ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Egy kedves levél

2010.04.15. 00:04 - hanaura

Most szólt egy barátom, hogy olvasott egy kedves levelet egy valaha admin jogot kaptt baráttól, akinek valami gondja van velem, és ahelyett, hogy ezt személyesen mondta volna el, elküldte ezt a levelet a blogomra. Ami nem nagy gond, mert aki csak szólt röhögött az egészen, csak nem értem.

Na mindegy, most már ezt is tudjuk.

A lényeg, hogy ha valakit érdekel az egész, akkor szívesen beszélek erről, nyilván a másik fél jelenlétében.

Az üzengetésektől, behatolásoktól meg remélem mindenki megkímél a jövőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr211922344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meneruwa 2010.04.15. 18:03:54

amugy nem egy nagytudású de nekem az sg-fórum is megszokott felelni. nincs olyan sok baj vele mint egy rendessel de nem kell kínlódni az üzemeltetéssel. sgforum.hu/

bufo 2010.04.16. 00:24:19

jaja, en epp ma talaltam ra, "csinaltam" is egy ayahuaska-forumot igy kiprobalas keppen... :)

bufo 2010.04.16. 20:01:44

Hat meg eleg kezdetleges, es en a reginek orulnek a legjobban!!!
Ki akartam probalni hogy hogy is megy ez, es vegulis mar hasznalhato...
mar ha van ra igeny...
sgforum.hu/forum.php3?azonosito=ayahuasca

hanaura 2010.04.16. 22:29:14

Ez nagyon jó ötlet!

Ami a jó hír, hogy Axismundira is szétnézett és szuper dolgokat, programokat talált.
Sajnos a fórum működésképtelen, ahhoz a programhoz Ogre ért, én sajnos nem, és nem nagyon tudom a karbantartási dolgokat kezelni, csak azokat az alapokat, amikre anno megtanított.
És mint hogy nem együtt folytatjuk a munkánkat, ezért új dologra van szükség.
Axis talált fórumprogramokat, nagyon jókat, ez az sg-s is jól hangzik, szerintem dugjuk össze a fejünket és nézzük meg mit lehetne kihozni a dologból.

Bufo!
Te állati jó struktúrát dolgoztál ki a régi fórumra, ez lehetne az újon is, akár tovább fejleszteni.

Szóval érdemes lesz összejönni!

meneruwa 2010.04.17. 11:31:39

kötekedjek :D néztem az sg-fórumot bufo! de akkor már a háttérkép is aya-s legyen mert a mostani peyotos :) bocsi a szőrszálhasogatásért

bufo 2010.04.17. 13:00:38

Koszi az infot, nem tudtam.. :D Csak nagyon-nagyon megtetszett!!
Amugy ez a forum csak egy kiserleti probalkozas es mindenfele kritikat szivesen fogad! Azt sem tudom hogy szukseg van e ra igazabol...

bufo 2010.04.17. 15:12:12

kicsit atalakultak a kulsosegek, de igazabol nem azon lenne a hangsuly, legalabbis egyenlore. mondjuk eddig csak sajti volt ra kivancsi, tehat tenyleg nem tudom hogy szukseg van e ra..

hanaura 2010.04.17. 16:54:31

Az érdeklődés nem kérdés, hogy meg van, és ez a tervezet nekem nagyon tetszik!
Ami a legfontosabb lesz most, az egyeztetni az Axissal, mert ő is rengeteget segített eddig is, és neki is vannak ötletei, aztán megnézni együtt, hogy mi lehet minden szempontból mindenki számára a leghasznosabb változat, és majd akkor fogom jobban publikálni, illetve fellőni a www.ayahuascareality.hu -ra, és majd meglátjátok mennyien lesznek kíváncsiak!

Sajnos most aki odalátogat azt látja, hogy eltűnnek bejegyzések (nekem mint tulajdonosan a tudta nélkül), az egyik oldalra spam van vfeldobva, ráadásul nem is túl lelkesítő azok számára akik leszarják a belső vitákat, és az AYAHUACSÁRA kíváncsiak, hol megy a fórum, hol nem, még mindig nem tudom a pontos okát.
Az első alkalommal egyébként volt egy elkeveredett számla, amit nem fizettem be kemény 1250forintról, és akkor egy jó ideig azt hittem, hogy emiatt volt az oldal korlátozva, mivel küldtek felszólítást.
Aztán kiderült az is, hogy akkor sem az volt az ok, de mindegy, ez már nem is lényeges.
A hátteret rendbe tettem, befizettem előre egy évre:), és igyekszem előre nézni a kérdésben.

De röviden reagálva: könnyen lehet, hogy ez a vázlat marad, nekem semmilyen hiányérzetem nincs tőle, ez egyszerűen egy tök jó ötlet. A kérdés csak az hogy közösen összedugva a fejünket meg tudjuk-e tromfolni.
És ha nem, hát akkor is nagyon jól jártunk!

Hja, a peyotos mintáról én tudtam, hogy az, de tetszett. Illetve tetszik!
De ilyen téren én már lassan mindenevő leszek, minden megdobogtatja a szívemet ami törzsi.

bufo 2010.04.17. 21:49:46

Mar felvettem Axissal a kapcsolatot es o is azt mondta hogy ok, csak az idezes lehetoseget hianyolja picit. Ma este visszaterunk ra. Biztos van meg jo par hianyossaga ezen kivul is a forumnak, de szerintem ez a legkevesebb, en igazabol csak annyit akartam, hogy legyen egy hely a tapasztalatcserere es a temaval kapcsolatos gondolataink megosztasara, mintegy a blogot kiegeszitve. Valami olyasmi mint az ayahuascareality forum (volt?), csak problemamentesitve.. Hat ez igazabol megvan, ennek a kezelese meg nekem sem okoz gondot, szerintem te is sec perc alatt belejossz majd, mar ha letisztul hogy akkor most Ayahuaskareality hogyan tovabb, es kitalaljuk hogy ez a forum marad, vagy egy masik, masik programmal. De szemely szerint nekem is megfelel ez is, a kepbeillesztesi funkcio a hozzaszolasokban peldaul kifejezetten tetszik! :)

bufo 2010.04.17. 23:39:43

meg annyit hogy a blogon a forum linjere kattintva is ogre levele jon be! tudsz rola?


süti beállítások módosítása