Nálunk, indiánoknál az a szokás, hogy ha meghal valaki, elbúcsúztatjuk a halott szellemét, hogy ne kóboroljon céltalanul... Rajtunk már nem látod a nyomát, de az idősebbek közül sokan hordozzák ennek a szokásnak a sebhelyeit, jeleit a kezükön. Annyira megégették magukat, hogy a bőrük úgy nézett ki, mint az elégett avar hamuja, csakhogy jelet tegyenek magukra; ha meghalnak s kiszáll belőlük a lélek, s elhagyja őket szellemük, ezek a jelek szolgálnak majd tájékozódásképpen, s segítik őket a helyes úton járni, s távol tartják a gonoszt. Tételezzük fel, hogy meghalnál, akkor felviláglanak ezek a jelek.
Az indiánok hite szerint, ha meghalsz, azon a helyen, ahol korábban megégetted magad, felvillan egy fény. Az égetéshez egy bizonyos növényt használnak... egy növényt, amelyet gyógyításra is használunk. Egy kis darabot veszünk belőle, például a szárból egy darabkát. Ezt rátartják a karra vagy a kézre, és meggyújtják. A bőrön átégetik.
Az indiánok azt tartják, ha nem búcsúztatják el méltóan a halott szellemét, hogy mehessen, ahová mennie kell, akkor beteggé tesz minket. Addig kereng, kóborol a világban, mígnem összeakadtok.
Van egy hely, olyasmi, mint a szellemek városa... Ha meghalunk, oda kell mennünk, ahol a többi szellem van.
Ha a szellemek országába mész, egy bizonyos utat kell követned..., valami gonosz vár ott rád, ami mellett el kell menned, s ha nincs rajtad a fényjel, magával ragad. De a fény elűzi a gonoszt.
Agnes Cypress, Seminole