KÉT FARKAS - életfilozófia "cherokee" módra
Két farkas.
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a
csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: ' Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban
ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irígység, féltékenység, sajnálat, szánalom,
kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság,
hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat,
kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a
hit. '
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: ' És
melyik farkas győz? '
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: ' Az, amelyiket eteted. '
Farkasok
2009.10.29. 10:45 - hanaura
Címkék: történet
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Takasuri 2009.12.07. 00:36:53
Felki Szétát 2009.12.07. 19:32:46
Jonathan Livingston, a sirály
Reggel volt, s az új nap sugarai aranyszikrákat csiholtak a tenger lágy fodrain.
Mintegy másfél kilométernyire a parttól halászcsónak ringatózott a vízen, s a levegőn átcikázott a Reggelire Gyülekezés híre, mire vagy ezer mohó sirály csapott le, hogy egy-két falatot harcoljon ki magának. Elkezdődött egy újabb dolgos nap.
De távolabb, magányosan, túl parton és csónakon, egyes-egyedül, magára utalva, Jonathan Livingston sirály gyakorolt. Vagy harminc méterre a levegőben lefelé meresztette hártyás lábát, égnek emelte csőrét, és azon erőlködött, hogy szárnyát szűk ívbe görbítse. Fájt. Az íveléssel lassítani tudta a repülést, és már annyira lelassult, hogy a szembe fújó szél hangja suttogássá halkult, mígnem az óceán megállt alatta. Megfeszítette figyelmét, szeme résnyire szűkült, visszatartotta a lélegzetét, minden izmával próbálta szárnyát még... egy... kicsit... görbíteni... Aztán tollai összeborzolódtak, átesett és zuhanni kezdett.
A sirályok tudvalevőleg sohasem hibáznak, sohasem esnek át. Szégyen és gyalázat egy sirályra, ha átesik.
Csakhogy Jonathan Livingston sirály – a szégyentelen, aki megint nekifogott, hogy izomszakasztó ívbe görbítse a szárnyát – lassabban, egyre lassabban repült, és ismét csak átesett – nem volt mindennapi madár.
A legtöbb sirálynak elég, ha a legegyszerűbb repülést megtanulja – azt, hogyan jusson el a parttól az ennivalóhoz és vissza. Mert a legtöbb sirályt az evés, nem pedig a repülés érdekli. De ezt a sirályt nem az evés érdekelte, hanem a repülés. Jonathan Livingston mindennél jobban szeretett repülni.
Rá kellett jönnie, hogy ezzel a szemlélettel nemigen válik népszerűvé a többi madár szemében. Még a szülei is szorongva figyelték, hogy Jonathan naphosszat gyakorol, százszámra próbálja a vízközeli siklásokat.
Nem tudta, miért, de ha például szárnya hosszának fele magasságban repült a víz fölött, kisebb fáradsággal tovább bírt megmaradni a levegőben. Siklása nem a szokásos módon végződött, nem a lábát előrenyújtva csobbant bele a tengerbe, hanem áramvonalasan a törzséhez simított lábai hosszan, laposan szántották a víztükröt. Amikor pedig a partra is felhúzott lábbal szállt le, majd lelépkedte, milyen hosszan csúszott a homokban, szülei komolyan aggódni kezdtek.
....
Nem rakom ide az egészet, mert az jókora. Pl itt megtalálható:
www.szepi.hu/irodalom/jonathan/jonatan1.html