Tegnap ígértem, hogy ha valakit érdekel, akkor szívesen megírom a peyote szertartással kapcsolatos élményemet, amely medicin már önmagában is egy közeli rokona dél amerikai barátjának, illetve egy-két gondolattal majd kiegészítem az egészet, meg kicsit összehasonlítom az ayahuasca élményeimmel.

Nos, ahogy megszokhattam, utaznom kellett. Nem keveset. De megérte. Egy tradicionális Native American Church peyote szertartáson vehettem részt. Ezt az egyházat itthon valami fantasztikus módon képviseli a Pannon Inipi, de a hatályos törvények miatt ők medicinnel nem foglalkoznak. Jogos a dolog, és hosszútávon gondolkodó. Mindenesetre amit ott tanultam, az nagyban hozzájárult ehhez a szertartáshoz, hiszen több inipi (izzasztókunyhó) szertartáson részt vettem ott, megtanultam tüzet rakni, szegről-végről ismerek néhány autentikus peyote dalt, a tipi( indián sátor) részeit, viselkedési normákat, más szóval bepillantést kaphattam élő, organikus forrásból erről az életmódról, gondolkodásmódról. Sajnos a peyote szertartással kapcsolatban nem tudtak segíteni, hiszen ők maguk sem tudnak tartani, szerencsére akadt más kapcsolatom is, így ha sokat is kellett utazni, megkaphattam azt amit itthon, ennek a csapatnak a hibáján kívül nem.

A másik, hogy nem egyedül mentem, egy pici csapat magyarral vágtunk neki az útnak. Maga a hely meseszép volt, rendezett, egy erdő közepén, csendben, nyugalomban. Az embernek az volt az érzése, hogy már csak ott lenni is egy kész tisztulás. És tényleg.

Maga a szertartás este kezdődött, nem néztem az órámat de kilenc fele lehetett, előtte jópár órát töltöttünk bandázással, asszimilálódással. A helyiek nagyon kedvesek, barátkozósak voltak, ugyanakkor jellemzően erre (illetve más medicines) tradiciókra, amit csináltak, arról sütött, hogy nagyon komolyan veszik, kezdve a legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig.

Nagy szerencsémre a magyar barátom mellé ültettek, így együtt tudtuk végigcsinálni ezt a gyönyörű, és igen csak melós estét.

Mondott egy rövid, csendes beszédet a szertartás vezetője, egy igen tapasztalt indián arról, hogy nagyjából hogy fognak törénni a dolgok, majd egyenként kimentünk a sátorból, mindenkit letisztítottak fehérzsályával, ami afféle indián tértisztító, szent növény, és elkezdődött az égtáj áldás. Keletről indultunk, és a vezető minden égtájnál megfújta a sas sípcsontot, jelezve hogy megkezdődik a tisdzteletadás, és minden égtájnál mondott néhány szót, hogy arra az irányra mi jellemző, milyen fizikai, spirituális jelentősége van.

AZ érdekesség, hogy a két lefogfontosabb égtájnál, keletnél és nyugatnál ahogy belefújt a sas sipcsontba, mindenki látott egy hullócsillagot. Persze, tudom, véletlen. Hát persze..:)

Ezután mindenki egyenként, szép sorrendben, lecsendesedve visszasétált a sátorba, és elfoglalta a helyét. Néhány gondolat után a szertartás vezetője megáldotta a peyote medicint, megette az eslő adagot, és elindult körbe. Ezt praktikai okból kiszárítva,porrá őrölve tárolták és egy külön edényben kis vízzel pasztává gyúrták. A tradició értelmében mindenki legyűrt az első körben négy kanállal. Ezek nekem igen csak nagyokra sikerültek, ami később meg is bosszulta magát...:))), majd elkezdődött az este, felcsendültek az indián dalok, illetve ki-ki a maga hazájából, a saját repertoárból amit hozott. Tetszett a helyiekben, hogy noha nagyon ragaszkodtak a maguk szokásaihoz, dalaihoz, stb, nyitottak voltak mindenkinek a sajátságosságára.

Pár percen belül elkezdtem érezni a medicin hatását a gyomromban, olyan volt, mint ha nem kaktuszt, hanem cementet ettem volna és kezdene facsarodni, elnehezedni, betontömbbé válni a hasamban. Elég súlyos volt!

