Szóval, táborunk bővítése érdekében egy kis infó, de előtte még néhány dolog.
Gomoa barátommal beszélgettem, és amikor először kértem, hogy írjon ide, akkor azt mondta, hogy nem biztos, hogy ez jó ötlet, hiszen maga a blog, mint műfaj, az egy ilyen személyes napló. Én erről nem sokat tudtam, mivel nem nagyon vagyok képben ezzel a világgal, de aztán mondták, hogy tényleg.
Szóval igen, ez egy személyesnek szánt hangvételű napló, ez igaz.
Ami a terv azonban, az az, hogy ez ne az én naplóm legyen. Ez legyen az első magyar ayahuasca blog csapatának a naplója, és még inkább: a téma naplója.
Nem igazán erőltettem eddig mások bevonását, részben azért se, mert még ami bennem van annak is csak kis részét tudtam/tudom kiírni, másrészt meg...elég szarul nézne ki a hirdetés:
"Ayahuasca bloghoz keresünk külsős író munkatársakat. Lóvé bukó, elismerés felejtős, azonban nagyon áldásos tevékenység. Jelige:Húbaszdmeg"
Szóval ilyeneket nem akarok. Főképp azért nem, mert úgy gondolom, az általam leírtaknak van valami hitele, és reményeim szerint valami csekély mennyiségben, de a személyemnek is, és ez egy olyan harmadosztályú dolog, amitől irtózom...
Ennek ellenére viszont, ha valaki lelkes, és van mondandója, akkor hajrá. Nem feltétlen szükséges nagy megfejésekre, őrült tapasztalatokra, vagy nagy dolgokra gondolni. Tényleg annyian írnak, akikkel, ha nem is az egész világot, de egy részét hasonlóan látjuk. És nekik örülnék is. Ha meg mégse, az se nagy durr, mert mint írottam, sokkal több dolog van fiókban, mint amit valaha ki tudok írni, szóval jó hír: örökíró típus vagyok, mint az a nagy, kövér békebeli toll....