedvem volt :S

meneruwa 2009.12.05. 09:42:06

szomorúan megjegyzem volt jó pár növényem s kezdő kertészkedőként sikeresen adtam a növényföldhöz olyan féreg-rovar vagy mittomén milyen irtót ami tönkrevágta az összes palántát :S azóta felhagytam eme dolgokkal, pedig volt jó pár :) majd hamarosan feldobok az oldalamra képeket. Esetleg ha vki ugy gondolja küldhetne képeket magokról, növényekről, mert már nem szeretném a netről leszedett képekkel telenyomni az oldalamat. thx

hanaura 2009.12.05. 11:35:32

@BetulaPendula:

Betula!
Alighanem úgy is lenne, nem?
Olyan sok dolgot ad a föld az embernek, amivel sajnos vagy szerencsére olyan sokféleképp lehet együtt élni..ez már csak ilyen dolog!

De érdekes ahogy írod, hogy a látnokzsálya is azért komolyabban "szűri" önmagát...
Én is azt vettem észre, hogy nem azoknak nő a száma, akiknek több találkozásuk van vele, hanem mivel elérhető, relatív könnyen fogyasztható, nincs OLYAN rosszullét, mint például az ayahuascánál, szóval "kicsit" egyszerűbb dolog!:)
És emiatt az egyszer-kétszer-párszor próbálgatók száma nőtt meg ahogy nézem, mégpedig rohamosan.
Aminek törvényi szabályzás s lehet a vége.....

Úgyhogy aki szereti a látnokzsályát, jobban teszi, ha mielőbb épít egy ültetvényt magának, mielőtt az irgalmatlan sok felelőtlen tini miatt bezár a bazár...

BetulaPendula 2009.12.06. 11:38:30

Meneruwa!
Nem kell annyira figyelni a páratartalomra, max csak az elején a búrázás után egy kicsit vízzel spriccelgetni. Utána már csak arra kell figyelni, hogy ne legyen tűző napon.
Nagyon jól tud alkalmazkodni.
Én speciel sose tápoztam, mégis már harmadik éve nő ugyanaz a bokor (tavasszal/ősszel mindig visszavágom), és egyre szebb.
Ha úgy gondolod, hogy kell egy kis palánta csak szólj ;). (vagy ezt nem ide kellett volna ;))

meneruwa 2009.12.06. 17:21:08

:) hát nem tudom, azt csináltam amúgy amit írtál, az elején búra, spriccelgetés, majd kicsit nagyobb bura akkor már ritkábban spricceltem, egy idő után levettem a búrát de akkor egyből kezdte dobálni a leveleket a halálba s nem nőttek újak. Köszi a felajánlást de már sajnálnák tönkretenni még egy növényi életet :)

Felki Szétát 2009.12.06. 19:03:19

Én úgy tudom, hogy amikor a dugvány már hozott új levelet, de az még nem fajlődött ki (nem szokott hozzá a búra alatti magas párához) (Ez talán max 2 hét a dugványozás után.) Le kell venni a búrát, pár nap alatt fokozatosan.

Én nem permeteztem vízzel semmit, úgy is simán megéledt ezzel a módszerrel a két dugványom.

BetulaPendula 2009.12.06. 19:41:20

Igen! Én mondjuk, az új levélke megjelenése után, két hét alatt, szépen fokozatosan szoktattam le a búráról, és utána már valóban, nem kellett permetezni se.
A gyökereztető hormon az elején sokat segít!!

Ja és Hanaura, reméljük sosem kerül sor a látnokzsálya betiltására! Reméljük!! :)

hanaura 2009.12.06. 20:12:27

Szétát, Betula!

Mit jelent az, hogy fokozatosan levenni?
Mondjuk néhány órára naponta, vagy csak kis rést hagyni és később nagyobbat?

