Feldmár oldalán találtam ezt a cikket. Korábban rendszeresebben nézegettem, tettem is ide anyagokat, valahogy ez mostanában elmaradt. Így legalább nagyobb a meglepetés ereje, ugyanis egy fantasztikus írást találtam.  Az őrületről elég sokat beszélgettem barátokkal az ayahuasca kapcsán. Hogy egy mennyire erőteljes, súlyos dolog is tud lenni egy ilyen "találkozás", mert akár a tébolyig tudja rántani az embert, és alkalmanként ez a legjobb dolog ami történhet. Sokszor említettem, azt hiszem ezt a saját kisujjamból szoptam ki:), miszerint:

Az ayahuasca hatása alatt NEM várjuk, vágyjuk a szenvedést. De készek vagyunk rá.

És ilyenkor néha nagyon szét tud esni minden addig valóságosnak tűnő dolog. Megnyugtatásul: mindig össze is rakódik, még sokkal jobban is!:)  Mindazonáltal vannak nehéz pillanatok, nagyon nehezek. Érdekes, hogy a Dél-Amerikai sámánoknál valamivel kevésbé domináns elem nagy vonalakban nézve az a sok aszkétikus elem, ami teszem azt alapvető egy tunguz sámán életútjában. Persze, Amazóniában is vannak böjtök, vannak olyan durva beavatási szertartás sorozatok, amiket végignézni se tudnánk anélkül, hogy szétesne az elménk, de mégis, valahogy kívülről könnyebbnek hat ez az út, mint mondjuk két hetet egy jégkunyhóban tölteni, ami alatt az ember egyszer iszik hárm korty meleg vizet.

De azért van másik oldala is a dolognak: az ayahausca esetében a mentális oldalon garantáltan megtörténik ez a fajta kompenzáció, sőt. És ez néha az elme szétesését, szétdarabolódását is jelenti, olyan mentális kínok között, amit elképzelni se lehet a normális, egy barátom szavaival élve: a közösen egyeztetett valóság színterén. (Színpadot akartam elsőre írni, lehet, hogy nem véletlenül...:))

Szóval őrület. és Feldmár!:)

Bolondok Napja, 2010
2010. április 1. Vancouver

Feldmár András, Vancouver, 2010. április 1.

Mindannyian bolondok vagyunk, betegek, rosszak, őrültek, jók, okosak, buták, levertek, lelkesek, -- mert élünk, mert megszülettünk és mert nemsokára, kivétel nélkül meg fogunk halni.

Nincsenek ŐK akik nem MI vagyunk. Mindannyiunkban elrejtve időzített vekkerek vannak. Megszólal az egyik, és beteg leszek. Megszólal a másik és nem tudom, hogy álmodom-e vagy ébren vagyok. Csörög a harmadik és meghal a párom. Nincs biztonság, nincs bizonyosság, az élet rendkívül veszélyes.

Egyikünk sem állíthatja biztosan, hogy nem lesz szüksége idegen emberek jószívű figyelmére, segítségére. Függünk egymástól; ma én segítek neked, holnap te nekem.

R. D. Laing egyszer megkérdezte egy öntudatos pszichiáter kollégáját, hogy ha netán Kierkegaard az ő páciense lenne és olykor nem egészen értené miről beszél a filozófus, mit tenne? Az orvos habozás nélkül válaszolt, „Ha én valakit nem értek, az az ember skizofrén. Orvosságolnám, ahogy kell.“

Végtelenül mások vagyunk, összehasonlíthatatlanul különbözőek vagyunk, nem szabad gyarmatosítani a másikat, alávetni őt a saját kategóriám zsarnokságának. Nem kell tudnom, hogy a másikra milyen címkét ragasztana a tudomány, ahhoz, hogy szeressem, hogy jól bánjak vele, hogy kíváncsi legyek, mire van szüksége.

Lehet, hogy minél lehetetlenebb körülmények között élek, annál csábítóbb a megbolondulás, megőrülés lehetősége. Én egy olyan Menedékről álmodom, ahol a körülmények, a környezet, a társaság olyan meghitt, kellemes, biztonságos, gyengéd és elfogadó, esetleg olyan izgalmas, hogy őrült lennék nem visszajönni onnan, ahová elmenekültem, az őrület összkomfortos hallucinált elkülönített, privát világából.

A legveszélyesebb emberek nem kerülnek a pszichiátria hatalmába, hiszen ők azok, akik a leghatalmasabbak a világban. Hitler, Sztálin, Bush. A demagóg vezetők és a diktátorok sokkal több kárt tudnak okozni, több gyilkosságot tudnak elkövetni, mint egy úgynevezett „elme beteg“.

Az őrült az, aki elveszítette a kapcsolatát a valósággal. Hát akkor ki az igazi őrült? Ki veszítette el kapcsolatát a valósággal? És mi a „valóság“? Hol vannak a határai?

Van a tényői családapa, akinek az órája március 15-én reggel úgy kattant, hogy fejszével lemészárolta az 5 és 8 éves kislányait meg a 34 éves feleségét, a testüket behordta a nappaliba és paplanba bugyolálta, aztán a láncfűrésszel lefejezte önmagát. Van a csecsen nők dolga, akiknek a testükre szerelt "bosszú-vekker" úgy szólt, hogy két moszkvai metrókocsiban 50 ember, zömében iskolába menő gyererek szakadtak darabokra tegnapelött. Sokan haldokolnak most is a kórházakban, kéz és láb nélkül, vakon, örökre megnyomorodva..... 

Valamit kellene mondanom arról, hogy a megőrülés veszélyes, hogy a gonosz és az őrült között mi a különbség, mert ha egy szót sem szólnék mindezekről, akkor teljesen hiteltelen széplelkűségnek hatna mindaz, amit eddig mondtam. Nem akarok olyan benyomást kelteni, mintha becsukott szemmel, füllel, csak a saját mániámat szajkóznám, hogy "szeressük egymást gyerekek" és a nehezét, az igazi problémákat másra hagynám, vagy úgy tennék, mintha nem is lennének...

Mert az Adolf meg a Joszip már meghaltak, a ma őrültjei pedig a mi gyerekeinket ölik... Kinek mondjam, hogy menjen a Menedékbe és ne a rácsok mögé, ahol nem árthat senkinek?

A gonoszt fel kell ismernünk, meg kell fékeznünk, vagy menekülnünk kell tőle. Gyakran az „elme beteg“ az az ember, aki nem tud máshová menekülni a kimondhatatlan gonosz elől, mint az őrületbe.
Legyen a valóság tágas, szabad és erős, férjen bele, találjon megértést benne minél több ember a maga bolondságaival. És én remélem, hogy meg tudjuk egymásnak tanítani kit kell megvédenünk, és kit kell börtönbe zárnunk.