Egy kedves ismerősöm, akinek nemrég, míg otthon voltam, főztem teát, írt egy annyira megindító levelet. Annyira hálás volt, és annyira érződött, hogy teljesen elkapta a fonalat ezzel a dologgal kapcsolatban.
Ilyenkor gondolkodom, hogy na, ha nem is sokat, de kicsit hozzá tudtam ehhez a dologhoz járulni. Megfőztem a teát, írtam egy csomó hasznos dolgot, meg hát...maszturbálásnak kicsit időigényes ez a blog-dolog, és magamban beszélni meg sokkal gyorsabb, szóval nyilván elsősorban nem magamnak csinálom. Ilyenkor azt érzem, hogy az a rengeteg infó, tipp,és miegyéb jó helyre került, hogy megéri ez a dolog.
Igaz csak egy ember, de....nekem nem csak egy. Magának meg főleg nem, neki ez a dolog az egész életről szól. Képzeljetek el egy jól szituált embert, ne olyan durván hivatalost, szóval bármelyik házibuliba beleférne, sőt eg olyan nagyszívű valaki, akinek garantáltan mindenki örülne, saját bevallása szerint rendben van az élete, van jó munkája, nincsenek abszolút anyagi gondjai, saját lakás, barátok, és még egy rakás dolog, ami után az ember azt feltételezné, hogy na, neki aztán tényleg minden jó. És ez csaknem igaz is. Valami azonban égeti belülről. Namármost olyan élménybeszámolót írt arról, hogy elkezdtek az életében történni azok a dolgok, amiket valahogy sehogy se tudott mozgatni, hogy én komolyabban meghatódtam. Már csk azért is, mert az ilyen arcokért csinálom ezt az oldalt...