Nem emlékszem kitől kaptam az írást, valamelyik nap betettem, de valami furcsa elrendezés kapcsán a blogponthu úgy elbaszta a törést, hogy helyre se volt kedvem állítani. Fél óra után, miután már a számítógép földhözbaszásán gondolkodtam, feladtam a dolgot, annyira elkeserített a dolog, hogy még ahhoz sem volt kedvem, hogy a témához jobban értő barátaimat megkeressem azzal, hogy mi a problémája az oldal szerkesztő programjának a cikkel. Na mindegy, megoldás gyanánt áttettem word-be és szerény képességeim segítségével egy dekoratívnak éppen nem nevezhető, de legalább olvasható formában újra be tudtam tenni az írások közé. Takasurinak köszönöm a jelzést, sajnos az én dokumentumomban még nyoma se volt annak a fajta tökéletesen impotens kezelésnek, amit az oldal hozzákanyarított, mintegy öt évet öregítve rajtam cirka fél óra alatt. Mindegy. Ami biztos, hogy amint befizetem a csekket az új tárhelyről és a hozzá tartozó domainről(amire egy nagyon kedves barátomtól kaptam segítséget, ezúton is köszönöm neki, név nélkül, ha olvassa, tudni fogja.), akkor áttérek valami más programra, elfáradtam a bénázástól, nem is akarom azt a látszatot kelteni mintha nem akarnék felrobbanni, mert hát de. Komoly munkám van ebben az oldalban, és nem csak az én erőfeszítésem, hanem jó néhány közeli baráté, erre viszont semmi szükségem.
Na, ezt jól megmondtam!:)))
És a cikk, amit ha lesz időnk, este megkérem a Mernyaumat, hogy formázza be rendesen, addig is itt az én verzióm, legalább olvasható!:)
ÖNFEJLESZTŐ/GYÓGYÍTÓ MÓDSZER?
A sámánizmus kialakulása a korai sziklarajzok alapján több tízezer évvel ezelőttre tehető.
Őshazája Belső-Ázsia. Gyökerei azon szibériai törzsekhez nyúlnak vissza,
amelyeket a magyarral nyelvrokonoknaktartanak.
A sámánizmus formái fellelhetők Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Indonéziában,
Délkelet-Ázsiában, Kínában, Tibetben és Japánban egyaránt.
A sámánizmus ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási fejlődés korai formáival,
az animizmussal, mely szerint mindenélőnek és élettelennek lelke van,
és a totemizmussal, mely alapján a nemzetség őseként állatot tiszteltek.
A sámán - mely Magyarországon táltosként ismert - feladata, szerepe sokrétű:
gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója, szellemi vezére volt.
A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. "Lélekutazásait" gyógyítás céljából,
vagy a halott lelkének túlvilágra kisérésének szándékábóltette.
A sámánhitben a világegyetem hármas tagolódású,
felső, középső és alsóvilágra oszlik.
A középső világ a Föld.
A középső világot az alsó és a felső világgal égígérő fa, világfa, (sámánfa),
világhegy, hatalmas folyó, világtenger köti össze.
A mitológiában minderre szép leírásokat találunk.
Az ősi sámánok archaikus létformájában, a test és a szellem egységében,
a tudatos lélektől a kollektív tudattalan még nem vált el.
A kollektív tudattalant mint szellemvilágot ismerték
és az eksztázis állapotát használták fel a kapcsolattartásra.
A sámánokat az eksztázisba jutás mestereinek tarthatjuk.
Az önkívületi állapot eléréséhez a dob monoton, ütemes hangját, a csörgök, a táncpergő ritmusát, sámánénekeket egyaránt segítségül hívtak.
Növények
kivonatait, füstjeit is használták a tudatuk kitágításához,
a transzállapotba kerüléshez, de a kábítószeresekre jellemző kontrollvesztéses,
függő állapot számukra ismeretlen maradt.
A sámánok a lélekutazások során tudatában voltak megváltozott tudatállapotuknak,
ezért is tekinthetők olyan embereknek, akik a földi és a szellemi
valóságban egyaránt biztonsággal mozogtak,
és ismerték a különböző dimenziók eltérő szabályait.
A sámánok eksztatikus állapotban szellemi segítőik kíséretében,
vezetésével tettek "lélekutazásokat".
