Az oldal lassan átmegy Amazonasreality-be, annyi minden egyéb, ebből a kultúrkörből eredeztethető, de mégsem közvetlenül ayahausca téma bukkan fel, de nem tehetek róla, ahogy ásom magam a témába a magam szerény eszközeivel, annál több érdekességet találok, amik vagy közvetlenül ayahausca témák, vagy "csak" érintik" ezt. Nem tudom ezt Ti szeretitek-e, személyesen szoktam kapni nagyon jó visszajelzéseket, de levélben, kommentben mostanában kevesebbet, az oldal változatlan statisztikáinak a dacára, így nem tudom, hogy ez Nektem is ekkora örömet okoz-e vagy csak én fanatikuskodok...:))))
Érdekesség gyanánt megjegyezném, hogy hozzájutottam egy recepthez, ami egy sámánnak a specialitása, és a "szokásos" növényeken túl igen csak hagyományosnak mondható növényeket kevert a teába, legalább is ami Dél-Amerikai viszonylatban hagyományosnak mondható, például bambuszt!:) Szóval elég gazdag világ ez.
Én most egy újabb Amazóniai gyógyteával ismerkedtem meg, onnan jutott a téma az eszembe. Egy ideig itt volt a gyógynövényes dobozomban érintetlenül, aztán egy barátommal beszélgettünk erről, én pedig gondoltam kipróbálom.
Találtam is róla egy ismertetőt, aztán majd mesélek a saját tapasztalatokról is!:)
 |
Zöldellő gyógynövények |
Trópusi gyógyszerek
És mire jó a Catuaba?
A legutóbbi években igencsak megszaporodott azoknak az expedícióknak a száma, amelyeket az Amazonas erdőrengetegébe, a brazíliai félszáraz lombhullató trópusi erdőbe, a cerradóba, valamint
a forró és száraz bozótvilágba, a caatingába vezettek. Elszánt kutatók járják az őserdőt, ám az elődökkel ellentétben nem kerülik, hanem határozottan keresik az erdőlakókkal, a bennszülött indiánokkal való
kapcsolatot. Az európai és észak-amerikai tudósok ugyanis gyógynövényeket keresnek az amazonasi esőerdőben, lehetséges új természetes alapanyagokat a modern gyógyszer- és kozmetikai ipar számára.
A XXI. század küszöbén egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a földi élet két és fél évmilliárdjához képest nyúlfarknyi emberi lét valami helyrehozhatatlan hibát követett el ebben a csodálatos, de mindeddig tökéletesen működő rendszerben. A tudósok még vitatkoznak, egyre újabb meg újabb bizonyítékokat keresnek arra, hogy igazolják a légköri jelenségeknek ember okozta tartós változását, érvek és ellenérvek csapnak össze a nukleáris energiának egyre fokozottabb mértékű felhasználásáról, avagy a biotechnológia eredményeként megjelenő manipulált élő szervezetek hasznosításáról. De mind többen vannak azok is, akik nem csupán sejtik, hanem tudják: létezik csaknem ötszáz olyan vegyület, amely ma szinte valamennyiünk szervezetében megtalálható, noha egy évszázaddal ezelőtt még nem volt jelen az emberi testben. E vegyületek java része, persze, csak nagyon kis mennyiségben mutatható ki, ám ott van bennünk. És ennek közép- vagy hosszú távú hatását még csak megjósolni sem lehet. Ugyanis – mint minden élő szervezetnek – az embernek is van természetes védekezési rendszere, amely megvédi a káros külső és belső hatásoktól, ám az is nyilvánvaló, hogy ennek a védelmi rendszernek vannak korlátai. Jól és biztonságosan működik minden olyan hatással szemben, amellyel együtt élt évezredek óta, tehát volt idő a védelmi stratégia kialakítására. Az új anyagokkal szemben viszont nincs „bekódolva” a szervezet, ezek ellen a szükséges védelmi mechanizmust most, azonnal kell kifejlesztenie. Ha túlságosan nagy a terhelés, a rendszer felmondhatja a szolgálatot. Ennek, sajnos, már vannak mindenki által érezhető és tapasztalható jelei. Elég