Hja, Betula, ha már ilyen idős növényed van, az nagyon szép lehet, meg jó terebélyes, igazán küldhetnél valami fotót!:)))

Meneruwa!
Én "közönséges" szobanövényekkel voltam így, volt egy vagy kettő ami meghalt és akkor azt mondtam, hogy soha többet.
Aztán pár hete megtört a jég, rájöttem, hogy szükségem van növényekre!
És ha már nem kérdezem meg őket, hogy jönnének-e, hanem csak hozom őket, igyekszem jól otthont teremteni nekik.

Mostanság gondolkodtam azon, hogy minél több ilyen tanító növényt beszerezni itthonra.
Ezeket még ha akarnám is tesztelni, biztos nem a sajátjaimat falnám fel, de egy jó kapcsolat.
És azt vesszük, hogy a növények szelleme, és úgy gondolom emiatt a gondolat miatt egyikőtök se fog kiröhögni, akkor azért nem egy rossz dolog olyan helyen élni ahol több "tanító" is jelen van, még ha pillanatnyilag nem is tervezek közelebbi barátkozást.
Úgyhogy most megfejtettem, hogy szeretnék látnokzsályát és kaktuszokat is.

Betula!
Jó helyre írtad le, amit írtál, ki tudja, lehet hogy valaki pont ezt olvasva fog hozzád fordulni segítségért.
Én sosem voltam ellenére a "reklámoknak", ha azok jó dolgokról szólnak, nemde?

Felki Szétát 2009.12.06. 20:30:43

Nem is emlékszem pontosan, talán egy hetet szántam a szoktatásra.

salvia.tvn.hu/:

"A szár 2 hét alatt gyökeret ereszt, amit abból lehet először észrevenni, hogy a dugvány hajtáscsúcsa növekedni kezd, új kis levélkéket hoz (1. kép). Mivel a talaj folyamatosan nedves a gyökerek előbb utóbb a felszínre is feltörnek (2.kép). Ezután a növényt mielőtt az új levélkék a magas páratartalomhoz szokva nagyon megnőnének 1 hét alatt a külső, normál klímához ajánlott szoktatni. Ez a legegyszerűbben úgy érhető el, hogy a burát alulról megtámasztva naponta egyre feljebb kell helyezi. Az alátétből a vizet ki kell önteni. A burát első lépésként a cserép pereméig, majd kisebb lépésekben egyre feljebb kell emelni. A szabadon levő gyökereket vékony réteg földdel lehet fedni. Ha a cserép alján megjelenik a gyökér, érdemes átültetni egy nagyobb, lehetőleg a véglegesnek szánt cserépbe."

Felki Szétát 2009.12.06. 20:41:35

Nem vagyok profi salviából, idéntől van nekem is csak, és egyszer kóstoltam.

Nekem a napot is bírta sok öntözéssel. De lehet kevesebb nappal többet fejlődött volna...

Betula: Azt a nagyot hogy telelteted? Úgy tudom nem bírja a fagyot.

meneruwa 2009.12.07. 08:05:05

"És azt vesszük, hogy a növények szelleme, és úgy gondolom emiatt a gondolat miatt egyikőtök se fog kiröhögni, akkor azért nem egy rossz dolog olyan helyen élni ahol több "tanító" is jelen van, még ha pillanatnyilag nem is tervezek közelebbi barátkozást."

csak volt amikor annyira tele volt a szoba hogy a ablakot nem tudtam kinyitni :D

na majd rakok fel pár képet a "volt" növényeimről

BetulaPendula 2009.12.07. 13:33:51

Hanaura!
Na, látod, ezt én is így gondolom! :)))) A sok növényi tanító, megfér egymás mellett, és milyen öröm a gondozgatásuk!!
Amúgy a fokozatos leszoktatást "a kis, rést hagyni és később nagyobbat" elv alapján csináltam!:)
Ha gondolod félre rakok neked egy palántát, gyökereztető hormonnal (sokkal nagyobb százalékban marad meg!!).
Hát sajna kép nincs róla, most ősszel ráadásul visszavágtam, úgyhogy most elég kicsi lett, de emellett van még egy jó nagy, (kb:170cm) perui fáklyám, arról majd csinálok képet és elküldöm, ha gondolod.

