3x próbáltam főzni, de nem sikerült, mert mindig valami apróságon bukott el a dolog. Végül Hanaura segített ki egy adaggal, amiért azóta is hálás vagyok. A napom olyan szarul indult, amennyire lehet. Összevesztem a főnökömmel, meg a feleségemmel is, és szabályosan besokalltam. Hana után felmentem kocsival a Hármashatár-hegyre, kiszellőztetni a fejem. Leültem egy rétre és gondolkodtam, hogy „kell ez nekem?” Aztán úgy döntöttem, hogy mindenképp.:D Soha nem voltam babonás, szabályosan kinevettem a feketemacskákban, patkókban hívőket. Ahogy gyalogoltam kifelé a rétről, egy szál négylevelű lóhere magasodott ki a pázsitból. Ez egy telepes növény, így érthetetlen volt, hogy hogyan került oda egyszál magában. Szerintem mindenki leszedte volna, így én is és elkönyveltem, hogy nem feltétlenül rossz ómen. Mint mondtam, úgy indultam neki, hogy lesz, ami lesz. Elég kilátástalan volt a helyzetem, és tényleg úgy mentem neki, hogy ha megöl, hát nem vesztek sokat. Ilyen hozzáállással egy Peyote, vagy egy korong kész öngyilkosság, de ez más volt. Szigorúan követtem az előírásokat. 3 részre osztottam a kapott főzetet. Előkészítettem mindent, hogy fel tudjak készülni a leglehetetlenebb helyzetekre is és beállítottam egy kellően nagy számlapos órát az időpontok végett. Az első pohár az előző kudarcok nyomán, vagy nem tudom miért, életem legszarabb piája volt. Valami ordenáré rettenetes az íze. Megértettem, hogy miért is nem lesz ebből tömeg-drog. A hatás kb 30-40 perccel a bevétel után kezdődött. A környezetet halk meditatív dallamos zene alkotta az otthonomban. Win media playernek van az a visual funkciója, amit be is kapcsoltam. Vártam a hatást. Először a visualok kezdtek lassan kiúszni a laptopból kb 1-1.5 m-re, amiből tudtam, hogy ez bizony kellemes lesz.:D Színes, mindenféle fraktálok voltak ezek. Olyasféle fénnyel, mint az erősebb ledek, csak csíkokat, formákat alkottak. Egyre erősebb lett. Kb. 45 perc után könnyítettem magamon, bedobtam egy háztartási kexet ami valamelyest nyugtatta a gyomromat, cigi és jött a második kanyar. Alig bírtam legyűrni. Végül lement. A második pohár után kb. 15 perccel sokkal erősebb lett az élmény. Az egész szoba fraktálokban úszott. A beszűrődő fények csodás látványt nyújtottak. Szabályosan éreztem, hogy kettéválik a testem a lelkemtől. A testem mocskosul szenvedett, de a lelkem biztonságérzet öntötte el. A második róka így zajlott, és nem azt éreztem, hogy okádok, és ez milyen undorító, hanem hogy valami rossz kijön belőlem, és ez valamiért jó nekem. A testem egyre jobban kezdett szenvedni. Annyira szarul voltam, hogy a fogaimat összeszorítva görnyedtem a földön. Megdolgozott. Úgy éreztem, meg fog ölni valamit bennem és ez nekem jó. Szenvedtem a valamivel együtt. Éreztem, hogy feltörnek bennem emlékek, tettek emlékei. Szembesültem vele előbb, hogy nem is vagyok olyan rendes csóka, mint amilyennek éreztem magam 2 órája. Szembesültem a tetteimmel. Rá kellett döbbennem, hogy önző vagyok. Urambocsá, egy geci. Kihasználom a környezetemet, és hazudozom összevissza. Amikor ez tudatosult bennem, onnantól váltott a dolog másra. Felszabadultam. Úgy éreztem, képes vagyok szembenézni ezzel a dologgal. Ez olyan eufóriával töltött el, amit soha azelőtt nem éreztem. Semmivel, sehol, sehogy. Mintha megszülettem volna. Egészségügyi pályán kezdtem, és olvastam arról sokat, hogy a nők szülés alkalmával valami olyan állapotba kerülnek, amit semmihez nem lehet hasonlítani. Na valami ilyesmi érzés töltött el. Aztán jöttek a víziók. Állatok rohangáltak át a szobán. Pumák, vaddisznók, mindenféle egzotikus lény. Egy erdő vett körül. Hatalmas tölgyekkel. Olyanokkal, mint a Margit-szigeten amik vannak. Platánok, de elég sűrűn. Dombok, völgyek, mindenféle. Tökéletesen elvesztettem a kontrolt, hogy hol is vagyok. A lények, tárgyak ráadásul ezekből a színes led-csíkokból épültek fel, ami nagyon hasonlított a mátrix zöld látomásaira, amikor