A kezdeti alsó világba történő utazások alkalmával - ahová pl.alagúton,
földi lejáratokon, vízmosáson juthattak el -, találkoztak állati segítőikkel.
A későbbiekben ezek a szellemi segítők, szimbolikus erőforrásokként erővel,
energiával "látták el" a sámánokat.
A felső világba égígérő fán, füstcsatornán, létrán, szivárványon egyaránt eljuthattak.
Az első ilyen irányú utazás olyan élménnyel járhatott, mintha ködrétegen,
felhőn, vagy fénypásztán kellene áthatolniuk.
A felső világban szellemi mesterekre, tanítókra leltek,
akik tanácsokkal, útmutatásokkal segítették őket.
A szellemi tanító nemegyszer a nagyszülő, nőknél a nagymama (ősanya).
Néhány társadalomban a sámánok örökölték szellemi segítőjüket
és egymás között ki is cserélhették azokat.
A sámán kapcsolata a szellemi szövetségeseivel, akik pszichikus,
mágikus erővel rendelkeznek és az egyetemes tudás birtokosai, létfontosságú.
A sámán az adott dimenzióban céltudatos cselekvésre törekedett.
A lélekutazások aktív résztvevője volt, de nem irányítója.
Az utazások céljainak eléréséhez mindig a belső szimbolikus erőforrásaira támaszkodott,
a szellemi szövetségesei tudására, erejére hagyatkozott.
Ezzel is magyarázható, hogy a sámánoknál ismeretlen volt a kiégés – a burn out - jelensége.
A sámánmunka alapszabályai kötelező érvényűek voltak,
meghatározták a lélekutazás kereteit.
Ezek: a tiszta szándék, a világos cél, a bizalom és tisztelet - a segítő szellemek,
és a kapott tudás felé -, és a szeretetteljes lelkület.
A sámán szellemi kísérőivel való kapcsolata többféle.
Néhányuknak a sámán a "gazdája", utasításokat adhatott számukra,
más segítők oltalmazták, védték őt.
Egyfajta "spirituális házasság" is létrejöhetett közöttük.
A szimbolikus segítőket felfoghatjuk pszichikus síkon
a sámán belső alteregóinak.
A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi segítőivel.
Az archaikus ember - az animizmus szemlélete ebben támogatta -,
könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival való azonosság érzését.
Az azonosulást az adott állat bőréből származó ruhák,
tollából készített fejdíszek használatával mélyítették.
A dobolás, a csörgő hangja, a sámánénekek a szellemi segítők "hívására" is szolgáltak.
A sámán énekkel, tánccal, csörgőzéssel sajátos rituálét alakíthatott ki,
mely segítette a szellemi, szimbolikus segítőivel való minél személyesebb,
erőteljesebb kapcsolat létrehozását.
A sámánok rituális, szimbolikus, spirituális gyógyító tevékenysége igen nagy erejű.
A sámán gyógyító munkájának első lépése a szellemi szövetségeseivel,
szimbolikus erőforrásaival való kapcsolatfelvétel volt, segítségkérés céljából.
A segítőivel tánc, csörgő, ének vagy dobszó közvetítésével került kapcsolatba,
ami egyben az eksztázis állapotának elérését is jelentette.
A sámándob szimbolikusan a sámán "szállítóeszköze",
a szojotok "táltosló"- nak nevezték, jelezvén, hogy a dob monoton ritmusának segítségével
szinte "belovagolnak" a szellemek világba.
A sámánt a gyógyítás diagnosztikai részénél a szellemi segítők
a betegség "szellemi okozójáról" való tudás megszerzésében "támogatták".
A megváltozott, kitágult tudatállapotát felhasználta arra, hogy "nem
hétköznapi módon" észlelje a személy energiamezejének változásait.
Az egyes szervek működéséről kapott belső szimbolikus képek a
sámánisztikus látásmód, - melyet az ausztrál törzsek harmadik,
erős szemnek neveztek - "gyümölcsei".
Mi a jelentősége a megváltozott energiamező észlelésének?
A sámánizmus hite szerint az egyén pozitív erővel,
energiával teli szervezetében másfajta energiának nincs hely.
Az erő önmagában semleges,
a személynek az energiához való viszonya alakítja pozitívvá, vagy negatívvá.
A betegség állapotát erővesztés állapotának tekintették.
A betegség gyakran a lélekvesztés következménye.