Felki Szétát!
Egy olyan 10-15 literes kerek cserépben van amit minden ősszel beviszek, ha már nagyon hűvös az idő. Az éjszakai 8-10 foknál még kint szoktam hagyni.
Egyébként ha nem akarsz ipari mennyiséget, akkor nem kell balkonládázni, meg kiültetni, mert ebben a 10-15 literes cuccban is szép nagyra tud fejlődni. Egy idő után a tövéből sok szár nő ki és lassacskán terebélyesedik.

meneruwa 2009.12.07. 15:09:02

hmm nekem a kaktusz is megállt egy idő után a növésben :S szerintem a szoba tájolása rossz :S

hanaura 2009.12.07. 16:59:53

Meneruwa!
Ez jó!:)))))
Van róla képed? Kíváncsi lennék!

Hja, Betula!
Élnék a felajánlással, majd megdumáljuk privátban!
Tegnap láttam, hogy voltál gmail-en, de éppen filmet néztem Mernyauval, szóval amire észrevettelek addigra már hét határon túl voltál!:))

Egyébként igen, én is úgy gondolom, hogy sok dolog megfér egymás mellett.
Nekem az ayahuasca a választott tanítóm, és most nem érzem a hiányát bármi másnak, így annyi dolog történik egy-egy alkalommal, hogy nagyon nagy fáradtság interpretálni a megértett dolgokat a hétköznapokba, és "Megfejteni" a még nem világos dolgokat.
De ezzel együtt is a jelenlét is fontos.
Nekem, lehet, hogy egy hónap múlva mást fogok mondani, de most lényegesebb, hogy legyen egy kis caapim, mint egy újabb ayahuascázás.
Mert én kapcsolatot akarok, és ilyen módon is.
Nem tom, ezt csak én látom így?:)

BetulaPendula 2009.12.07. 17:16:34

@hanaura: Nem. Nem csak te látod így! Én is kialakítottam a látnokzsálya növényemmel egy kis kapcsolatot, mielőtt a szükséges visszametszés folytán megkóstolhattam a leveleinek hatását. :)

Mondjuk pl. ha nem kóstoltam volna meg (mint, a kaktuszomat. Nem volt szívem elvágni), akkor is egy nagyon kellemes érzés gondoskodni róluk!

A nettel meg sajna úgy vagyok, hogy egyszer csak van még net, aztán hirtelen fönn az emeleten valaki kihúzza, és akkor már nincs, és utána máris hét határon túlra repülök! :D:D:DDD

hanaura 2009.12.07. 19:06:36

Betula!

Igen, én is ezt érzem!
Lehet, hogy hülyeség, de nekem még az is egyértelmű, hogy a "közelebbi ismerkedés" is más akkor amikor jelen van egy képviselő, nem?

Van erről valami tapasztalatod?

BetulaPendula 2009.12.07. 20:05:56

abszolút így érzem!! Én az első salviázásaimkor, mikor még nem volt növényem, egy kicsit másképp tapasztaltam a salvia erejét. Bár ez betudható a tapasztalatlanságomnak, vagy annak, hogy mióta van növényem azóta az ő leveleit használom :)).
Más növénnyel sajnos nincs tapasztalatom, de lassan tervezek egy kaktuszos próbálkozást a hazaiból. :DD

hanaura 2009.12.07. 21:07:58

Hát valahogy én ezt úgy értem meg, hogy ugyanolyan jó egy könyv formájában tanulni mondjuk Feldmártól, de azért ha tényleg jelen van annak van egy plusz dimenziója.
De nyilván nem csak ő, most csak amiatt jutott az eszembe, hogy ő egy általánosságban bárki számára elfogadott és elfogadható valaki.

Majd elmesélem a kaktuszos álmomat is, az már annyira rajzfilmes, hogy le se merem írni bejegyzésben, mert megdobáltok!!:))))


süti beállítások módosítása