Ahogy haladtak a dalok, egyre rosszabbul lettem, a hasam nagyon fájt, és émelyegtem, de valamiért más volt mint az ayahuasca esetében. Megkockáztatom, hogy még nehezebb is volt. Többen hánytak, ami nekem kívülről nézve megváltásnak tűnt, reméltem, hogy hasonló módon hamarosan engem is megtisztít mescalito. Hát persze, hogy nem úgy lett...:)

Nagyjából egy óra telt el, és néhány tér/kép/hang megcsúszást leszámítva semmi különösebbet nem tapasztaltam, magamban konstatáltam, hogy ez lehet hogy nem az én medicinem. (Vagy úgy is mondhatnám: Ennyi az egész??:))

Aztán jött a következő kör. Autentikus körülmények között négy ilyen kör van, és én már a másodikat se tudtam bevállalni, szerencsére a barátom bíztatott, és én akkorra amikorra odaért hozzám a medicin, olyan rosszul lettem, hogy végül is gondoltam, ennél már nem lehet rémesebb, és azért bíztam is mescalitóban, hogy ha idehozott, akkor gondoskodik is rólam, legyűrtem a második kört, ekkorra a dalok még erőteljesebbek lettek, ebben nagy valószínűséggel a medicin is szerepet játszott.

Végre nagyjából egy órára rá ki tudtam menni hányni, óriási megkönnyebbülés szokott lenni ayahuascánál. És naív fejjel azt hittem itt is ez lesz. Hát nem lett. Azért valamivel mégis jobb lett, itt már részt tudtam jobban venni, figyelgeni, v olt egy-két dalom, stb. AZ érdekes, hogy itt még mindig nem éreztem a rosszullétnél sokkal többet, az viszont kiterített. Nagyon kemény volt.

Aki ezzel próbálkozna, el kell mondjam, ennél komolyabb fizikai türettel medicin hatása alatt még nem találkoztam. Nyilván az őrölt peyote is hozzájárultm, mert így elképesztő sokat megettünk. Négy kanálban kb. benne vaolt egy egész szertartásnyi élő kaktusz...:)

Itt lehunytam a szememet, és kezdett világossá válni, hogy lényeg még csak most jön. Erős látomásaim voltak, hasonlóak az ayahuascához, mégis valamennyire mások, eleinte képek, hangok, majd összefüggő dolgok, történetek, mondanivalók, tanítások. Itt már rettenetesen voltam, és tényleg azt hittem meghalok. Voltam még egyszer hányni, aztán visszabotorkáltam a sátorba, az oldalamra feküdtem és 1-2óráig moccanni, beszélni se nagyon tudtam. Amennyire észleltem voltak még ezzel néhányan, de mivel a medicin körbemenése is igen lassú folyamat volt, valamennyire váltva lettünk rosszul, ki-ki amennyire.

Egy erős hányás (újabb:) vetett véget a helyzetnek, majd a barátom szólt, hogy elfogyott a peyote, de hogy könnyebb éegyen az este, a harmadik kör san pedro lesz, a déli rokon. Én már elképzelni nem tudtam, hogy bármit is enni fogok, rettenetesen voltam, de valahogy (segítséggel ) fel tudtam kelni, ledobtam a takarókat,amiket lévén hogy reszkettem, rámterített valaki.

És láss csodát, tényleg sokkal jobban lettem!

Amúgy ez minden esetben nagy igazság, amikor földre kerül az ember, akkor már sokkal nehezebb küzdeni. Ki kell bírni valahogy, ezek a gyógyszerek nagyon nagy alázatra, elfogadásra, elengedésre tanítanak, ahogy a szertartásvezető is mondta: sokkal nagyobbak nálunk.

Itt már nyitott szemmel is erős látomásaim voltak, és a dalok nagy hatással voltak rám, másképpen mint az előállított zenék. (Hát igen, nem véletlenül hangsúlyozom ayahuascánűl is, hogy legalább felesben az ember autentikus dalokat hallgasson....). Itt kezdett visszajönni az erőm, és néha görcs-szerű boldogság rohamok futottak keresztül rajtam, de úgy hogy azt hittem tényleg széthullok fizikailag.

