ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Újabb élménybeszámoló egy barátunktól

2009.09.19. 00:04 - hanaura

Címkék: élmény ayahuasca

Mikor a neten rátaláltam illetve hallottam az Ayahuasca-ról, rögtön tudtam, hogy na ez az amit nekem megkell próbálnom. Találkozni akartam az egómmal,  kíváncsi voltam rá.

Itt a blogon található leírásokból nagyon nagyon sok hasznos infót tudtam kiszedeni akár a főzéssel kapcsolatban, akár a beszerzéssel.
Gyorsan vásároltam is pár adagot. Ahogy megjött a cucc, egyből kávédaráló, összeőröl, 5-6 óra főzés és leszűrés után íme kb. 4-5 dl tea.

Mondanom sem kell, szinte a főzés során már az illatatától kavargot a gyomrom.
Este 8 körül kimentem kocsival egy "vigyázómmal" együtt az erdőbe, hatalmas vihar és villámlások közepette. Poharat persze elfelejtettem vinni, így nem tudtam egyből legurítani teljesen az első adagot. Hanem annak csak kb. a felét. De amikor megéreztem az ízét...pfáááá....gondoltam még szerencse is, hogy nincs pohár. Elég volt kb. 1 dl is első körben :-)

20 percig bírtam bent tartani, aztán kijött minden. Még az ebéd is sztem :-) Pedig teázás előtt legalább 4-5 órával semmit nem ettem. Na szóval róka megvolt, elkezdtem dumálni haverral. Hányástól számítva kb. 20 perc múlva egyszer csak a fák tetején lévő ágak átváltoztak sárkányokká, a fák lombjai közül több száz szempár nézett engem. Uhhh mondom sztem kezd hatni az Aya :-) Elkezdtem nézegetni a sárkányokat, fantasztikus volt. Egyáltalán semmi félelem nem volt.

Aztán néhány percen belül becsuktam a szemem, és valami csodaszép világba csöppentem. Földi szavakkal nem tudom leírni azokat a képeket, színeket amiket láttam. Ekkor elkezdett hozzám beszélni egy női hang. Illetve néha úgy hallottam hogy ketten beszélnek párhuzamosan és ugyanazt mondják.
Folyamatosan mondták hogy vigyázunk rád, szeretünk téged, vigyázunk rád szeretünk téged. És határtalan szeretet éreztem, valami csoda volt. Ilyet az anyagi világban soha nem éreztem még. Közben gyönyörű képek pörögnek.

Majd vége lett ennek a "szeretünk téged, vigyázunk rád" szövegnek. Jött a következő fázis.
Ott állt velem szemben valaki, de nem láttam, de tudtam hogy ott van. Sőt hogy éppen milyen mozdulatot végez, azt is tudtam, pedig SEMMIT nem láttam belőle

:-) Ekkor elkezdte ismételgetni nagyon lassan és nyugodtan, hogy "Kérdezz...kérdez...kérdezzz".
Háá mondom mit is kérdezzek. Kérdeztem tőle, erre a válasza: "Ma este Te állsz a középpontban".
Uhh mondom kérdezek megint. Kérdeztem. Erre a válasza megint: "Ma este Te állsz a középpontban."
Akár mit kérdeztem mindig ezt mondta és közben a fejét csóválta. Na ekkor jöttem rá, hogy kizárólag csak olyan kérdésre hajlandó válaszolni, amiben kizárólag CSAK én vagyok, semmi másra nem vonatkozik CSAK ÉN RÁM ! Kajak a lottó számokat is megkérdeztem, de persze hogy erre sem válaszolt :-)

No megkérdeztem egészséges vagyok-e? Erre ő azt mondta megnéz. És a hasamnak egy pontjára mutatott, hogy ott problémám van. De már mondta is, hogy én meg tudlak téged gyógyítani, és kígyókat küldött oda, és azoknak a szájából bogarak jöttek ki, és rágták ott a hasamat. Persze ez semmilyen fizikai fájdalommal nem járt. Tök kellemes volt, még akkor is, ha ez most brutálul hangzik :-)

