ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

A növényes téma

2010.02.07. 20:15 - hanaura

Címkék: növények

Erről már sokkal régebben kellett volna írjak, de jobb későn mint soha. Főleg a fórumon, többször felmerült ez az "egyéb tanító entitások" téma, nem mindig egyértelmű formában.

Nos ami az első és a legfontosabb: ezt az oldalt az ayahuasca témájának szenteltem, és ahogy remélem látható is, megpróbálok minél több dolgot "idevenni". Ez eddig majd mindenkinek nagyon tetszett. Vagy nem mondott semmit!:)

Az ayahuasca aránylag az "egzotikusabb" dolgok közé tartozik, aminek az egyik nagy előnye, hogy kevesebb baromság jelent meg eddig róla mint más "bejáratottabb" témákról.

Szóval ez az ayahuascareality. Ayahuasca.

De!:)

Magamhoz képest elég sokat tudtam olvasni, kérdezgetni az utóbbi időben erről a dologról. Na most mit szoktunk mondani tanító növényekkel kapcsolatban, úgy általában? Vagy modernebb transzperszonális módszerekről(légzés- és egyéb terápiák stb)?

Azt hogy kinyitják a kapukat egy másik fajta észlelési szint számára. Sámánok erről mondják azt, hogy kapu a szellemvilágba.

Érdekes módon gyakran hallom/olvasom azt, hogy ezek a tanító entitások/módszerek az embert egy csodálatos (és létező!) világba kalauzolják. Ami igaz is. Hol van ilyenkor a test? Szerintem pont abban a csodálatos világban.

Azaz itt.

És a számomra ezeknek a dolgoknak EZ az igazi tanulsága. Ez a fajta nárcisztikus, menekülős dolog annyira drogos dolog, annyira egy szomorú valami. Mindenki tapasztalja, hogy nehéz az élete. Én amikor ayahuascát veszek magamhoz, azt tapasztalom, hogy a látásom abban az iksz órában közelít ahhoz, amiről azt érzem, hogy a valódi látásmód. Itt jön be a gyakorlat. Szóval jó esetben, ha maradunk a sámáni kontextusnál: az ember azért ápol kapcsolatot más entitásokkal, hogy tanuljon, amit aztán hasznosít. Sokat felejtünk, szóval sokat fogunk és sokszor kérdezni is, nem?

Visszatérve a növényekre gyakran találkozom, hogy egyéb, az ayahuascától eltérő tanító növényeket, hasonlítgatnak az ayahuascához, vagy időnként lehet ezeknek a kritikáját is hallani.

Sajnálom, hogy nem jegyeztem fel, de valahol az egyik sámános könyvemben olvastam, hogy a sámánok(akik TÉNYLEG azok) sosem kritizálják, és értékelgetik egymást, se egymás segítőit, módszereit, mert ez egy alacsonyszintű dolog, a megértés szempontjából, és ezt ők, így, gyakran írástudatlanul is tudják, anélkül hogy tanították volna nekik.

Csak mi pattogunk itt nyugaton, ha felfedezünk valamit, ami jó, hogy minden más szar, vagy nem olyan. Persze, hogy nem olyan! Semmi se olyan de ez nem azt jelenti hogy rossz.

Ha tényleg létezik az a bizonyos tudati hologram ahol LÁTUNKdolgokat, akkor miért kellene azt gondolni hogy oda egy út vezet? Ezt többnyire az eltorzult "vallási" csapatok szeretik lobogtatni. Csak ééén.

Nagyon sok beszámolón átrágtam magam. Szerepelt ezekben ayahuasca beszámoló, gomba beszámoló, peyot beszámoló, amanita muscaria beszámoló, ami a növényi tanítókat illeti, olvastam sokfajta látomáskeresésről, aszkétikus gyakorlatokról, naptáncról, látomáskeresésről, izzasztókunyhóról, dobos-révülős gyakorlatokról, szellemidézés- és űzésről, és még sok más dologról.