itt csak az allergiás betegségnek a civilizált világban tapasztalható növekvő számára utalnunk. A Homo sapiens – persze, nevéhez méltóan – igyekszik ezeket a jelenségeket megszüntetni, s mindenféle új anyagot talál ki és vezet be a gyakorlatba a bajok orvoslására. Ám ezek az anyagok – főként gyógyszerek – zömükben megint csak mesterséges termékek, s mint mindnyájan tudjuk, ez a „mellékhatások” újabb sorát okozza. Az ökológus számára ez csupán egy a sok jelenség közül, ami azt mutatja, hogy beleavatkoztunk egy nagyon bonyolult rendszerbe, amelynek működését még nem ismerjük, s nagyon úgy fest a dolog, hogy elrontottuk a szerkezetet. Valamiképpen vissza kellene csinálnunk a dolgokat, vagy legalábbis a beleavatkozást nagyobb gondossággal, lassúbb tempóban kellene végeznünk. Senki nem tudja, hol van az a határ, amelyet túllépve nincs visszaút, nincs lehetőség a javításra. Ennek a felismerésnek a következménye, hogy a természetes anyagok értéke megsokszorozódott ebben az agyonszennyezett, vegyszerekkel teli világban. Üzleti szempontból is megéri tehát tudósokat küldeni az őserdőbe.
A környezet szennyezésének, tönkretételének és a természet manipulálásának káros hatása az északi féltekén már szinte mindenütt tapasztalható, de az okok megszüntetésére egyelőre nincs remény. Ehhez alapvető, általános szemlélet- és életmód-változtatásra volna szükség, ez azonban szöges ellentétben áll azzal a világot mozgató pénzügyi és gazdasági rendszerrel, amely az anyagi javak egyre növekvő ütemű létrehozását, a termelés és a fogyasztás fokozását, a minden áron megvalósítandó gazdaságosságot tűzte zászlajára. Átmeneti megoldásnak tekinthető tehát az a törekvés, hogy pontosan ezek a termelési rendszerek keresik oly lázasan a természetes nyersanyagok forrásait, hiszen a természetes anyagok jókora részéből hiányzanak azok a káros tulajdonságok, amelyekről az előzőkben szóltunk. De van másik oka is a módszeres kutatásnak.
|  |
Fűben-fában orvosság
Hogy a túlságosan sok koleszterin károsan hat az emberi szervezetre, azt jól tudják a túltáplált Nyugat-Európában és Észak-Amerikában egyaránt. Kevesebb zsírt, több zöldséget és gyümölcsöt kell enni, s akkor csökkenni fog az érrendszeri betegségekben szenvedők száma. Bölcs és megszívlelendő tanács. De az eszkimók táplálékának több mint 90 százaléka koleszterinben gazdag zsíros hús, az érrendszeri betegségek mégis ismeretlenek a körükben! Arról sincs adat, hogy az amazonasi indián természetes élőhelyén rákbetegségben hunyt volna el. Ismerünk népcsoportokat, amelyeknek körében nincs fogszuvasodás, s a természetes környezetben élők között az allergiának Európában oly gyakori formája sem fordul elő. Van tehát az élőhelyükön, az életmódjukban valami, ami megvédi őket ezektől a bajoktól. De ha betegség támadja meg őket, akkor is a természetben keresnek orvosságot, s a gyakorlat azt mutatja, hogy az esetek nagy részében találnak is. Ha ezeknek a népeknek a gyógyítási szokásait és módszereit megtisztítjuk a sok helyen ma is élő misztikus elemektől, a modern tudomány és főleg a gyakorlat számára igen jól hasznosítható természetes anyagokhoz juthatunk hozzá.
Amazónia vagy a trópusi Dél-Amerika csak egy-egy forrásterület a számba jöhető új természetes gyógyszeralapanyagok tekintetében, bár az elképesztő biológiai sokféleség miatt valószínűleg a leggazdagabb. Az ott élő indián törzsek évezredek óta sikerrel használják e mesés gazdagság számos kincsét. A helyszínen járva sok meglepő dologgal találkozik a kutató. Ezekből adunk át egy csokorravalót.
