Nem tudom volt-e ez a cikk, egy nagyon jó összefoglaló az ayahuasca hátterét képező sámánizmusnak, amit a www.herbalyoga.extra.hu/ címen találtam.

Íme, az írás:

Sámánizmus

A sámánizmus gyökere az ősi animizmus és mágia elemeinek összekapcsolása, az emberi és a szellemi világ közötti kapcsolattartás biztosítása, arra természetfeletti módon kijelölt médiumok, sámánok közreműködésével és a totemizmus, különösen az állatkultusz hiedelmeinek felhasználásával. A vallás lényege tehát ebben az esetben a szellemlények és az emberi közösség közötti kapcsolattartás rituális technikájának kimunkálása és működtetése; a vallási tevékenység központi alakja ennek a sajátos "mesterségnek" a tudója, a sámán. A sámán tehát - a régi magyar vallási világban a táltos - emberfeletti tudománnyal rendelkező személy, akinek az égi és alvilági erőkkel való kapcsolatteremtés a feladata. Ennyiben alakját a valamennyi természeti nép világából ismerős varázsló megfelelőjének is tekinthetjük: egyedi, megkülönböztető jegye leginkább az, hogy nem önszántából, hanem magának a szellemi világ kiválasztásának a kényszere alatt végzi feladatát, tevékenységének eszközei és az alakját körülvevő mitológiai hagyomány pedig az egységesség és a nagyfokú szervezettség jegyeit mutatja.

A leendő sámán már kisgyermekként elüt a többiektől: patológiás tüneteket, révülési hajlamot mutat, "különös gyermek". Látomások gyötrik, természetfeletti lényekkel találkozik, sőt azok alkalmanként magukkal is ragadják. Gyakori az is, hogy a leendő sámán testi adottságként is magán viseli a szentség jegyeit: több foga vagy éppen "farkasfoga" ("táltosfoga") van, farokcsonkja, kezén hat vagy hét ujja, esetleg - a hiedelem szerint - a szokásosnál több bordacsontja. Erre a rendkívüliségre emlékeztet a sámán felszerelésének egyik fontos darabja, a hatujjú sámánkesztyű is, amelyet szinte minden szibériai nép hagyományában megtalálunk. A karizmatikus kiválasztottság és alkalmasság bizonyítéka az is, hogy a sámán nem tanulás által, hanem álmában jut tudományához, amikor a szellemek - átmenetileg - magukkal ragadják a túlvilágra.

A hiedelem szerint a szellemek a sámánjelöltet gyakran feldarabolják, hogy meggyőződjenek róla: testében valóban feles számú csont van-e, és kipróbálják azt is, teste és lelke valóban képes-e elválni egymástól. Ettől a próbától fogva a sámán rendkívüli képességek birtokosa: vihart támaszt, földbe rejtett kincset talál meg.

Fő tevékenysége az istenekkel, a holtak lelkeivel, az ártó és segítő szellemekkel való érintkezés. Képességei közé tartozik az átváltozás: bikává, táltoslóvá változik, repülni képes. A zene és tánc által is stimulált szertartásban a sámán lelke kilép testéből: megmássza a világfát, amely az eget, a földet és az alvilágot köti össze: erre utal fontos szertartási kelléke, a létra is. Gyakori feladata az orvoslás, mint "halottlátó" pedig a szellemvilág üzeneteit tolmácsolja az emberek, az emberek kívánságát a szellemek felé. Révületében a táltos, a sámán a nép állatősévé válik, lelke annak lelkével válik azonossá: innen van az, hogy a szertartás során agancsot, állatbőrt, maszkot visel, és birokra kel az ártó erőkkel.
 