Ami egyezett, hogy minden egyes út valahogy egy általam elképzelt cső segítségével valahogy behatolt a transzcendens birodalmában, és ott gyógyítottt/gyógyult/tanított/tanult. És senki nem diszkriminált másokat!

Ez volt az egyik fő motívum.

Csak mi, nyugatiak szeretünk diszkriminálni.

Amikor elkezdtem ezt az oldalt, akkor az volt a fejemben, hogy ezt a páratlan, különleges csodát ayahuasca néven, szeretném bemutatni másoknak is. Illetve akik ismerik azok számára egyfajta platformot létrehozni, ahol ezzel a dologgal lehet kapcsolódni, napi szintű infók, stb.

Ez ma sem változott. Ma is azt gondolom, az én tanítóm ezek közül a növényi tanítók közül az ayahuasca és nem más. De ettől még nem mondom azt hogy bármi más szar vagy hülyeség. Tény, hogy sok-sok növényből tudtak "drogot" csinálni. Ma a gomba szó hallatán nem feltétlenül a mexikói szertartások jutnak az emberek eszébe, hanem hogy mondjuk a Korn koncerten hogy tudtak még jobban "ráfeküdni" a zenére. Én nekem ezzel sincs bajom, csak a gomba ennél sokkal többről szól. És a többi növény is.

Az ayahuasca érdekessége, hogy természeténél fogva nem lehet belőle élvezeti cikket csinálni, és ez így is van jól. Nem napi szintű gyakorlatokra van ez kitalálva, valamiféle külső/belső mennyiségi elvárást kielégíteni.

Vannak emberek, nem sokan akik mindenféle bejáratott út nélkül is kapcsolatba tudnak lépni ezzel a világ mögötti világgal. Van akinek úgy volt kapcsolata az ayahuascával, és itt most ne valami szuperezoterikus dologra gondoljatok, hogy még nem is vette magához sose. (Aztán lézetik ennek az ellentéte is: több "alkalom" után sincs kapcsolat, legfeljebb szép történések). Más szóval a kapcsolat a transzcendenssel nem korlátozódhat egyféle útra, így az igazi kérdés szerintem az, ha már így az oldal témáját feszegetjük, hogy azok akik az ayahuascát választották társul (vagy az ayahuasca őket), azok hogy tudnak egy építő kapcsolatot létrehozni és ápolni, ami működik, és nem szentimentális dolgokra épül, mert annak az égvilágon semmi értéke nincs. Az csak érzelem, tartalom nélkül.

Én tudok arról beszélni, hogy nekem miért jelent olyan sokat az ayahuasca hogy nem foglalkoztatnak komolyan más növényi entitások, de ostobaság lenne arról írni, hogy mások számára miért nincs más út az igazság felé vezető szellemi sztrádán. Dehogy nincs, nagyon is sok van. Aztán minden egyes "út" ami valahogy a magunk materialista észlelését áttörve utat nyit a transzcendens birodalmába(legalább is jó esetbe oda, rossz esetbe pedig az elme elképzeléseinek birodalmába a transzcendensről:))), másképpen tanít, és azon a spirituális platformon más-más tájra helyez el. Hogy onnét menne sétál az ember, és találkozik-e másokkal, vagy önmaga egyéb úton próbált átjutási kísérletével, az egy másik történet.

Senki se gondolja, hogy egy út vezet oda.

Aki mégis ezt feltételezi, az tudhatja magáról, hogy éppen abban a pillanatban aljasít le valami szentséges dolgot a magam korlátoltságával. Nem olyan jó dolog.

Másrészt: persze, hogy különbözőek az átjutási lehetőségek, mivel mindannyian különbözőek vagyunk, mi magunk is. Az lenne a furcsa, ha csak egyféle dolog lenne végtelenül különböző emberek számára.

 

Örülök, hogy találkoztam az ayahuascával, mert az életem rengeteg egyéb aspektusával együtt egy olyan egészet alkotnak, amik láthatólag előre vezetnek.

 

Mindenkinek jó keresést, és főképpen: jó találást!

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr301735818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása