| Sámánok, világok összekötõi | ||
A Világmindenség része vagyunk. Minden mindennel összefügg és állandó kölcsönhatásban létezik. A kölcsönös függést sokféleképpen éljük meg és dolgozzuk fel. A sámánok hiedelemvilága szerint minden lélekkel bír: nemcsak az állatok és a növények, de a szél, a sziklák, az esõ is. (Gyermeteg feldolgozásban lásd: Pocahontas) Ebben a gondolatrendszerben a dolgok szelleme a lényeget jelenti. Vagyis semmi sem önmagában való: a mögöttes tartalom teszi azzá, ami. Minden teremtmény lehet tudatos, a szerszámok, a kõsziklák is. S mert léteznek, hatást gyakorolhatnak az emberre, beleszólhatnak életébe. Ezeknek a szellemeknek is vannak szükségleteik, tulajdonságaik. Nem árt figyelni rájuk. Sõt egyenesen szükségszerû, az életben maradás feltétele Ez az érzékenység több évezredes tapasztalat eredménye, melynek nyomán kialakult a sámánizmus gyakorlata, a környezõ világ befolyásolásának lehetõsége és módozatai. E világkép alapja, hogy a lélek képes elhagyni a testet. A halál után mindenkivel ez történik, de az álomélmények is arról tanúskodnak, hogy a lélek ilyenkor külön utakon jár. Beavatás, révülés, megváltozott tudatállapot, sámándob = sámánok? Pereg a dob – remegés, borzongás, ájulás, vonaglás, habzó száj, arcrángás, üveges tekintet. Íme, a sámán révülés alatti tudatállapotának jellemzõi. A kívülálló legalábbis ennyit lát. | ||
| ||
„Takujumaqama – Azért jöttem hozzád, mert látni szeretnék” – így kérleli a sámánt az alaszkai inuit (eszkimó) nép fia, aki tanítványává szeretne szegõdni. | ||
 | ||
| A szellemhívás nem mindennapi, fáradságos feladat: különös fizikai és/vagy lelki erõ kell hozzá. A szibériai kultúrákban például még az is elõfordul, hogy aki elveszíti a fogait, nem lehet sámán, de a szorák között egy taknyos gyerek is képes lehet szellemet látni. Az Amazonas környékén a férfilakosság nagy része sámán, bár nem egyforma erõvel rendelkeznek. Kétféle erõnyerést különítenek el: a születéskor örökölt erõnek jelei vannak, míg másokat kijelölnek a sámánságra, s az erõt meg kell szereznie hozzá. A jövendõbeli sámánt elõször megkörnyékezik a szellemek, majd egy ideig utasításokkal látják el. Betegségeket bocsátanak rá, mely a tanulás és megértés folyamatának része, s melynek során a jövendõ sámán megismeri a segítõ szellemeket, ellátogat a birodalmukba, ahol majdan eredményesen kell tevékenykednie. Õk azok, akik felhívják figyelmét a lehetséges veszélyekre és ellenségekre, megmutatják neki a betegségek és szerencsétlenségek igazi természetét, amelyekkel a késõbbiekben meg kell küzdenie. Szibériában és Mongóliában a szellemek oly vadul rohanják le a jelöltek, hogy annak személyisége teljesen megsemmisül, hogy azután újraépülhessen egy új belsõ világ kitárulkozása nyomán. (Újraszületés-motívumok.) Észak-Amerikában sokkal szelídebben zajlik a beavatás. Az élet sorsfordulói alkalmával a fiúk elvonulnak: néhány napig böjtölnek és imádkoznak, hogy így nyerjék el õrzõ szellemüket. A sámánná válás folyamata akár egy életen át is eltarthat. A sámánt a szellemek megtanítják, hogyan kerüljön transzba, hogyan repüljön lelke magasabb világokba, vagy hogyan teremtsen kapcsolatot az alsóbb régiókkal. A poklok poklát kell kiállnia, új életre kell születnie, hogy felvértezõdjön a szellemekkel szemben, gyógyíthasson és megmentse népét az éhínségtõl és a járványoktól. Ez világszerte a sámánvallás leglényegesebb közös eleme. Amúgy a sámán is a közösség része, aki ugyanúgy végzi a napi teendõket, mint bárki más. Ez nagyon is természetes, hiszen a sámánok által emlegetett „többi világ” – hitük szerint – nem a látható világtól elkülönülve létezik, nagyon is részesei életünknek, minthogy a dolgok igazi természetét s így a világ eseményeinek valós okait rejtik. A sámán tevékenysége azon a hiten alapul, hogy léteznek olyan valóságszintek, ahová csak különleges utazással lehet eljutni. S hogy miért kell ezeket a hosszú utakat megtenni? A sámánvilágkép szerint ezekben a mienktõl különbözõ dimenziókban élõ szellemek befolyással bírnak egészségi állapotunkra, táplálkozásunkra, vágyainkra. El kell menni hozzájuk, és meggyõzni õket, hogy indulataikat jó irányban fejtsék ki. A távolság persze nem földrajzi eredetû. A tér egy és ugyanaz, mégis kevesen és õk is csak ritkán érhetik el ezeket a különálló szellemi dimenziókat, hiszen az odajutáshoz nagy erõfeszítés, erõ és ügyesség szükséges. A sámán utazása mindenesetre bizonyíték arra nézvést, hogy az összeköttetés nem lehetetlen. De éppen ez a bizonyíthatóság, ez a megtehetõ, de sokak számára elérhetetlennek tûnõ táv tükrözi az emberi faj erkölcsi elesettségének mértékét is: Istent nélkülözõ, korlátok közé szorított nyomorúságos létét. Ennek fényében a sámán utazása nagyon hasonlatossá válik a más vallási rendszerekben meglévõ keresés-motívumhoz, mint amilyen például az Arthur király mondakörben fellelhetõ Szent Grál kutatása. | ||
 | ||
| A sámántevékenység nagyon is logikus vázlata szerint az elsõ lépés ezen az úton a probléma körülírása, megnevezése. (A személy beteg; a termés elpusztul; a közösség éhezik stb.) A sámán a szellemekhez fordul, mint a történések okozóihoz a Világmindenség színpadán. A sámán, mint a gyógyítással megbízott személy, megidézi a segítõ és legyõzi az ellenséges szellemeket. Transzállapotban meghal és újjászületik. (A sámán ereje tehát igazából szellemektõl származik és tárgyakon, dalokon, cselekedeteken keresztül nyilvánul meg. Az egyik legjellegzetesebb eszköz a sámándob. „Fejét mélyen lehajtva, a dob belsejébe dugva a sámán csendesen kezd énekelni. Lassan és fájdalmasan dünnyög. Különbözõ helyeken veri a dobját, csendesen, az ütések között szüneteket tartva. A kívülállónak az az érzése, hogy hív valakit, összegyûjti segítõit, nagy távolból megidézi õket. Néha megüti a dobját és néhány szót mormol. Ez azt jelenti, hogy megérkezett egyik segítõje. Lassanként az éneklés hangosabb lesz, és a dobverõ gyakrabban sújt le. Ez azt jelenti, hogy a szellemek meghallották a mester hívását és csapatostul közelednek. Végül már olyan erõsen veri a dobot, hogy majdnem szétesik. A sámán már nem a dobba néz, hanem magas hangon énekel. Most már minden szellem összegyûlt.” Egy szibériai sámán munkaleírása) Emberfeletti tudása, ereje és a révülés technikájának segítségével utazást tesz a Világmindenségbe, a szellemek szférájába. A szertartás csúcspontja és egyben fordulópontja a sámán és a beteget vagy az egész közösséget hatalmában tartó szellem közötti összecsapás. Ez lejátszódhat fizikai csata képében, a vadász és az állat közötti ügyes csalogatásként, vagy akár üzleti tárgyalás formájában. A sámánnak gyõzedelmeskednie kell, ha meg akarja oldani a problémát: az ellenséges szellemet visszaküldi oda, ahonnan jött, vagy jól bezárja egy edénybe, arra kényszerítve, hogy megállapodást kössenek. A szembenállás akár irodalmi párbeszéd formáját is öltheti. Ez a szertartás legkifejezõbb, mondhatni leglátványosabb része. Katarzis is lehetséges, ha az emberek nyilvános gyónás során megtisztulnak, s jóra fordítják elmérgesedett társadalmi kapcsolataikat. Ez pedig nem csak szimbolikus változást jelent az egyes ember vagy a közösség életében, hanem nagyon is kézzelfoghatót: az emberi kapcsolatok jobbra fordulását. A sámán világkép szöges ellentétben áll a tudományos gondolkodás ok-okozat alapú racionális világlátásával, tehát az ipari társadalom alappillérével. És ez a pillér mostanság igencsak inogni látszik. A sámánizmus olyan világképet ajánl, amelyben az emberek nemcsak kényszeresen uralkodnak környezetükön, hanem mélységesen tiszteletben tartják és ezt kifejezésre is juttatják. Civilizált világunkban, ahol az emberek élete egyre elviselhetetlenebbé válik, a sámán világképbe való bepillantás fontos felismerésekkel járhat: megmutatja azt a csak a kis közösségekre jellemzõ intim emberi kapcsolatot, amely a látszat szerint már teljesen kiveszõben van. |
