Axis barátom oldaláról(www.ows.eoldal.hu) származik a cikk, nagyon érdekes, olvassátok el!
Részlet Terence Mckenna , valamikor a ’90-es évek elején tartott előadásából; a szöveg felvételről került lejegyzésre.
fordította: sendmode | ows
Ha mindössze negyed órában próbálom meg összefoglalni, ami a sámánizmusról és a hallucinogénekről elmondható, akkor csupán a dolog felszínét érintjük, viszont megpróbálkozom egy afféle bevezetéssel ahhoz, hogyan is gondolkodom erről.
A sámánizmus nem pusztán az antropológiának valami sötét és rejtélyes kutatási területe, hanem magát a sámánizmust tekinthetjük úgy, mint a vallás gyakorlatát az első egymillió évben, hiszen nem volt a vallásnak más formája a bolygónkon az elmúlt tizenkétezer évvel ezelőttig bezárólag, ami által az ember egyáltalán a szentséghez valamiféle hozzáférést tudhatott volna a magáénak. Ezért vált a sámánizmus egyfajta technikává, és ha néhányan közületek jártasak a témával kapcsolatos irodalomban, akkor gondolom, ismeritek Mircea Eliade A samanizmus: az eksztázis ősi technikái című munkáját. Az eksztázis ősi technikái. Ha mindezt más szavakkal fejezzük ki, akkor azt mondhatnánk, hogy ez nem is annyira egy vallás volt, mint ahogy azt általában annak tartják, hanem sokkal inkább preracionális tudomány, módszerek összessége egy bizonyos fajta tapasztalat megszerzéséhez.
Ezek után persze felmerül a kérdés, milyen tapasztalatról is van itt szó és hogy ez mitől olyan nagyszerű. Bár nem rendelkezünk olyan átfogó ismeretekkel erről az élményről, mint a mazatékok vagy a huitoto-k, mégis a számos leírás alapján joggal kérdezzük, mit él át a sámán, ami példaadóvá teszi őt a saját közösségében és mitől válik bizonyos értelemben félistenné. Ezer és ezer beszámoló és leírás tanulmányozása után azt találjuk, hogy a határok feloldódása ez a központi elem, és ezt az elborzasztó, csodás, félelmetes tapasztalatot keres-sük mi is. De miért olyan fontos és csodálatos ez? Azért, mert az emberi létezésben mindez úgy megy végbe, mint a születés élménye. A világ maga az újdonság. Egyszeriben mindent az épp megnyíló szemünkkel, a legelső pillantásunkkal látunk.
Ennek az állapotnak az eléréséhez sok technikát ismerünk, ilyen a cölibátus, az élelem megvonása, különböző próbatételek vagy a test csonkítása – amik persze nem ígérnek olyan mókás időtöltést, ugye? (nevetés). És ott van vannak a hallucinogén növények is. Az ilyen előadásokon, mint amilyen ez is, mindig felmerül, hogy „ti mindig csak szerekről és növényi kivonatokról beszéltek. Nincs más lehetőség ennek az állapotnak az eléréséhez? Nem ugyan-olyan ez, mint a jóga, vagy más tantrikus módszerek ahelyett, hogy mindenféle növények fogyasztásával mérgeznénk a makulátlan testünket?” –A válaszom: NEM és NEM! (nevetés) De van további válasz is. Az univerzum törvényszerűségei láttatják be velünk, hogy ezeket az utakat nem lehet egyedül bejárni ilyen célhoz és beismerjük végül: „Nem tudod egyedül megcsinálni.” Amúgy pedig miért is lennénk képesek erre?! Hol van az megírva, hogy Gipsz Jakab egyetlen lépéssel képes lehet arra, hogy betoppanjon “A Leghatalmasabb előszobájába”; mindössze azért, mert ő épp így akarja? Sehol! A dolog sine qua non-ja… némi csinos kis latin nélkül meg sem lennénk, nem igaz? (nevetés) Szóval a pszichedelikus tapasztalat meg-szerzésének sine qua non-ja, hogy alázatos légy és beismerd, engedelmesen alá kell vetned magad a növénynek vagy a szernek és ez a tevékeny részvételt igénylő összetevő a legfontosabb, amit a pszichedelikus trip során is tanúsítanunk kell. Azt kell mondogatnunk: „Vigyél magaddal, a tiéd vagyok. Vigyél, a tiéd vagyok.” -És ha így teszünk, ő elvégzi a többit.
