Sokan írtak arról, hogy álmok, látomások közben az ember nem egy képzeletbeli utazást tesz a kattant agya kémiai sztrádáin, hanem más síkokon mozog, ami ugyanolyan létjogosultságú egy másik perspektívából nézve.
Számos írás megjelent már álmok feltésén is, én ezekről nem tudok érdemben írni, mert sok gagyi könyvvel találkozva egyszer csak beszüntettem a keresést.
Ami még érdekes, és ayahuasca téma, a lehető legközvetlenebbül, hogy a Dél-Amerikában élő bennszülöttek (hasonlóan Dél-Afrikai barátaikhoz:) alkalmaztak növényeket álmok serkentésére, mert nagyon komolyan vettél az álmokat. Természetesen még ennek is meg van a maga kozmológiája, úgyhogy nem javaslom, hogy minden áron valamiféle jelentést, vagy cselekményszálat erőltessünk a reggel még friss élményekből.
Arról már biztosan írtam, hogy a trdaícionális ayahuasca főzet lefőbb eleme, a b.caapi szintén álomkeltő hatással bíró növény, olyan sámánok kezében akik nagyon komoly munkát tudtak végezni akár álmokon keresztül. A kibernetika, a biokémia, az asztrális kutatások most kezdenek rájönni arra, amivel a bennszülöttek évezredek óta dolgoztak, azaz az álmommal, mint egy intzenzíven megváltozott tudatállapottal, ami a gyűjtőpont elmozdulása miatt nagyon szenzitívvé és befogadóvá teheti az embert. Néha egy álom nagyobb hatással van ránk, mint ha információt tömnek a fejünkbe ugyanaról a témáról. Nem véletlenül. Abban a fajta módosult tudatállapotban, ahol az ayahausca segtségével gyógyítanak, más törvények uralkodnak, és a hihetetlenül üres, és rettegést keltően szubjektív "valóság"a háttlrbe szorul, átadva a helyét egy sokkal befogadóbb állapotváltásnak.
Nem túl sok oldalt találtam ebben a témában, viszont Citrom barátom blogja(alomvadasz.blog.hu/) pont az általa megélt érdekes álmokról, és a midennapi életével való szoros párhuzamról szól. Érdemes olvasni, én mindig várom, hogy eltegyen valami újat, pedig enyhén szólva sem vagyok az a megveszekedett blog olvasó, de ez egy tényleg jó oldal.
Álomra fel!
alomvadasz.blog.hu/