Mit is mondhatnék?
Fantasztikusan sikerült! Pedig volt bennem aggodalom, mert vagy 5-6 embernek jött közbe védhetetlen dolga, akikkel nagyon szerettem volna együtt lenni. Na de majd legközelebb. Felnőtt emberek vagyunk, sajnos az élet nem mindig úgy hozza a dolgokat, ahogy szeretnénk. Ellenben jöttek olyanok, akik legutóbb nem. Teljes létszámmal tizenhatan voltunk. A végére körülbelül a fele maradt a csapatnak, de az se volt kevesebb, csak más. Egyenként sorolhatnám, hogy kinek miért örültem, de azt hiszem ez nem szükséges. Akit külön kiemelnék: megtisztelve éreztem magam, és ezt azt gondolom mondhatom az egész csapat nevében, hogy eljött dr. Frecska Ede is, nagyon sok dologról mesélt, jókat beszélhettünk. AMi persze mindenkire igaz!
Voltak "először élőben" találkozások is, pl. Axismundirával, és én csak döbbentem, hogy mennyi mindent hasonlóan látunk, pedig vele mondjuk kimondottan más oldalról közelítünk meg dolgokat (vagy lehet, hogy pont ez a jó:)). Egy igazi őrült professzor!:))) Nagyon megkedveltem, ez az igazság, pedig élőben az első pár óránkat töltöttük együtt.
A botanikai találkozó téma most nem annyira került elő... :)))
Kb. 4-kor keztük egyébként (én kicsit késtem is, nesze neked úgynevezett "szervező"..:))), és valamivel 10 óra után (10:50-kor megj. mernyau) mentünk el, tovább maradtunk, mint gondoltuk. Az asztalok nagy részétől megszabadulva, mindenki mindenkivel vegyülhetett, másrészt az első találkozóhoz hasonlóan volt "kerekasztalos" beszélgetés is, amibe ki-ki a magáét beledobta, és mondhatom nagyon izgalmas volt!
Témákat illetően nehéz nyilatkozni, sok dologról beszéltünk, ahogyan írtam fentebb, ki-ki a maga stílusával téve hozzá az egészhez valami jót. A konkrét ayahuasca témák mellett sok sámános dolog is szóba került, ez az úgynevezett entheogén világ, a különféle kultúrák, aztán kvantumpszichológia, és egyebek.
Ede sokat mesélt, fantasztikus dologkról (amellett, hogy világbajnok a humora!:)), de ezeket is "együtt raktuk össze". Nehezen írok bármi konkrétat is: számomra egy hihetetlen élmény volt elejétől a végéig.
Zsanettéknak külön köszönet, hogy ott voltak!
Január elején folytatjuk!