Az első, aki megmondja miért tettem be ezt a cikket, kérhet tőlem valamit!:) Különösebben nem új dolog, többször is meséltek erről és egyszer el is olvasom. Ma nagyon szerencsés voltam, mert Kicsi megemlítette ezt a könyvet, illetve az ide illő vonatkozását, így erőt véve magamon betettem ide. (Köszönet az emlékeztetőért!)
Nem mondhatjuk, hogy zenészéletrajzokkal Dunát lehet rekeszteni nálunk. Annál örvendetesebb, hogy mostanában mintha kezdenének észbe kapni könyvkiadóink és egyre több ilyen kiadvány kerül az üzletek polcaira. S ki lenne illetékesebb egy híres muzsikus pályájának megrajzolására, mint ő maga. Sting is így gondolkodhatott, amikor Széttört zene címmel papírra vetette gyermekkorának és zenei eszmélésének történetét.
Felemás munka ez, épp azért, mert a sztárlét örömeit és keserveit már nem osztja meg velünk örökbecsű szerzőnk, ugyanakkor persze érdekes végigkövetni az odáig vezető utat. A könyv az eseményeket időrendben elmesélő önéletrajz előtt egy 1987-es epizóddal indul. Ekkor próbálta ki Sting második feleségével, Trudie-val Rio de Janeiroban az ayahuasca nevű hallucinogén italt, amelynek hatására soha nem képzelt mélységben és intenzitással jelentkező képek bukkantak fel agya rejtett rekeszeiből. Az akkor átélt négyórás „utazás” megvilágosító jelleggel bírt, nem kis mértékben ennek köszönhető ez a mű is. Szembenézés a múlttal, akkor is, ha ez néha kellemetlen - ez az alapgondolat inspirálhatta a Széttört zene létrejöttét.
Kellemes meglepetés, hogy hősünk nemcsak hangszerével, hanem a nyelvvel is jól bánik. Nem olvastam az angol eredetit, nem tudom, mennyit tett ahhoz hozzá a két fordító (M. Nagy Miklós és Gy. Horváth László), de a határozott, gördülékeny stílus egy olvasmányos, nehezen letehető könyvet eredményezett.
Sting tökéletes pontossággal és aprólékosan írja le közvetlen környezetét, szüleivel való ambivalens viszonyától kezdve diákpajtásain át, a számára kedves tanárokig. Az egyszerű tejesember fia már kamaszkorától kezdve belekóstolt a mindennapi fizikai munka ’örömeibe’, amikor apjával hajnalban tejkihordó körútra indult. Szerinte ennek az alapnak köszönheti későbbi kitartását, munkabírását. Sting nem a szenvelgő, szenvedélyek által irányított rocksztár prototípusa, a könyvet olvasva kiviláglik, hogyan alakította évről-évre egyre tudatosabban karrierjét.
Mint annyian, kezdetben ő is a Beatles lemezein csiszolgatta zenei tudását, frissen kapott hangszerével órákon át gyakorolta az akkordokat. Alapjaiban fertőzte meg egy jóval bonyolultabb műfaj, a dzsessz is, meghökkenve hallgatta Thelonious Monk, Miles Davis vagy John Coltrane formabontó kísérleteit. Az, hogy mennyire beoltódott ezzel a stílussal, igazából csak szólókorszakának elején derült ki.
Annak ellenére, hogy tanári diplomát szerzett, sőt egy ideig tanított is egy apácák vezette középiskolában, mindig zenészként képzelte el a jövőjét. S miközben lányok jönnek és mennek életében, egyik bandából, egyik produkcióból a másikba ugrik. Kipróbálja, milyen a színpadi árokban muzsikálni, műkedvelő musical előadásokon penget a kísérőzenekarban, játszik kissé kopott sztenderdeket a Big Band nevű formációban és létrehoz egy saját csapatot Last Exit néven. Itt kezd el foglalkozni dalírással, próbálkozásai során belekap sokféle stílusba, s lassú aprólékos munkával profi zenésszé érik. A Last Exit már-már befut, de tagjai túlságosan kényelmesek, nem akaródzik nekik feladni civil állásaikat és a siker érdekében Londonba költözni. Sting - egy kitartó feleséggel és egy kisgyerekkel - hajlandó erre, s az idő, később őt igazolja. Így utólag olyan az egész, mint egy giccses hollywoodi sikerfilm, kíváncsi vagyok melyik stúdió kaparintotta meg a sztori megfilmesítési jogát.
Sting Londonban futott össze Stewart Copeland dobossal, akivel aztán megalapította a Police-t. (Mint írja, a név Copeland ötlete volt, s ő maga mindig is utálta. ) Úgy tűnik, utólag igyekszik kissé tompítani a banda érdemeit, mintegy ujjgyakorlatnak, felkészülésnek titulálva közös munkásságukat szólópályája beindulása előtt. Lehet, hogy Sting önálló számai kidolgozottabbak, zeneileg profibbak, de azt az elementáris, az embert mellbelökő hangzást soha nem tudta produkálni többé, ami a Police sajátja volt.
A könyv végetér, amikor hősünk - célját elérve - kezd végre igazi sztárrá válni. Az már egy másik történet, a büdös, sörtől és cigifüsttől bűzlő klubok után a hatalmas koncertarénák, a biztosan hízó bankszámla és a vidéki birtokok világa. Mindenesetre az már valami, hogy a jelek szerint Gordon Sumner nem felejtette el, honnan indult.
(Sting: Széttört zene, Európa Könyvkiadó, 2004 )