A lélekrész elvesztése nyomán keletkezett űrbe könnyen "beköltözhet" a betegség szelleme.
A lelkét vesztett ember, elszakítottnak érzi magát a környezetétől,
nem érzi az univerzummal való kapcsolatát.
A lélekvesztés történhet trauma következtében, a túlélés érdekében.
De "elajándékozással" is elveszthető, pl. ha az egyén lelkének odaadásával
próbál magához láncolni valakit.
E felfogás szerint a szocializáció folyamatában törvényszerű a lélekvesztés bekövetkezése.
Bizonyos társadalmi helyzetek, pl. diktatúrákhoz való alkalmazkodás,
vagy a háborúk akár nemzeti szintű erővesztést is okozhatnak.
A gyógyítás folyamatában a sámán megtanította az erejében meggyengült személyt,
hogyan kerülhet kapcsolatba a szimbolikus erőforrásaival.
Ha ez nem volt lehetséges, a beteg állapota ezt nem tette lehetővé,
Akkora sámán tett "utazásokat",
hogy a szellemek világában megtalálja a másik ember szellemi segítőjét,
erőállatát, vagy visszaszerezze a távolra került lélekdarabját.
A sámánnak az utazások előtt a másik személyt nyitottá,
bizalommal telivé kellett tennie, - ebben a rituális szertartások is segítették -,
hogy befogadhatóvá válhasson az egyén számára az erőállat, vagy a visszakapott
lélekdarab által hordozott energia és üzenet.
A gyógyító szertartások ideje egyes társadalmakban,
civilizációkban akár 7-8 éjszakán át is tartott.
A gyógyító célzatú lélekutazások célja tehát a betegség szellemének,
a nem megfelelő erőnek az elűzése, az elvesztett erő,
az elvesztett lélek visszaszerzése volt.
A sámánok a halottak és a túlélők lelkével is foglalkoztak.
A sámán az életet ciklikusságában látta, a halálra mint egy küszöbre tekintett.
Talán nem véletlen, hogy a sámánok lélekutazásait "kis halálnak" is nevezik.
A sámánnak a halállal kapcsolatos feladatai sokrétűek.
A haldokló beteg embernek a középső világban történő lélekutazások
megtanításával is adhatott segítséget.
Ha az egyén felkészült a halálra, a sámán feladata volt,
hogy mellette legyen, segítse a lelkét a meghalásban.
Ha a túlélők és a meghalt ember között elintézetlen ügyek,
feldolgozatlan feszültségek maradtak,
a sámán a közvetítő feladatát látta el.
Különféle szertartások, társadalmi szokások segítettek abban,
hogy a család el tudja engedni a halott lelkét és a halott lelke a család tagjait.
A sámánná válás - kiválasztás, tanulás, beavatás - több évig,
évtizedig tartó folyamat volt.
A sámánizmusban lévő misztikus elemek nyilvánvalóak,
hiszen a sámán a valóság síkjai közötti "közvetítő" szerepét látta el.
Lélekutazásait mindig valami cél elérése érdekében tette,
pl. hogy a nem hétköznapi anyagi valóságból való erő
vagy tudás kérésével segítséget nyújthasson egy probléma megoldásához.
A sámán a kapott erőt, tudást - a tudás egy sajátos erőnek tekinthető –
önmagán átáramoltatva továbbadta az egyénnek,
vagy a közösségnek.
Ezzel is segítve a földi élet jobbítását, könnyebbé tételét,
illetve hogy az emberek, és a közösségek egyaránt megtalálhassák
helyüket az univerzumban.
A sámánok az utazást egységként szemlélték,
az élmények, tapasztalások, tanítások globális megértésére törekedtek.
Erre utalhat a sámán szó eredeti jelentése: "az ember, aki tud".
A sámánizmus túlélte évszázadok üldözését, a nyitottságának,
a Természet és az Ember belső értékei tiszteletének,
a testi - lelki - szellemi (nevezhetjük transzcendentálisnak is)
egyensúly helyreállítását segítő módszerei hatékonyságának köszönhetően.
A sámáni gyógyítás egyes elemei és napjaink pszichoterápiás módszereinek
néhány technikai eleme közötti analógiák közül csak néhányat emelek ki:
A legszembetűnőbb a megváltozott tudatállapotot használata.
A transzállapot nagymértékben hozzásegít a személyes
és a kollektív tudattalan hozzáférhetővé tételéhez.
A megváltozott tudatállapotot használó technikák - hipnózis,
meditációk, katathym imaginatív pszichoterápia, relaxációs tréningek –
közül a sámánizmushoz a tudatállapot tágulásával járó módszerek állhatnak legközelebb,
ilyen pl. az autogén tréning felső foka, a transzcendens, vagy a Zen meditáció.
Egy kísérlet tanulsága szerint a sámánizmus eksztatikus technikái
nagyhatásfokkal segítik elő a transz állapot agyi elektromos hullámhosszának
,a théta-hullámnak az elérését. Az EEG felhasználásával végzett kísérlet szerint
a sámánok tíz perces dobolása során tett utazás tudatállapota a Zen mesterek
hat órás meditációs munkájának mélységével állítható párhuzamba.
A katathym imaginációs pszichoterápia középfokánál használt technikáknál
szerepel egy ellenséges szimbólum pl. állat megszelídítése
és a továbbiakban a megszelídített állat segítségének kérése.
E terápiás módszer használata során,
ha spontán módon szimbolikusbelső vezér alakok jelennek meg,
a személyiség adott érési folyamatának befejezéséig közvetlen én erősítő hatásuk miatt a
terapeuták támogatják e szimbolikus erőforrások használatát.
Az én állapotok, ego state terápiánál (Federn, Watkins) regressziós technikák,
általában hipnózis segítségével,
a fejlődés során létrejött én - állapotok megismerésével,
és a személyiségbe való integrálásával foglalkoznak.
Ego állapotok kialakulása és disszociálása, selfről való leválása
traumára adott válaszként, a túlélés érdekében is létrejöhetnek.
Ez a sámán hit lélekvesztésével állítható párhuzamba.
A sámánizmus és korunk egyre jelentősebbé váló lélektani irányzata,
a "negyedik erőnek" nevezett transzperszonális pszichológia közötti
párhuzamok alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a sámánok
tudták és gyakorolták mindazt, amit korunknak a transzperszonalitás szemlélet,
szellemiség tanít.
Ilyen az archetípusokkal, a szellemi gyökereinkkel való kapcsolat.
A sámán szellemi segítői, a kollektív tudattalan szimbólumainak tekinthetők.
Jung tanításai révén ismert, hogy a kollektív tudattalan archetipikus képeivel,
mitikus figuráival, szimbólumaival való kapcsolat,
együttműködés a testi-lelki-szellemi összhanghoz, a
pszichés és spirituális egészséghez nélkülözhetetlen.
Weöres Sándor így ír "Az őstudás" című versében:
"Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért,
ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen sebezheti,
lényegében sérthetetlen és teljes."
A transzperszonalitás élmény-centrikussága,
a kibővült tudatosságállapotának felhasználása az univerzális tudáshoz való jutáshoz,
a spiritualizmus, az öntranszcendálás szükséglete a sámánizmussal közös jellemzők.
A sámánok "eksztatikus kommunikációja", a szellemi világ,
a transzcendens üzeneteinek megértése a transzperszonális irányzat
diszidentifikáció és a biszociáció fogalmával analóg.
Diszidentifikálódni azt jelenti az egyén képessé válik a hierarchikus tudás befogadására,
azáltal, hogy megszűnteti a teljes azonosulását valamely hittel,
attitűddel, vagy értékrenddel.
Ezáltal éri el, hogy a tudatosság magasabb szintjén működhessen.
A biszociáció fogalma arra a kreatív, nyitott szemléletmódra utal,
mellyel az egyén a korábban disszonánsnak tartott dolgokat is
szerves egységbe tudja kapcsolni.
A napjainkban terjedőben lévő sámán technikák –
a különféle sámán módszerek közös elemeire alapozva –
az önfejlesztés eszközéül szolgálhatnak.
Segíthetik az egyént önmaga útjának,
a kérdéseire való válaszok megtalálásában.
Megtanítja az egyént arra hogyan válhat önmaga erőforrásává,
tanítójává, hogyan szabadíthatja fel belső energiáit.
Költői képpel élve: "... rákapcsolódás az élet-fölötti erőre,
általa saját képességünket sokszorosra növeljük."
Vagyis lehetőséget ad arra, hogy a hétköznapok világába
becsempéssze a tudattalan segítő, kreatív erőit,
hogy ezáltal az egyén lehetőségein belül a legjobbat érje el.