A sámánizmus jellegzetes vonása istenfogalmának határozatlansága, bizonytalansága. Pantheonjában vannak személyes "öreg" istenek, állatősök, megszemélyesített természeti erők, égitestek; de megtaláljuk ugyanitt a holtak lelkeit is. A szellemi lények alakja igen változatos; a nevek és a szereplők törzsenként, népenként változnak, ám a teljes hitvilág keretei között jól meg is feleltethetők egymásnak. A sámánhit különösen fontos szerepet szán a gazdaszellemeknek: ők az egyes ember mellett vannak, és amolyan "őrangyalként" oltalmazzák "gazdáikat". A sámánizmus vallási hagyománya közös gyökerű kozmológiai világszemléletet is hordoz. Nézete szerint a világegyetem hármas tagolású képződmény. Középpontjában áll a "világfa" vagy " világtengely", az "arbor mundi" vagy "axis mundi", amely elválasztja, de össze is köti a felső, a középső és az alsó világot. A felső világ az égitestek, a jó szellemek birodalma, a főisten vagy főistenek otthona. A sámánnak képesnek kell lennie arra, hogy megmássza a világfa égbe emelkedő törzsét ("az égig érő fát"), hiszen csak így tud érintkezni az égiekkel. A középső világban élnek az emberek, állataikkal és a közéjük ereszkedő vagy kapaszkodó - segítő vagy ártó - szellemekkel együtt. Az alsó világ a gonosz szellemek és a holtak lelkeinek birodalma: a sámánnak alkalmanként a világfa gyökerein ide is le kell ereszkednie, hogy végezni tudja a maga dolgát.

A sámánszertartás rituális rendje aprólékosan kidolgozott. A szellemeknek állat-, termény- vagy ételáldozatot mutatnak be, az esemény csúcspontja azonban a "sámántánc" alkalma. Zene és közös éneklés közben a sámán transzba esik: lelke eltávozik a testéből, hogy elinduljon a világfa törzsén az ég vagy az alvilág felé. Az eseményhez ima és ráolvasó formulák kántálása is hozzátartozik, máskor meg a sámán ajkán a szellemi világ lényei elegyednek párbeszédbe az emberi közösséggel. Nem ismeretlen az a mód sem, amikor a sámán jövendöl, vagy visszatérve az égiektől, erőt ad át - kézrátétellel, leheléssel, "égi tárgyak" segítségével - az embereknek. A sámán szerepe a szertartási feladatok közötti időben is jelentős: ő az a  bölcs tanácsadó, akihez kisebb-nagyobb dolgokban bárki, a vezér, a törzsfő, de az egyszerű harcosok is fordulhatnak, ha az otthon, a házi oltárnál őrzött szellem-bábúktól vagy a gazdaszellemektől nem kapnak elegendő útbaigazítást.

Theophülaktosz is megemlíti, hogy a magyarok rendelkeztek olyan papokkal akik birtokolják a jövőbelátás képességét. Biztos, hogy a táltosok nagy tekintélynek örvendtek a nép körében (mint azt néhány feljegyzés meg is erősíti pl. Bokolabra, avar sámán, aki előkelő helyet foglalt el a kagán oldalán, a sámánok fejének számított). A magyar táltosok foglalkozásai közé tartozott: a jövendölés-tanácsadás (főleg ez volt a feladatuk), a füvek ismerete, és ezzel való orvoslás.

 Sok írásban a táltos és sámán feladatköre illetve alakja összemosódik. Szegfű László egy írásában azt is megemlíti -többek közt-, hogy az ősi vallás valamilyen szinten befolyásolva volt a lélekvándorlás tanától.

Ehhez a világképhez kapcsolódnak azok a rítusok, amelynek a végrehajtásához különleges képesség kell. A táltos az az ember, aki a közönséges emberrel ellentétben látja a tetejetlen fát. A táltosnak fölösleges csontokkal kell rendelkeznie hét, vagy kilenc éves koráig anyatejen élnie. Kiválasztása után elrejtezik. Ezalatt az idő alatt a szellemek elrabolják és feldarabolják, majd újból összerakják s mint sámán ébred újjá. A szellemek ezután őt szolgálják. Avatáskor a táltost bemutatják a szellemeknek. Jelképesen fel kell másznia a világfa tetejére (ilyen faemelvényekről tudunk más pogány lázadásoknál is). A táltos lelke révülés során képes elhagyni testét. Az a meggyőződés vezérli, hogy bizonyos formulák betartásá val, szövegek elmondásával a szellemek cselekvésre bírhatók. Révülésen keresztül a szellemek segítségével megfejti az álmokat, tanácsot ad vitás ügyekben, kapcsolatot létesít a holtakkal, illetve gyógyít.