hello, itt hana.
Nem tudok hintázni.
Felejtsd el. Előre-hátra mozog, a hamradik kilengés után vagyok olyan rosszul, hogy tíz percig magzatpózban heverek.
Nővérem kedves kedvtelése elmesélni minden új ismerősömnek, hogy milyen nyápic voltam mikor megszülettem. Ennek a jól koreografált storynak a része, mikor is az orvos kivett a pelenkából (ami a mellkasomig ért, ezt soha nem felejti el megjegyezni) átfordított (csapott) a hátamra, felemelt a lábaimnál fogva (fejjel lefelé) meglóbált, visszacsapott a pelenkára, majd kijelentette, hogy semmi bajom, vigyenek haza. (Mindezt csak azért, hogy a nővérem ne bőgjön többet.)
Persze ez nem biztos, de innen eredeztetem a lengő dolgokkal való rossz kapcsolatom.
Aztán jött egy pont az életemben, amikor azt gondoltam, hogy ez mégsem járja, nem élhetem úgy az életem, hogy nem tudok, jó, jó, hintázni, de mondjuk hogy hullámvasutazni sem? Ez teljes képtelenség. Ez olyan fajta bénaság, amit egy hana nem enged meg magának.
Kúra jelleggel aqua parkoztam itt 
Na most a bal szélső az olyan, hogy szart se látsz, mert nincs kivilágítva. Amint látható a meredek zuhanás előtt egy egyenes szakasz van, amin egy futószalag mozgatja a kis kétszemélyes gumicsónakot, amiben ültök. Tehát ülsz a tök sötétben, csak azt tudod, hogy kurva nagyot fogsz zuhanni, de nem tudod mikor. Előtte is van már egy kis zuhanás, mert oda is le kell jutni, de az, finom szólva is lófasz esti fénnyel, ahhoz képest, amit utána kapsz.
Azt hiszem konkrétan szabad esés, ami ott történik, én teljesen felemelkedtem a csónakról. Ez alapban is egy húzós élmény, de had emlékeztessek mindenkit arra, amit egy bekezdéssel fentebb írtam, hogy én még a hintát SEM bírom.
A jobb oldali, nos az az, aminek látszik. Nagyon magas, NAGYON meredek. Nagyon. Amikor azt mondom nagyon, akkor pontosan azt értem alatta. Oda vadásznunk kellett még egy embert, mert ketten nem mehettek, több súly kell. Itt csak egy pici futószalag van, tényleg csak egy-két méter és utána jön a csúszda. A csúszda pedig úgy jön, hogy pont a nagy büdös semmit látod magad előtt. Így. És lezuhansz. Nem vagy bekötve. Semmi.
Akkor jött az a megvalósításom, hogy ( az aqaua park egyszerűen hihetetlenül kurva jó) de ezen felül még az is, hogy ha már semmi jó, jobb vagy valamilyen ötleted nincs az életedre nézve (mert gondolom mindenkinek van egy nagy, megoldandó problémája, egy csomó az életében, amit megpróbál kibogozni, a kivételek tegyél fel a kezüket), akkor már zuhanni mindig sokkal jobb, mint nem csinálni semmit.
Lehet, hogy kell egy fajta őrültség, hogy az ember ilyeneket bevállaljon, nem tudom, de lehet, hogy csak egy elhatározás kell, hogy változtatni akarsz az életeden, a szokásaidon, valamin. Valami, ami benned gát, és te le akarod rombolni. Én tudtam, hogy ez nekem sokat fog segíteni, tudtam, hogy ez a dolog valami több lesz nem csak egy lecsúszás. De azt is tudom, hogy ez azért volt így, mert én ezt akartam.
Felmászhattam volna arra a csúszdára úgy is, hogy valami. Valami új, amit ki akarok próbálni, valami jó hecc, amire aztán verhetem a mellem, hogy "nézd csak apukám, és ÉN ezen lecsúsztam!" És akkor lehet, hogy lejöttem volna egy teljesen rossz élménnyel.
Nem, nem lehet, hanem biztos.
De úgy mentem oda fel, hogy azt mondtam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, állok elébe, elengedem magam, és átadom magam ennek a dolognak, és akkor majd meg fogom tudni tapasztalni, hogy mit tud adni.
Ha van csak egy cseppnyi intelligenciád, akkor tudod, hogy a görcsölés nem segít. Máskor sem, de itt aztán különösen nem.
Azt hiszem konkrétan remegett a lábam, amikor kimásztam a gumicsónakból, még szerencse, hogy akkor is még a vízben vagy, de tudtam, hogy ez most jó volt, ez valami volt, és ÉN áttörtem valamit, ami nekem probléma volt.
Ez volt az első lépés, a következő egy pár év múlva történt egy nagy-nagy vidámparkban, de erről majd később. Nagyon érdekes lesz úgy hiszem, amit mesélni fogok, csak várjátok ki a végét. A bengáli tigrisről jutott mindez eszembe, mert amikor hanaura mondta ezt nekem, abban a pillanatban magamon éreztem a tigrist. Azt mondta, olyan, mintha jönne egy nagy bengáli tigris, rádfeküdne, és a forró nyelvével lenyalogatná az évek óta rád rakódott port. Pontosan így mondta, soha nem fogom elfelejteni, még a hanglejtését sem, és én pontosan éreztem a tigrist, és anélkül, hogy valaha ayahuascáztam volna, egyszerűen tudtam, hogy milyen lesz, ha jön az én tigrisem. És amikor teáztunk, igen, olyan élmény volt. Nem AZ, mert azt hiszem a tigrist azért ki kell érdemelni, de OLYAN.
És ha hagyod magad a tigrisnek, mert tudod, hogy jót akar, még ha egy rettenetes nagy, pusztító erőt is képvisel, - amit most nem fog ellened használni, csak ha kapálózol, annyira, hogy a nagy mancsaival visszanyomjon - akkor jó lesz, nagyon jó lesz. Talán félelmetes, olyan módon, ahogy félelmetes tud lenni egy két százzal, tőled két méterre elszáguldó vonat. Hogy belegondolsz, hogy jesszusom, el tudna pusztítani, olyan könnyen, csak két méterre van. Azonban még sem félsz, mert ott van az a két méter, és tudod, hogy semmi nem fog történni, de mégis, a gondolat....
Tehát, vidámpark. Talán holnap. És együtt élmény. Ebben a sorrendben.