Neo rájön, hogy Smith ügynök is csak egy program. Csak ezek mint mondtam, még színesek is voltak. A macskám odajött. Ő is fraktálokból épült fel, és mozgott az egész lény. Mindenhol. Gyönyörű látvány volt. Kinyújtottam a karomat, és láttam az izmaimat, amint azokban is ez a led-folyadék folyik. Az egész lényem mozgott. Nagyon kellemes érzés volt. Megmutatta, hogy akár szépnek is láthatom magam, és mi is vagyok ebben a világban. Azt tudni kell, hogy rettenetesen nem éreztem annak magam soha semmilyen körülmények között. Mint egy normális ember. Láttam még rengeteg visualt, és a halkan morajló zene a szférák zenéjéhez volt hasonló. Láttam, éreztem, amit leír egy-egy költő, zeneszerző, amikor eltalálja azt a titkos hangot, amit akkor érez az ember, amikor egy szép zenét hall, egy szép képet lát, stb. Sterby, Tiesto, Liszt, Munkácsy, Dali vagy az a sámán aki az égiek segítségét kéri a törzsre egy dzsungel közepén, mindannyian. Amikor azon a vékony kis létrán el tudják érni azt a csodálatos felhőt, ami a lélek mannáját rejti. És ez itt van előttem. Benne vagyok. Tudatomnál voltam, félelmek nélkül, fel próbáltam fogni, hogy a világ több mint amit elhitet velünk a fogyasztói társadalom. Emberek születnek és halnak, és százmilliók nem képesek kapcsolatot teremteni ezzel a világgal, és most előttem van. Egy kiskapu amit nyithatok, zárhatok kedvem szerint és kapcsolatba kerülhetek az ősök szellemével ezen a sztrádán. Alázattal töltött el ez a gondolat. Összeszedtem magam, és megpróbáltam inni pár korty vizet. Egyáltalán nem voltam rosszul, de a valóság összefolyt teljesen a képi elemekkel. Testem irányítása olyan volt, mintha egy autót 3D-ben próbálnánk kormányozni a levegőben a rendelkezésre álló eszközökkel, nem csak balra jobbra. Megpróbáltam betakarózni, nem ment. Ott fogtam a takarót, ami csodás színekben pompázott, ahogy minden, és nem voltam képes egyszerűen magamra húzni. Ha valaki megmutatta volna, hogy kell akkor megteszem, de így…. totál kudarc. Ahogy ez átfutott az agyamon, röhögni kezdtem magamon, hogy milyen szerencsétlen lehetek most kívülről nézve. A testem közben éreztem, hogy lassan feladja a fokozott igénybevétel miatt. Olyan ólmos fáradtság tört rám, ami éreztem, le fog gyűrni. Elaludtam, ha ezt annak lehet nevezni, és fél órán át próbáltam erőt meríteni. Amikor felkeltem, valamivel jobb volt, de még mindig vízióim voltak. Aztán szép lassan elmúlt, ahogy jött. Sajnáltam. Átfutott az agyamon, hogy más szereknél elég szar a másnap, és ha ez elmúlik, akkor se fogom azt mondani, hogy nem érte meg. Egy olyan élményt kaptam, amit soha senki nem vehet el tőlem. Az emlék megkophat, de elég felidéznem bármikor, és nyugalom tölt el. Tudom, hogy mondhat itt bárki bármit, ha a világ sokkal több ennél. Az utazás után 3 napig vigyorogtam. Mindenki kérdezte, hogy mi történt? Nem akartam, nem is tudtam volna elmondani, hogy mi is volt. Új életet kezdtem. Féltem ezeket a szavakat leírni, de azt hiszem, lassan idevésem mégiscsak. Az Aya megváltoztatta az életemet. Boldogabbá tett. Nem, nem kívánom, mint egy kábítószert, mert ez nem az. Ez egy lián a mennyekbe. Nem azért mert olyan fenemód jól éreztem magam, mert tényleg meggyötri a testet. De a lélek közben olyan helyeken jár, amit nem lehet szavakba önteni és az ember szembesül legbelső mivoltával. Ha ismét használnám, nem azért tenném, mert hiányzik, hanem mert megkopott a hétköznapok szürkeségében a tudat, hogy több az élet, mint amit gondolnánk elsőre és ez nyugalommal tölt el. Az Ayahuasca Isten ajándéka. Tisztelettel kell közelíteni és messze nem úgy, mint egy disco-drogot. Hogy megváltoztatja az életet, azt sokan leírták már, de hogy boldogabb életet tud utána élni az ember, az biztos. Megtanít örülni, boldogulni, igazat mondani, szeretni, és élni. Szeretnék egy év múlva ismét írni egy hasonlót, mert a változások akkor lesznek sajnos csak hitelesek. Ennyit akartam.
Sycorax