A napokban utána olvastam néhány dolognak az ayahuasca főzéssel kapcsolatban. Az első szembetűnő dolog, hogy ha a két fő komponenst nézzük, azaz a liánt (Banisteriopsis Caapi), és a víziókért felelős levelet (Psychotria Viridiis), hogy a liánban lévő alkaloidok hőmérsékleti érzékenységéről nagyon keveset olvasni. Videókon feltűnik hogy az őslakosok küldik is ezerrel a kondér alatt a tüzet, és a tea végig rotyog. Először azt gondoltam, ez biztosan azért van mert hőmérsékletre nem igazán érzékenyek a liánban található hatóanyagok, de lehetséges, hogy egyszerűen annyi liánjuk van, hogy nem igazán számít egy kis veszteség..:) Nos, ennek utána fogok jobban járni, azonban a látomásokért felelős növények annál sérülékenyebbnek bizonyulnak, főképpen a víziókért felelős dimetil triptamin, azaz a DMT. Igazán pontos bomlási hőmérsékletet itt sem találtam első körben, az Erowid 60-80 fok körülire teszi a DMT károsodását, de hallottam esetről amikor valaki úgy odaégette a teát, hogy az edény aljáról kellett spaklival kikaparni a szarrá égett maradékot, és még mindig kiválóan működött, szóval garancia semmire sincs, de tapasztalat szerint a víz forrásának a határán már erősen csökken a vízióképesség. Szóval a számok nem hazudnak, ezek tények, legfeljebb adódnak kivételes esetek..:)
A másik érdekesség, hogy a Budapesti tisztítás mentes víz nagyjából hetes pH értékű, míg Amazóniában ennél némiképp savasabb. Természetesen erre vonatkozó általános adat nem létezik, lévén, hogy a világ egyik legnagyobb folyójáról van szó. Ennek a kiküszöbölésére, mivel az ayahuasca hatóanyagai ideálisan az Amazonas vizében oldódnak ( a természet ugye ezt is alaposan kitalálta...), valamennyi savasító anyagot szokás használni ayahuasca főzéskor, ezek között a leggyakoribb az ecet.
Ennek meg van az a veszélye, hogy ha túlzásba visszük az ártani fog a gyomornak, és ugyan esélyesen hányja ki az ember belátható időn belül, nem igazán tesz jót a szervezetnek, noha a hatóanyag kioldódást segíti.
Az én tapasztalatom alapján nem igazán párolog el az ecet, de azért a biztonság kedvéért utána néztem. A számok eléggé megleptek. Míg a DMT bomlási hőmérséklete 60-80fok között már elkezdődik, az ecet forrási hőmérséklete 118,1%, ami lényegesen több mint amit a főzetben található DMT kibír. Azaz garantáltan nem párolog el hamarabb, mint hogy a főzetünket teljesen tönkre tesszük. Ezzel együtt is fontos hozzátegyem, hogy borult már meg nálam is az ecet, és túléltem, de nagyon-nagyon káros az egészségre, és másnap egész nap fájt is a hasam. Ami pedig ott sántít, hogy a gyomort terhelő hatásának a dacára az ayahuasca JÓT TESZ az egészségnek. Valamikor ha lesz rá időm, utána fogok ennek járni, vannak a neten statisztikák erről.
Más savasító anyagok forrás pontjának nem néztem még utána, de ha időm engedi megteszem. Használatos még citromlé illetve narancslé erre a célra, mind a kettőt kipróbáltam, a narancs valamivel kíméletesebbnek bizonyult. Érdemes lenne utána olvasni egyébként, hogy a hazai, illetve az Amanonasi víz pH értékének kiegyenlítésére valójában mennyi savasító részre van szükség adott mennyiségű víz mellett. Sejtésem szerint nagyon kevés, mivel ahogy mondtam, a dolog célja kizárólag a némiképp savasabb amazonasi víz reprodukálása. Éppen ezért, noha szám adataim nincsenek, én nagyon kevés savasító anyagot használok, már csak az egészségem védelmében is...
Az ayahuasca egy gyógyító ital, fizikailag is, érdemes ezt a potenciálját megőrizni, vigyázni rá, dokumentált tények, hogy az indiánok gyakran hétköznapi testi panaszok, betegségek esetén is fogyasztották, azaz garantáltan működik a dolog, ha úgy van elkészítve.
Aki főzésre adja a fejét, éppen ezért nem árt ha beszerez egy hőmérőt, és egy pH mérőt, egyik sem egy nagy összeg, nagyban megkönnyíti a helyzetet.
A dimetil triptamin viszonylag alacsony bomlási hőmérséklete miatt a hőmérő különösen hasznos barátunk lehet, ha reprodukálni akarjuk Amazónia első számú szakrális italát, a kísérletezésre, illetve a hatályos törvények figyelmen kívül hagyására természetesen senkit nem buzdítanék, a cikk tájékoztató jellegű, folytatás várható!:)