Volt egy hasznosnak tűnő gondolatom arról a bizonyos paráról.
Olyan számomra az ayahuasca, mint egy jóóó nagy bengáli tigris. Közel megy hozzá az ember, érzi a lehelletét, a teste melegét, és akkor vagy elfogadja, hogy jó helyen van, hogy van valaki, aki segíteni tud neki, aki nem mellesleg erősebb nála, vagy elkezd kapálódzni, és akkor lehetséges, hogy beleakad a fogaiba, a körmébe...és az fájni fog.
Soha egyetlen alkalommal se volt "parám", - csak hogy szakkifejezéssel éljek, - amikor egyszerűen csak a dologra bíztam magamat, mert tudtam, hogy egyrészt ő az erősebb, másrészt meg segíteni fog. És ha már itt tartunk, hogy egyszer már eldöntöttem, hogy segítséget akarok kérni tőle. Tehát akkor hogy van ez?
Nincsen para. Nincs olyan ayahuascázáskor, hogy para.
Létezik azonban olan dolog, hogy bizalmatlan az ember...
És amikor bizalmatlan valamivel, amire egyszer már rábízta magát, akkor az kicsit nehéz ...
