ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Beavatás történetek II. rész

2010.07.27. 01:43 - Takasuri

A szerelem útja

 

„Egyszer a betegágyamon aludtam, amikor megkörnyékezett egy szellem. Nagyon szép nő volt, egészen törékeny, és nem volt magasabb fél arsinnál (71 cm). Arca és öltözéke is olyan volt, mint a mi gold asszonyainké. Haja rövid fekete fonatokban hullott a vállára. Más sámánok azt mondják, félig fekete, félig vörös arcú nőt láttak látomásukban. Azt mondta: „Én vagyok az őseid, a sámánok ajamija. Én tanítottam őket sámánkodásra. Most téged foglak tanítani. Az öreg sámánok kihaltak, és nincs, aki gyógyítsa az embereket. Sámán lesz belőled.”

Így folytatta: „Szeretlek. Most nincs férjem, te leszel a férjem, én pedig a feleséged. Adok majd neked segítő szellemeket. Segítségükkel gyógyítasz majd, és magam is segíteni és tanítani foglak. Az emberektől kapunk élelmet.”

Kétségbeestem, és próbáltam ellenszegülni. Ekkor azt mondta: „Ha nem engedelmeskedsz, sokkal rosszabbul jársz. Meg foglak ölni.”

Azóta jár hozzám, és együtt hálok vele, mint a saját feleségemmel, de gyerekeink nincsenek. Egészen egyedül él egy kunyhóban egy hegyen, rokonok nélkül, de gyakran változtatja a lakhelyét. Néha öregasszony, néha farkas képében jelenik meg, ilyenkor borzasztó látványt nyújt. Néha szárnyas tigrisként jön. A hátára ülök és elvisz és megmutat más országokat…..

…. Három segítőt adott nekem, ezek a jargá (párduc), a doonto (medve) és az amba (tigris). Álmomban eljönnek, és valahányszor sámánkodás közben megidézem őket , megjelennek. Ha egyikük nem hajlandó jönni, az ajami kényszeríti , de azt mondják, olyan is akad, aki még az ajaminak sem engedelmeskedik. Amikor sámánkodok, birtokba vesz az ajami és a segítő szellemek: kicsik, nagyok egyaránt belém hatolnak, mint a füst vagy a pára. Amikor bennem van az ajami, ő beszél a számon keresztül, és mindent ő maga csinál…..

….Ajami nélkül nincs sámán. Miféle segítő szellemek jönnének ajami nélkül? Az ajami a sámán tanítója, amolyan saját istene. A férfi ajámija nő, a nőé férfi, mert olyanok, mint férj és feleség. Némely sámán a segítő szellemével hál, akár egy nővel…..”

Gold sámán

Szibéria

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr952178973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanaura 2010.07.27. 19:13:56

Ez egy nagyon komoly történet, nagyon tetszett, reméljük még jó sok ilyen lesz!!

Takasuri 2010.07.27. 20:06:33

Köszi a bátorítást :)

BetulaPendula 2010.07.28. 12:00:43

Én is csak bátorítani tudlak :))
Az ilyen és ehhez hasonló beavatás történetek jöhetnek ezerrel. Amúgy is nagy beavatás buzi lennék :D.
De az eksztázis technikák variációit is már nagyon várom :)

BetulaPendula 2010.07.28. 12:03:42

Ja és az előbb elfelejtettem szólni, hogy Szürkemedve linkje el lett írva, nem hoz be rá semmit.
Gondoltam szólok.

Takasuri 2010.07.28. 15:59:01

Köszönöm a lelkesítő szavakat! :)) A link problémát igyexek elhárítani, köszönet a jelzésért!! :)


süti beállítások módosítása