Az indián „füves emberek” titkai sok évszázaddal ezelőtt már a gyarmatosítók érdeklődését is fölkeltették. A hódítókkal szinte egy időben érkező jezsuita szerzetesek nagyon sok érdekes dolgot följegyeztek az indiánok gyógynövényeivel kapcsolatosan. Jó részüket azután az idők folyamán az Óvilágban is felhasználták, eleinte minden tudományos alap nélkül, de később nagyon sok szerről kiderült, hogy gyógyhatásának kémiai és biológiai alapja van. Több százra tehető azoknak a gyógyhatású növényeknek a száma, amelyeket ezek a természetben élő és a természettel együtt élő emberek hosszú idő óta sikeresen használnak, ám azok összetételét, hatásmechanizmusát eddig még nem tárta fel a modern tudomány. Nincs kizárva, hogy sok – eddig még nem gyógyítható vagy nehezen gyógyítható – betegségnek az ellenszere rejtőzik Amazónia mérhetetlen erdőrengetegében vagy a száraz, de növényfajokban nagyon gazdag cerradóban és a bozótvilágában, a caatingában.
A trópuson annyira gyakori hasmenés, bél- és gyomorbántalmak gyógyítására száznál is több gyógynövényből és majdnem félezer felhasználási módból válogathat az indián „füves ember”. A leghatásosabb az elixír-paregórico (Piper callosum) leveleiből készült tea és a guaraná (Paulinia cupana) magvainak főzete. Ez utóbbi egyébként egy kedvelt és Brazíliában nagyon népszerű üdítőitalnak a nyersanyaga is. (Máshol is az volna, ha elterjedését a Coca-Cola mindent elsöprő erőszakos reklámhadjárata nem tenné lehetetlenné más, természetes alapanyagokból készült, a Coca-Colánál sokkal egészségesebb üdítőitaléval együtt.) Az ugyancsak sűrűn előforduló bélférgesség ellen szintén több mint félszáz amazóniai növény kínál gyógymódot. Közülük az angelim (Andira vermifuga) fát emelnénk ki, amely tudományos nevében is mutatja ezt a hatását (vermifuga, vagyis féreghajtó). Maga a növény egyébként megjelenésében a mi vadgesztenyénkre emlékeztet, ám virágzás idején, amikor szinte beborítják a vöröseslila virágok, talán még a vadgesztenyénél is szebb látványt nyújt. A légúti betegségek főleg az utóbbi évszázadokban terjedtek el az indiánok körében, amikor közelebbi kapcsolatba kerültek az európai bevándorlókkal. Ezek a betegségek ugyanis – a nemi betegségekkel együtt – jobbára az Óvilágból származnak. Ám az őserdő erre is ad orvosságot. Az ipecacuanha évszázadok óta ismert köhögéscsillapító, a hörghurut egyik legismertebb természetes gyógyszere (a jezsuita szerzetesek terjesztették el Európában). Az orvosság az Amazonas vidékén két gyógynövényből is létrehozható; az egyik a Hybanthus ipecacuanha, a másik pedig a Cephaelis ipecacuanha. De hasznos a jatobá fa (Hymenaea courbaril) gyantájából készült főzet vagy a burgonyával rokon jurubeba cserje (Solanum paniculatum) bogyójából készült tea is. Az amazóniai gyógyszerkönyv harminchatféle növényt sorol fel a hörghurutban szenvedők gyógyítására.