Szóval mindez sok, túl sok ahhoz, hogy 15 percbe gyömöszöljük bele. Viszont visszatérve a határokra és azok feloldódására, mi okozza a feszültséget köztük? Miért ez az elkülönülés a rögzített neurális szerkezet zárt és személyes világa, és a hatalmasra táruló, megnyílt állapot között, ahol Dao életfolyamként zúdul át rajtunk? Úgy gondolom, ez csakis az emberi tudatban lévő vakfolt miatt alakulhatott így: nem lelkesedünk túlzottan, mikor felhívják a figyelmünket a világmindenség élettel teli és gondoskodó természetére, mert ez számunkra mindvégig hadszíntér volt, ahol folyamatos küzdelmeket vívtunk a jelenlegi helyzetünkért. Ez alatt körülbelül olyan kérdéseket értek, hogy vajon hány jávorszarvas is harapott fűbe ahhoz, hogy mi most itt ücsörögjünk? Mennyi erdőt takarítottunk el az útból pontosan? Mint látjátok, elég hosszú a története az ember Természetnek való ellenszegülésének és végül leigázásának és ha egy trip során megéljük a határok elmosódásának tapasztalatát, végre arra is rájövünk, hogy „találkoztunk az ellenséggel és ez az ellenség mi magunk vagyunk”. A kör bezárulásával így teremtődik meg a morális felelősség dimenziója is, és emiatt válik a sámán igazán különlegessé. A sámán képes arra, hogy maga zárja be ezt a kört, elmosva azt a bizonyos vakfoltot és ez a lényegi képessége elképesztően hitelessé teszi őt a környezete szemében.
A sámán alapvetően annak a példája, hogyan kell létezni – és nem pusztán a transz állapotában, hanem hogy hogyan kell viselkedni például a leánykéréskor, a vadászatkor, hogyan kell élni a gyermeknevelés során, és így tovább, sorolhatnám. Olyan példakép, aki mintegy szét-zúzza a kulturális szabályozást, ami olyan, mint egy hibás szoftver: állandóan megszívat és végül mindig újra kell indítanod. Viszont létezik egy kulturális hardver is, amit másként au-tentikus létnek hívunk, és igazából ez lendít minket tovább a sámán példás élete és technikái segítségével.
Ugye Igaz, hogy legtöbbünk számára nem túlzottan vonzó ajánlat az, hogy valaki – tegyük fel – elmondja, micsoda mesés spirituális gazdagság lehet a részünk, ha felhagyunk a szexeléssel, megvonjuk magunktól a különleges falatokat és nem lehet egy saját gondolatunk sem, mondjuk 10-15 éven keresztül, mindezt azért, hogy a végén valamit elérjünk? Mindannyiunknak megvan a saját életvezetésünk, fizetendő jelzálogunk, etetendő gyerekeink, kocsirészletünk… És ekkor jön valaki, aki azt mondja, hogy „Fogyassz ebből a növényből és újjászületsz.” – ez egy valódi egzisztenciális kihívás. Az olyan kifogások pedig, mint a próba-tétel nehézsége vagy a cél elérhetetlensége, mind szertefoszlanak és még a dolog kimenetelét illetően sem kell bizonytalankodnunk. Ez az, amiért a sámánizmus a hitelesség kérdése is egyben.
Ezzel kapcsolatban lenne még egy dolog, amit szeretnék érinteni. Az autenticitás a pszcihedelikus mozgalom fejlődésének egésze alatt úgy jelent meg, mint egyfajta személyes feddhetetlenség, ami valamiképpen a mentális egészségnek feleltethető meg, melyet megelőzően szembe kellett néznünk a démonainkkal és végül legyőztük azokat. Ennek során váltunk ki-egyensúlyozottá, önállóvá és teljessé. Ez valóban így van, és ez a sámáni kiteljesedés első állomása, azonban nem ez a célja ennek a teljessé tevésnek, hiszen ha így lenne, ez nem volna egyéb, mint egyfajta kemikáliákkal megtámogatott pszichoterápia. A végcél igazából az egyensúly beállásán és a bölcsesség elnyerésén túlmenően az egyetemes jelentésig való emelkedés – más megfogalmazásban pedig a kulturális gépezetnek, a kényszerítő erőnek a szétrombolása úgy, ahogyan azt a sámánok is teszik Ily módon kellene feltárni valami igazán autentikusat. Valamit, ami kívül esik az ön-gerjesztett nyelvi útvesztőn.
Ami pedig szerintem igazán hiteles, az… hát elég nehéz erre szavakat találni, de leginkább az a pszichedelikus tapasztalatban benne rejlő elevenség, az élettel teli minőség. Az, hogy létezik egy egyetemes elme; érző és észlelő – mindig készen arra, hogy ott legyen és találkozzatok, amikor megérkezel a túloldalról. A pszichedelikumokról tehát nem úgy beszélünk, mint afféle fénycsóváról, ami megvilágítja a saját tudattalan törmelékeit, hiszen ez nem egy fénycsóva. Ez nem mögötted világít, hanem fölötted ragyog. Valójában az történik, hogy azonos, egymással összefüggő elvek váltják ki belőlünk az önreflexiót és ezzel együtt a reflexiót magára a bolygóra is. Számunkra ez azt a feladatot rója ki, hogy nyomoznunk kell, jó detektív módjára kutatni és fellelni a szellemet a saját rejtekében. Ez az, amit a sámánok is tesznek. Ők a szellem vadászai.
Ezek azok a dolgok, amiket az antropológia tudománya szeretne (talán a múzeumi vitrinbe zárni erős kifejezés, de legalábbis) megdermeszteni ebben az összefüggésében és ezáltal artefaktumokká tenni mindezeket, hogy olyan kérdéseket tehessünk fel, mint hogy: „Mit gondoltak a huitoto-k a sámánról télen vagy épp nyáron?” Nos, ez nem csak hülye kérdésnek hangzik, hanem – mivel a huitotoknál nincsen tél és nyár, ezért lényegét tekintve is hülye kérdés! A sámánizmus nem a más egyéb, világosan lehatárolt intézményrendszerek sorába illeszkedik, hogy az rendszerezhető és ezáltal tudományosan reflektálható legyen. Ha így teszünk, a tékozló fiú szerepét játsszuk – leereszkedünk a Physis-hez, leereszkedünk a tárgy-hoz. Ahogy 15,000 éve vándorlunk a sivatagban, csodásan alkalmazkodtunk a körülményekhez a racionalizmusunk, a materializmusunk, kormányzati politikánk patriarchátusunk és sok más által. De nincs élelem a sivatagban! Mindenesetre egyszer biztos ez lesz majd az Ígéret Földje, de gondolom, ebben a teremben sok ember számára az ígéret földje legfőképp a pszichedelikus tapasztalat.
Ami nagy kihívás ezek után, az leginkább az, hogy hogyan lehet azt a bizonyos személyes bejáratot, a rejtekajtót nyilvános választássá tenni? Ehhez meg kell erősíteni magunkat, hogy úgy beszéljünk erről, ahogy eddig sosem tették. Ez a tapasztalat nem skatulyázható be, szakértői csoportok által nem rendszerezhető tudás, és a legfontosabb, hogy szembenézzünk vele, mint olyan autentikus dologgal, amit nagyon rég elveszítettünk és már nem is igazán tudjuk, milyen, csak egyszerűen valami bennünk lévő sajgó érzés utalhat a létezésére, amit nem tudunk kezelni másképpen. A sámáni mémek felerősítése az egyetlen megoldás erre: a sámáni eszmeiség felidézése és annak az ön-felfedezésre való használata. Úgy gondolom, ezt leginkább a művészet és a pszichoterápia szolgálja, valamint a… őő… a művészet (nevetés), valamint az, hogy meg kell próbálnunk visszatéríteni ezeket az intézményeket az elveszett autenticiásba, hiszen azok a kultúrák, amik a sámáni alapokon működnek, például kell, hogy szolgáljanak olyan kultúrák számára, amelyek a materializmus sivatagában tévelyegnek.
Gordon Wasson, Richard Evans Schultes, valamint a XIX. századi Richard Spruce munkái által az ehhez szükséges eszközök – a mágikus növények – rendszerbe foglalva állnak készen. Nem gondolom ugyanis, hogy a hallucinogének nélküli sámánizmus hiteles sámánizmus volna. Ez viszont egy nagy vitája az antropológiai kutatásoknak. Az egyik oldalon Mircea Eliade-et találjuk, aki azt mondja, hogy „amint a sámánizmus a narkotikumokhoz fordul, belépett dekadens és végső fázisába”. A „narkotikumok”-kifejezés szoros értelemben vett használata olyan botanikai járatlanságról árulkodik, aminek a következményei nyilván egyikőtöket sem dobnának fel! (nevetés) Eliade álláspontjához képest a másik oldalon Wasson száll vitába azt állítva, hogy „az olyan sámánizmus, mely nem vesz igénybe hallucinogén növényeket, olyan sámánizmus, mely elvesztette a saját gyökereit”, mert ha csupán különböző próbatételeket, patologikus személyiségeket és koplalást próbál érvényesíteni, elveszti a saját technikái iránti érzékét és ezáltal a működésének a hatékonyságát is.
Lenne még egy záró gondolatom, amit megosztanék és remélem, ezt úgy mondhatom el, mintha a már megtérteknek prédikálnék… Viszont ha van egyetlen olyan ember is köztünk, aki még mindig nem tudja, mire akarok kilyukadni, akkor hangsúlyoznom kell, hogy ez nem átverés! Ez nem jóga! Nem NLP! – Persze nem mintha ócsárolni akarnám ezeket… (nevetés) Tehát ez a valóság, ez így igaz! Ez annyira valós, hogy ha idehozhatnátok egyet a legmakacsabb, racionalista, redukcionista seggfejből és belehajítanátok abba a közegbe, találkozna a Teremtőjével, értitek?! (nevetés és ováció)
Tehát ez (a sámánizmus) kiold benneteket és az autentikus léttel szembesít; azzal, amire áhítozunk és amit mindenki számára elérhetővé teszünk, a tömeg számára, amit mi magunk is alkotunk. Vegyétek komolyan a sámánizmus technikáit. Ismerkedjetek a növényekkel. Hozzatok valós döntéseket.
És egyébként pedig ne spóroljatok a matériával! Egyszer már megcsináltátok a leckét, gyerünk tovább !
