ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Indián gyógyítók transzban

2009.10.19. 09:38 - hanaura

Címkék: cikk

 Régóta beszélnek - és persze olykor csak regélnek - a dél-amerikai indián törzsek varázslóknak is nevezett gyógyítóiról. A kontinensen csak curanderosnak nevezett férfiak legtöbbje az animista, tehát szellemeket imádó törzseknél él az Amazonas nehezen megközelíthető vidékein.
A gyógyítók tudásuk egy részét nem istenektől vagy szellemektől, hanem egyszerűen egy növénytől eredeztetik. Ez a sokfelé megtalálható ayahuasca, amit a tudomány is ismer: latin neve Banisteriopsis caapi. Az ayahuascát kifőzik, és a belőle készült főzetet megisszák. Nem kétséges, hogy a növény kivonatának hallucinogén hatása van. Ugyanis a curanderók, a gyógyítók ezután sajátos, megváltozott tudatállapotba kerülnek, a szer hatására tudásuk megnő, ismeretlen területekre terjed ki. Ilyenkor olyan diagnosztikus képességük keletkezik, amellyel normális állapotban nem rendelkeznek. És ha elmúlik a növény hatása, elmúlik ez a tudás is!
Különösen akkor hatásos a szer - állítják a gyógyítók -, ha azt két másik növényi főzettel is keverik. Ezek a növények a Brugmansia suaveolens és a Pychotria viridis. Ha a gyógyítók e három szer együttes hatása alatt vizsgálják betegüket, képesek megmondani, mi a baja, és a megfelelő - szintén növényi eredetű - gyógyító szereket is "felírják" nekik.
Európai és amerikai kutatók a helyszínen nemegyszer megfigyelték ezt a sajátos gyógyítást, és kénytelenek voltak elismerni, hogy a gyógyítók transzállapotban igen jó diagnózisokat állítottak fel, és az általuk előírt szerek alkalmazása után a betegek elsöprő többsége meggyógyult.
A tudomány, beleértve főleg a medicinát és a néprajzot, már idestova húsz éve találgatja, hogy az ayahuasca és társai hogyan képesek ilyen változást okozni az emberi agyban. Ismeretes, hogy a hallucinogén szerek nagy többsége előbb függőséget, majd szellemi degradációt, végső soron pedig pusztulást okoz. Az ayahuasca azonban ettől eltérően kitágítja az emberi érzékelést olyan irányokba, amelyek túlmutatnak a tudomány jelenleg ismert határain.
Jelenleg a tudomány álláspontja a következő: ez a szer támogatja az ember intuíciós, megérző és beleérző képességeit, valamint megnyitja az emberi agyat olyan jelek vételére és értékelésére is, amelyek normális állapotban kívül maradnak figyelmünkön, amelyeket máskor nem vagyunk képesek felfedezni, "venni". Mintha egy rádióvevőről azt hinnénk, hogy csak két hullámhossz között működik, csak azokat a hullámokat veszi - ám bizonyos finomhangolás után rájövünk, hogy a használt tartományon kívül is veszi a jeleket. A belga kutató, J. Narby többévi kutatás eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy az indián gyógyítók a szer bevétele után valamilyen érthetetlen módon szinte belelátnak az emberi szervezetbe, annak működése már nem titok előttük. Mi több, kiderült, hogy a szer hatása alatt a curanderók tudomással bírnak a génekről és a DNS-spirálról, és azokat le is tudják rajzolni! Ám amikor elmúlik a szer hatása, és a gyógyítók visszatérnek normális világunkba, ismét fogalmuk sincs ezekről a bonyolult dolgokról.

 

 

 

Nemere István

(forrás: tvr-hét 2003/13. szám)

 

Az írás, aminek a nyomára bukkantam már valahol, újra jelzett, hogy szeretné, ha megjelentetném!:) A múltkor, anyagok után kutatva vagy kismillió oldalt végignéztem neten, tényleg nagyon sok dolgot, ahol csak megemlítik az ayahuascát vagy utalnak rá. Ebből készült kb 15-20 bejegyzésnyi vázlat, amiket formázni kell, kiemelni, rövidíteni, ilyesmik, egy szóval kész állapotba hozni. Ez a cikk is köztük van, de én ezt most nem ott leltem meg hanem egy nagyon-nagyon klassz magyar oldalon, aminek a címe www.ows.eoldal.hu, körülnéztem, nagyon ajánlom a látogatását! Itt olvastam végül ma el ezt az írást, amit gondoltam nem tartogatok tovább.

Sok más nagyon izgalmas dologra is akadtam, ezeknek jó részét nem ismertem, az a terv, hogy felvenném a kapcsolatot azokkal akik készítik ezt a nagyszerű oldalt és akkor elkérek pár dolgot, nyilván forrásjelölve!:)

Ennyi.

Hja, és: olvassátok az orichalcum workshop oldalát, megéri!

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr791459779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orichalcumworkshop · http://www.ows.eoldal.hu/ 2009.10.19. 23:08:43

helo,
először is köszönöm a pozitiv és támogató visszajelzést, ez a szimpátia kölcsönös.
az oldal tartalmával kapcsolatban nyilván abszolut szabad kezet adok, a lényeg az informáláson van nem azon h ki csinálja ,szóval csak terjedjen.
tervezem is hogy összeszedek nektek egy köteg irodalmat, a rendszerezéssel problémáim vannak szóval ez némi időt igényel mire előtúrom.
Ede Frecska-ra visszatérve , létezik egy folyóirat : Neuropsychopharmacologia Hungarica: A Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának lapja - amiben ő mint szerző jelen volt. ebben a folyoiratban például, www.ows.eoldal.hu/cikkek/irodalom/ayahuasca-es-agresszivitas- - ezekből néhány meg is van pdfben, köztük konkrétan ez is ,igyexem majd hamarosan elérhetővé tenni.

ows.eoldal.hu
axismundira@gmx.com


süti beállítások módosítása