Az éjféli vízáldás gyönyörű volt, aki csinálta beszélt a víz jelentőségéről, elvégezte a szertartást, megszentelte a vizet, amiből aztán mindenki kapott egy keveset. EZ akkor és ott nagyon nagy ajándék volt.

Mint maga a víz.....csak itt tudtuk úgy becsülni, ahogy van.

AHOgy ez véget ért, következett a harmadik kör, ahogy fentebb említette, ez már san pedroval, aminek még mindig rettenetes íze volt, de a hatása sokkal inkább felszabadító volt. Itt jegyezném meg, hogy néha ayahuascához is keverik, hogy a mama által meggyötört testet rendbe tegye. Valamivel könnyebbé is tette a dolgokat, de az a fajta rendkívül megterhelő állapot reggelig kitartott, szóval végig igen csak résen kellett lenni, mert a rosszullét könnyen beviszi az ember tudatát az erdőbe. Az benn volt így is eléggé, ami jött az ellen nem igazán védekeztem, végül is ez a tisztulásról szól, csak kicsit másképpen, az ayahuascához képest, de a felesleges körökbe azért nem mentem bele, figyeltem, a medicin rá is kényszerített, nagy megcsúszásoktól lettem így megkímélve.

Negyedik kör már nem volt, itt már folyamatosan ment körbe a san pedro, a peyote-hoz hasonlóan szervírozva, és itt már éreztem, hogy nem akarok megállni félúton, és fizikailag is képes voltam még többet enni. Utólag visszagondolva se érzem torkosságnak, pedig a szakoldalakon írt dózisok sokszorosát megettem. Csak éppen, ami a lényeg: biztonságos környezetben.

Volt két rövid szünet amikor ki lehetett menni, csodálatos volt kinn, a tiszta ég, jó levegő, a hűvös. Aztán persze visszamenni is jó volt a tűz mellé...

 Hála a kibaszott blogponthunak innen hiányzik vagy két oldalnyi szöveg, amit valahogy lecsípett a beszámolómból, ezúton is küldenék nekik egy nagy fuck-ot.

Na szóval valahogy így zajlottak a dolgok. Ne haragudjatok, nem gépelem újra emiatt a szar blogmotor miatt újra a szöveget, a lényeg, hogy reggelre nagyjából egyben lett a csapat, én még délután kettőkor igen csak visszapottyantam az éjszakába, gyakorlatilag visszajött a peyote hatása, derült égből....szerencsére a többiek előkaptak pár erős dalt, és nagyon nehezen én is tudtam énekelni amitől jobban lettem, de igen csak meglepett a dolog, csakúgy mint a délután négykor hányás....hát igen, a lineárisabb ayahuascával szemben a peyote elég trükkös dolgokra képes. A nehéz, melós éjszaka után azért jól esett délután ez az önfeledt, tér és idő-szakadt állapot, még este otthon is furcsák voltak a hangok, elképesztő dolgokat álmodtam, és a hang és kép érzékelésem napokkal később is igen gyakran megtréfált.

A szokásossal ellentétben a nagyon személyes részeket, vonatkozásokat, imákat nem írom le, ez annyira nem is érdekes a részletek ismerete nélkül, meg aztán valamit én sem árulok el..:)

A meeting reggel az ételek kiosztásával ért véget, a peyote szertartás három tradicionális ételével: kukorica, hús(vegáknak kókusz), illetve erdei gyümölcsök. Ezeknek a jelentőségéről szintén beszélt egy keveset a szertartás vezetője, majd szép lassan mindenki összeszedte magát, és elkezdtük szedegetni a dolgainkat.

Nagyon nagy élmény volt a szertartás, nem gondoltam, hogy (főképpen fizikailag) ennyire nehéz lesz, minden téren próbára tett, én csak már gyakorlott embereknek ajánlom, és kizárólag autentikus, ceremoniális keretek között. Ez az élmény sajnos nem adja magát a panellakás tizedik emeletén, ehhez biza el kell menni oda, ahol ez össze van rakva, és akkor egy felejthetetlen élmény lesz a jutalom.

(Ha valamit kifelejtettem vagy érdekel valakit, akkor kérdezzen rá nyugodtan, és írok róla.)