Érdekesség képpen:
Az El Topót – s főként a reá következő, három évvel később bemutatott Szent Hegyet – gyakorta szokás kapcsolatba hozni a pszichedelikus szerekkel, arra hivatkozva, hogy a mozik az archaikus törzsi drogok (ayahuasca, varázsgomba, San Pedro-kaktusz, peyote) befolyását tükrözik. Jodorowsky maga is gyakorta hangoztatta, hogy számára a film és a hallucinogén anyagok funkciójukat, élettani hatásukat tekintve rokoníthatók egymással; nézőpontja szerint a mozgókép és a meszkalin azonos receptorokon át szívódnak fel, és a központi idegrendszer ugyanazon területeire fejtik ki hatásukat. Azonban Jodorowsky filmjét nem a pszichedelikus drogok ihlették, gyakorta vitatott alkotása nem a dél- és közép-amerikai indiánok által alkalmazott narkotikumokat dicsőíti – az El Topo maga a varázsfőzet, a transzcendens narkotikum, melyet egy sámánná lett rendező kínál fel a néző számára.
A Jodorowsky által használt szimbólumok – a kollektív tudattalan C. G. Jung által megfogalmazott elméletéhez igazodva – „mind rögzítve vannak az agysejtjeinkben”, tehát az alkotó olyan motívumokkal szembesíti a nézőt, melyek az érzékelés és a megértés ősi képességét teszik próbára. Az El Topo nem konvencionális film, hanem szabad asszociációs folyamat, melynek lényege a tapasztalás aktusa. Ennek megfelelően – miként az a törzsi narkotikumok esetében is megfigyelhető – csakis befogadói attitűd kérdése, miként éli meg a néző: megelevenedett horror avagy megtisztító élmény lesz része; zavarba ejtő rémlátomást vagy feledhetetlen spirituális kalandot lát a vásznon.
Jodorowsky alkotása összetett személyiségteszt és transzcendens terápiás program; adaptív, önmagunk megismerésére szolgáló eszköz, melyet ki-ki képességei szerint használhat.
(forrás: fimvilág.hu)