Aztán elvoltunk így egy darabig. Közben betoltam a második adag Aya-t is. Ez sem volt több 1 dl-nél az emlékeim szerint. Nemsokára rá, éreztem hogy na most beütött a második adag.
Vége volt a kérdezgetős résznek, és most jött az Aya java :-) Azt mondta a női hang, hogy gyere elviszlek utazni, ne féljek. Hát nem is féltem, hanem még magamnál voltam, közben elmondtam ezt haveromnak, hogy elakarnak vinni utazni, oszt még mondtam is hogy ugyan hova vinne már, hiszen bérletem nincs is :-)

Na elkezdődött az igazi utazás. Én ezt nem utazásnak hívnám, hanem szembesültem magammal. Ott állt az egóm saját magammal szemben. ÁÁÁÁÁ azt hittem ott meghalok. Brutális volt saját egómmal találkozni. Közben folyamatosan gyűlt össze a nyálam és mikor kihajoltam a kocsiból, hogy kiköpjem folyamatosan olyan volt, hogy saját magamat aki velem szemben áll, őt köpöm le. A hang mondta: "Te akartad látni, most már nézzed!"
Próbáltam nem látni, de amint kinyitottam a szemem, egyből mondta megint: "Te akartad látni, most már nézzed!"
Ááá legszívesebben elszaladtam volna, de éreztem itt nincs menekvés öcsém :-) No ekkor jöttek olyan dolgok elő amiket régen csináltam, megbántottam vele valakit és az ő érzését éreztem, mintha egy nagyítón keresztül lett volna az egész. Hát veszettül kemény volt.
Közben a hang egyre csak mondta "Te akartad látni, most már nézzed!"

Na éreztem most már kikell hánynom a maradékot is, kiszálltam és már jött is...ez volt a csúcsa mindennek.... úgy éreztem mintha egy apró üveg gömb lennék, berepedezek darabokra és atomjaimra szétrobbanok mikor hánytam. Közben már legalább 20 percre mondani akartam haveromnak hogy öntse ki a maradékot, nehogy engedje hogy még beleigyak, mert tuti attól odaveszik a bundám.

Hányás után visszaültem a kocsiba, illetve haverom "rángatott" vissza csurom vizesen. Abszolút nem érdekelt, hogy kint szakad az eső. Én tök jól elvoltam az esőben :-) No ezután megint ott állt az egóm saját magammal szemben, és éreztem hogy lekellene győznöm az egómat. Hát nem ment.
Közben a hang már elmondta vagy százszor: "Te akartad látni, most már nézzed!"
Nem volt menekülés :-) Lassan lassan hajnal 1-re alább hagyott a hatás, és úgy döntöttem most már haza tudok menni. Álmomban a képek látása folytatódott egészen  reggelig. De még másnap napközben is nagyon nagyon halkan, de még ott volt a hang a fejemben és egész nap mondta, hogy "Na hogy tetszett ? Te akartad látni."


Hiába hogy voltak az utazásomnak borzalmas részei, de akkor is csodálatos élményt nyújtott, és pozitívan hatott rám. Amire engem megtanított, hogy sokkal őszintébb legyek. Pedig eddig sem voltam hazudós (szerintem), de itt nem is igazán  csak a kimondott szavakra értette az aya az őszinteséget, hanem a kimondott szavak  mellé társított érzelemkre.

Összefoglalás: Mindenkinek melegszívvel ajánlom, hogy próbálja ki ha egy pici késztetést is érez iránta. Rászokni tuti hogy nem fox, ez kizárt, lehetetlen!

Azóta főztem már 2 adagot barátaimnak, de sajnos azok nem jöttek össze. Pedig elvileg mindent úgy csináltam, mint elsőre. De ezek szerint mégse.
No kitartás, a legközelebbi adag remélhetőleg tuti lesz, és üt akorát mint az első, és rengeteg mindenre megtanít megint :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr211390571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása