Hát, változó aktivitásal, de azért jelen tudok it lenni. Ahogy látjátok, néha eléág hullámzó periódusban, kicsit összejöttek a dolgok, sok munka, és még több, írom a szakdolgozatomat, és most egy párkapcsolati nehézséggel kellett szembenézzek.
Ezek néha nagyon nehéz, máskor nagyon szimpla dolgok, néha meg így ebben a sorrendben. Mindenesetre most pontot tettem valamire.
Nehéz azért is, mert az az ős-egó annyira ott tud működni az emberben. Vagyük például ezt az oldalat. Rengeteg dícséretet, bíztatást kaptam a majd egy év alatt, igazán nagyon hálás vagyok mindenért. És láthatólag Ti is örültök annak, hogy van egy hely, ami ezekről a dolgokról szól, az ayahuascáról, de nem egy ilyen tudományos konferencia jelleggel, ahol odafér egy-egy jó indián gondolat, a kultúra, ahol megfér Feldmár, aki olyan sokszor beszél emberi dolgokról pont úgy ahogyan ezek a sámánok. Nem azért mert egy sámán, vagy mindentudó, de úgy tűnik ugyanaz a cél, agyanaz a fajta emberség munkál bennük. És beleférnek képek, videók, néha a saját életemből becsempészek ide dolgokat... Másszóval, az egóra visszatérve, az ember ha kap valamit akkor hajlamos indokolatlanul büszke lenni rá. Nem véletlen az egész törzsi környezet ezekben a dolgokban! A helyes intencióhoz, az utólagos integráláshoz, az igazán IGAZI jelenléthez..mert mi, nyugati fiúk és lányok, ha ér bennünket valami jó, mondjuk részt veszünk az ayahausca folyásában:), akkor arra az estére alapozva néha elfejejtjük a hétköznapokban, hogy azokat a dolgokat még nem kaptuk meg ami az ayahuasca hatása alatt jött. Azokat megláttuk. És hogy miképpen értelmeztük, vagy hogyan dolgoztunk vele tovább, na az dönti el, mennyi marad benn, és mennyi távozik.
Nekem most ez a magánéleti dolog juttatta ezt az eszembe. Hogy vajon amikor nagy változás van, ami esetenként nagyon nehéz tud lenni(bár nálam most már egyre könnyebb, túllépve a dolgokon), akkor ott marad-e az a bizonyos "ayahuascás életérzés"? Én szeretném hinni, hogy nem csak dumálunk itt nagy dolgokról, hanem ezek a nagy dolgok, ezek a jó és szép dolgok tényleg ott vannak, és dolgozik érte az ember, hogy ott is maradjon. Jó teszt erre amikor valami nehéz jön. A szép helyzetekben olyan könnyű egybeolvadni a természettel, de amikor fáj valami a mindennapi életben, akkor is úgy nézünk arra a fára, mint a barátunkra? Mint a társunkra??
Ez itt a lényeg. A tudás és a megvalósítás valahol itt találkoznak, amikor jönnek a hétköznapok, és nem csak tudjuk a dolgokat, hanem éljük is. És ez a lényeg! Minden más "csak" olyan mint egy szép film, benne vagyunk amikor nézzük, de aztán kimegyünk a moziból és folytatjuk ugyanott.
Én nem mondom, hogy 100%ig hiszek benne, de SZERETNÉK hinni benne, hogy vannak filmek, amik utána benn maranak, a lelkünkben, és a mi lelkünk is benne marad abban a filmben. Mint az a shuar ayahuasca dal:
Oh Gran Espiritu, Cielo, Tierra y Mar (oh Great Spirit, Heaven, Earth and Sea)
Oh Gran Espiritu, Viento, Tierra y Mar (oh Great Spirit, Wind, Earth and Sea)
Tu estas adentro y a mi alrededor (You are inside me, and around me)
Tu estas adentro, en mi Corazón (You are inside me, in my Heart)
Ez egy gyönyörűséges dal, nagyon szeretem. Nem tudom pontosan hogyy is kellene betegyem ide, még nem értek igazán ezekhez a beágyazásokhoz (nem jútub klip, hanem mp+-as), de ha rájövök, akkor be is lesz ide téve a dal, ami megint csak erről szól: ÉLNI a kapcsolatot, és nem csak érteni, hogy miről szól, és nem csak ezzel a medicinnel, hanem mindennel és mindenkivel.
Na ez egy jó inspiráció a nehezebb pillanatokban! És a megkönnyebbülő pillanatokban is, jelenleg ebben vagyok, megkönnyebbülve, hogy valami nem jót kivetett az élet belőlem. De ehhez kell a jelenlét, különben csak üres beszéd lesz minden élmény, tapasztalat amiről itt szó esik.
És még valami: egy lánnyal beszélgettünk valamelyik nap, és ő mondta, hogy nagyon érdekli az ayahausca, és szerinte ez egy igazi dolog, de keveset is tud róla, fél is kicsit tőle, és nem is biztos, hogy ez az ő útja. Erre a társaságból egy lány, egy másik elkezdni magyarázni neki, hogy de nem, ettől nem kell félni, ez egy nagyon szép, igaz dolog, és mindenkinek jót tesz és satöbbi. Hát, én összegömbölyödtem, hogy ne is látszódjak. Nagyon szégyelltem magamat, mert olyan valaki volt a felszólaló aki rajtam keresztül, az én segítségemmel került kapcsolatba az ayahuascával, csak akkor még nagyon éber volt és figyelt, most meg bekúszott az ősegó. Na EZÉRT kell ébernek lenni! Ez egy szent út, de a bennsőnkben nagyon sokáig tudjuk a régi szemetet dugdosni.
Aztán mondtam a lánynak, hogy hülye lenne nem félni, ez egy félelmetes dolog, természetes hogy kicsit ő maga is fél. És ez egy olyan dolog úgy hiszem aminek érdemes utánanézni, utána olvasni, más szóval a szimbólumrendszerével kicsit megismerkedni, megbarátkozni. Mondhattam volna úgy is, hogy a kozmológiával. Harmadrészt, egyáétalán nem mindenkinek való ez! Miért lenne egyforma az utunk??? Miért??? Mi sem vagyunk azok, akkor miért kellene?
Sokszor találkozom olyanokkal, akiket érdekel az ayahuasca, de úgy pironkodva vallják be, hogy ők biza nem fognak élni vele. Mint ha mindenkinek kellene! De benne van az emberben az, hogy egy mikorközösségben a tartozást a közös tevékenység adja. És nem, nagyon nem. A találkozókon a többség aki ott van nem vagy csak kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkezik az ayahuascával kapcsolatban. És ez így is van jól. Hülye dolog lenne egy csíkot húzni, és az egyik oldalra állítani a fasza gyerekeket, a másikra meg a nem faszákat. Mindenki fasza. Ezért szeretm a találkozókat, mert egyáltalán nem arról szól a sztori, hogy itt vannak az "ayahuascások", hanem itt van egy közösség akik elsősorban szellemi alapon vannak azonos platformon, de van aki ezt meditációval éli meg, van aki dobolással, van aki ayahuascával, van aki virágterápiával......ki az a hülye aki elé állna ezeknek az embereknek, hogy gyerekek, egyfélét már!
Nem vagyunk egyformák, és még ugyanazt a célt is megtehetjük máshogyan, és én ezt a fajta nyitottságot szeretném a szerény lehetőségeimhez mérten tovább adni, és hinni abban hogy léteznek azok a bizonyos hétköznapok is, és nem a szép estéken, hanem azokon a hétköznapokon áll helyt az ember elsősorban.