Vannak aztán olyan gyógynövények, amelyek valóságos tárházai a gyógyhatású szereknek. A casca preciosa (Anilba canelilla) kérge és levele a gyomoridegességnek, az idült légcsőhurutnak és a vérbajnak (szifilisznek) sikeres ellenszere. A carapanaúba (Aspidosoerma album) kérgéből orvosság készül a hörghurut, a máj betegségei, a magas láz, a vesegyulladás és a cukorbetegség leküzdésére. Ebből a népes csoportból mutatunk be két fafajt, amelyek azonkívül, hogy csodálatosan szépek, szintén nagyon tág körben ismert és használt gyógynövények. A liláskék virágú caroba (Jacaranda copaia) és a rózsaszín-piros ipe-roxo (Tabebuia impetiginosa) igazi áldás, mert a torokgyulladás, az izom- és a reumás fájdalmak, a cukorbetegség, a gyomorfekély, a bőrfertőzések, a vérbaj, sőt, bizonyos fajta rákbetegségek kezelésére is felhasználhatók. A sort egy nálunk is jól ismert növénnyel zárjuk. A monstera vagy – tupi-ara-
mi indián nevén – imbé (Monstera deliciosa), a filodendronnak is nevezett szobanövény Amazóniában a fákra kúszó, hatalmasra növő folyondár, amelynek egyébként mérgező leveleiből készült főzet borogatásként alkalmazva a reumának hatásos ellenszere.
És mire jó a catuaba?
A gyógyhatású növények között külön csoportot alkotnak az afrodiziákumok, vagyis azok a szerek, amelyek serkentik a nemi vágyat, illetve a nemi élet zavarait hivatottak orvosolni. A trópusi flóra bő tárházát szolgáltatja ezeknek a szereknek. Amazóniában is tucatnyi ilyen növény használatos. Érdekes módon épp a leghatásosabbakat még nem ismerik Európában. A cravinho-da-india (Caryophyllus aromaticus) ugyan, mint a neve is mutatja, a trópusi Ázsiából, Malajziából származik, de meghonosodott Amazóniában is. Kérgében rejlik a serkentőszer. A marapuama (Ptychepetalum olacoides) fa azonban odavaló, s a gyökerét áztatják muskotályborba. Hogy aztán az alkohol vagy a gyökér okozza-e a kedvező eredményt, azt nehéz eldönteni. De aki él vele, az esküszik a pozitív hatásra. Ugyancsak nagy az envira (Xylopia brasiliensis) híveinek tábora. Ezúttal a kéregből és a magokból készült tinktúra a csodaszer. A csoporton belül különleges szerepe van az abacateiro (Persea americana) virágaiból főzött, mézzel édesített teának, ez ugyanis kizárólag a nők nemi vágyát, illetve kielégülését, orgazmusát fokozza, a frigiditásnak pedig természetes gyógyszere. Ám a trópusi gyógyszer- és receptkönyvek valamennyi természetes afrodiziákum között első helyen a catuabát (az Anemopaegma mirandumot) említik. Ez a növény az öreg indián csodaszere, a neve is ezt mutatja, amely az acatub – vagyis erős, egészséges férfi jelentésű – szóból ered. Nagyon régóta használt természetes serkentőszer, amelyet az impotencia gyógyítására is felhasználnak. Brazíliában mostanában legalább tucatnyi olyan italfélét árusítanak – jobbára édes desszertborokat és aperitíveket –, amelyekben catuabakivonat is van. Ezek a természetes serkentőszerek nagyon népszerűek errefelé, amit az is bizonyít, hogy a tucatnyi termék el is fogy a piacon. No de miben áll a catuaba áldásos hatása? Idézzük Manuel Freire Alemăo jezsuita szerzetest, aki 1860. április 14-én ezeket jegyezte föl erről a növényről:
„Él az Araripe hegy erdeiben egy igen jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő fa, amelynek a neve catuaba. Tupi indián nyelven ezt jelenti: igazi férfi. A kérge gazdag egy olyan szerben, amely nagyon megbecsült érték, az öregeknek ugyanis visszaadja fiatalkori erejüket. A kéregből megfelelő módon elkészített szer felfokozott izgalmi állapottal együtt járó tartós altesti vérbőséget idéz elő.”
Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, a szerző az olvasók fantáziájára bízza.
Dr. Major István
(Universidade Estadual do Ceará,
Fortaleza, Brazília)
forrás: www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2000/0041/esmire/esmire.html
