Nem vagyok túl aktív mostanában itt a blogon, azon oknál fogva, hogy igazi téli befelé tekintős, integrálós időszakomban vagyok én is, amikor találkoztam is a mamával, inkább csak másoknak segítettem benne. Ezek se voltak gyakoriak, én rugalmas ember vagyok, de a hideg miatt erősen korlátozottak a lehetőségek. Lehet őket használni, de a tizedik emeleten a belvárosban sose lesz olyan egy ayahuasca ceremónia mint a szabadnak. Helyesebben akkor nem ceremónia lesz, vagy csak nagyon nehezen lehet az elemeket megidézni. Ettől függetlenül lehet jó dolgokat csinálni.
Tavasszal persze biztos elkezd majd csalogatni a természet, addig is készülgetek befogadni. Újra elég sokat olvasok de nem kimondottan sámános dolgokat, igaz, ahhoz igen csak kapcsolható dolgokat, keleti dolgok, pszichológia, a szokásos köreim. Ahogy egyre több időt töltök az ayahuascával, egyre több tenni valóm akad a mindennapjaimmal, és egyre kevesebb találkozást igénylek. Remélem egyszer eljutok oda (valahol ennek kellene lenni a célnak), hogy már soha nem kell ayahuascát magamhoz venni az ayahuasca tudathoz.
Egy barátom fogalmazott úgy hogy nem a látomások érdeklik elsősorban, hanem a látás. Nyilván az előbbi segít az utóbbit kialakítani, elég kerek ez a történet, de nem jó, ha az ember túlzottan másra támaszkodik. Az elmegy egy ideig, nyilvánvaló hogy segítséggel jobban halad az ember az életében, de ahogy előbb-utóbb elengedjük az anyánk kezét, úgy el kell jönnie annak amikor ayahuasca mama kezét is elengedi az ember.
Az amazóniai indiánoknál specifikus a helyzet, ott egész idős emberek is isszák az ayahuascát, igaz, a leírások alapján ritkán. Amikor van miértje. De be kell látni, az egy egészen más történet, mert ott az ayahuasca maga az életmód, illetve az életmód része.
Szóval mi nem indiánnak tanulunk, hanem próbáljuk ellesni az indiánoktól hogy legyünk saját magunk.
Ezért úttörő az amit itt néhányan teszünk a magunk módján, mert aki az amazóniai sámánizmustól elszakadva próbálja megérteni az ayahuascát, és főleg megtapasztalni, az soha nem látott semmit, és nem is fog. Ugyanakkor pedig ami ott történik, azt mi nem tudjuk itt reprodukálni. Egy szertartás erejéig talán, de azt kell megérteni, hogy ott az ayahuasca egy életmód. És ez nem a mi életmódunk. Nekünk van egy saját, és azzal érdemes foglalkozni, de abba a saját világba ha beleintegráljuk azt a keveset amit tudunk az ayahuascáról, csodákra vagyunk képesek, és ez a lényeg: nem áthozzuk az "ottanit", hanem integráljuk. Új utakat lehet keresni, talán azok is lehetnek ugyanolyan jók, de én próbálok a több ezer éves tradíciók biztonságával és tapasztalatával közelíteni, azonban átvenni nem tudjuk ezt.
Integrálni igen.
