ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Az ayahuascareality közösség egyik jó szokása...

2010.07.08. 01:21 - hanaura

Címkék: mate

A személyes kapcsolattartáskor, vagy blogtalálkozókon azokat is sikerült merfertőzni a mate-rajongással, akik addig egyáltalán nem voltak teás típusok, úgyhogy mondhatni ayahauscareality körökben erősen terjed a mate. Ennek örömére egy ma talált nagyon érdekes cikkel kedveskednék!


 

A mate tea

1964-ben arra a merész következtetésre jutott, hogy a MATE gyakorlatilag
az élet fenntartásához szükséges valamennyi vitamint tartalmazza. Sok
népszerű gyógyszerben, valamint kereskedelmi gyógyászati termékben
használják, mint a központi idegrendszert serkentő, vizelethajtó és
reumát megelőző szert.

A MATE egy teaféle ital, amelyet főleg Argentínában, Uruguayban,
Paraguayban és Dél-Brazíliában fogyasztanak. A gyógyteát egy évelő fa,
az Ilex Paraguarensis szárított leveleiből és szárdarabjaiból főzik. A
MATE név a quicha indiánok „mati” szavából ered. Ez a szó tököt, sőt sok
helyütt tökfejet jelent, s arról vall, hogy az indiánok s példájuk
nyomán a gyarmatosítók ivótökből fogyasztották ezt a teát. Tudományos
nevét (Ilex Paraguarensis) Auguste de Saint Hilaire adta 1822-ben.

Ez a fa az Aquifoliceae (magyalfélék) családjába tartozik és kizárólag a
déli szélesség 10o és 30o között él meg a Paraná és a Paraguay- folyók
medencéjében. A felső Paraná vidék, Dél-Uruguay és Argentína
észak-keleti részének tipikus szubtrópusi növénye, amelynek melegre,
magas páratartalomra és legalább évi 1500 mm csapadékra van szüksége.
Ezen a vidéken évente átlagosan 300 000 tonna MATE-t termelnek.

A növény október és december között virágzik. Virágai picik, kétlakiak, a
kehely és a csésze négyzetesen szimmetrikus. A gyümölcse leginkább a
borséhoz hasonlít. A levelek váltakozó alakúak: csúcsosak, oválisak,
vagy ellipszis formájúak, de mindig fűrészes szegélyűek. Legjelentősebb
fajtái közül a három legfontosabb az angustifolia (vékony levelű), a
longifolia (hosszú levelű) és a latifolia (széles levelű).

A mate tea hatóanyaga, a matein a metil-xantinok csoportjába tartozik,
így rokona a kávéban található koffeinnek és a teában található
teobrominnak. A matein azonban másképpen hat a szervezetre, mint
a tea vagy a kávé.
A koffein hatásos élénkítő szer, de
idegessé és remegőssé tehet. A teában megtalálható teobromin
mellékhatása kevesebb, de nem is olyan hatásos. A MATE
viszont legalább annyira élénkít, mint a kávé és egyáltalán
nincs mellékhatása
.

A matein - vélhetően - a xantin-tulajdonságok lehetséges legjobb
kombinációjával rendelkezik. Például, más xantinokhoz hasonlóan
stimulálja a központi idegrendszert, de ellentétben a legtöbbel, nem
lehet meg- vagy rászokni
. A koffeinnel ellentétben nyugodt
alvást biztosít
. Kellemes, nem erős vizelethajtó, ellazítja a
periferikus ereket, anélkül, hogy erősen hatna az agy hátsó
gerincvelőhöz csatlakozó részére és a szívre, amit néhány xantin
megtesz. Azt is tudjuk, hogy javítja a szellemi képességeket, a
tipikus utóhatás, a depresszió jelentkezése nélkül.

A mate kémiai tulajdonságaiban hasonlít a zöld teához, de annál
táplálóbb. Jelentős mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat
(káliumot, nátriumot, mangánt, magnéziumot) és vitaminokat (A-, B1-, B2-
és C-vitamint, valamint riboflavint). 11 féle polifenolt tartalmaz,
melyek erős antioxidáns hatásúak.

A mate hat…

…az idegrendszerre…
Úgy működik, mint egy szabályzó: serkenti a fáradt idegrendszert,
illetve megnyugtatja a túl izgatottat. A MATE hatásaira vonatkozó
tudásunk egyelőre korlátozott, és a megfigyelések csak a
magatartás-változásokra irányultak. Eszerint a vitalitás és a
koncentráló készség nőtt, csökkent az idegességre, izgalomra és
aggódásra való hajlam, a szellemi és fizikai fáradtság.
Főleg
depresszió esetén hatásos hangulatjavító. Ez persze lehet közvetlen vagy
közvetett eredménye a megnövekedett energiamennyiségnek.

…a gyomorra és a bélrendszerre…
Az eredmények az emésztés azonnali jelentős javulásáról, a sérült, beteg
gyomor- és bélszövetek felépüléséről tanúskodnak. Az alkalmi vagy
krónikus székrekedés könnyedén megszüntethető a MATE fogyasztásával. Úgy
tűnik a MATE főleg a béltartalom fellazításával éri el hatását, de egy
bizonyos mértékig serkenti a belek normális mozgását is.

 

… a szívre…
Sokféle szívpanaszt előztek meg a MATE fogyasztása által, mert biztosítja
a szív működéséhez szükséges tápanyagok nagy részét. Ezen felül növeli a
szív oxigén-ellátottságát, főleg stressz vagy testedzés idején.

…az anyagcserére…
A MATE a testépítők és minden testmozgást végző kedvenc itala lett. Az
anyagcserére gyakorolt hatásai közül említésre méltó, hogy testmozgás
közben fenntartja a szénhidrátok lebontását
. Ez több kalória
elégetését eredményezi, növeli a vérkeringés hatékonyságát és
hátráltatja a tejsavak felszaporodását, vagyis az izomlázat. Németországban
általános fogyasztószerként is igen népszerű.


…az immunrendszerre…

A dél-amerikai irodalomban visszatérő megállapítás, hogy a MATE erősíti
a szervezet immunreakcióit
és növeli a betegségekkel szembeni
természetes ellenálló képességet. Ez gyors gyógyulást és felépülést
eredményez.

Hogyan készítsük el?

A teát forró (70°C) vízzel öntsük le, és általában öt percig hagyjuk
állni, majd szűrjük le. A mate teának üdítő, kicsit kesernyés íze van. A
növény 196 különböző illó kémiai anyaga közül 144 a teában is
megtalálható. Tetszés szerint ízesíthető: cukorral, mézzel, tejjel,
nyáron gyümölcslevekkel. A teából kitűnő jeges tea is
készíthető.

 

 

forrás:

 www.teaklipper.hu/blog/

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr252137495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grofakos · http://www.zoldhetfo.com/blog/online_vasarlas_elonyei 2010.08.05. 13:35:30

Igen!!!

Ezt javaslom én is azoknak, akik krónikus fáradtságban szenvednek.
Persze ezenkívül van még egy növény, amit a kávé helyett egész egyszerűen csak el kell rágni.

hanaura 2010.08.05. 13:59:48

Mesélj!:)
Minden érdekel....és garantáltan nem csak engem...:)


süti beállítások módosítása