ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Hogyan hozzuk ki magunkból a legtöbbet?

2009.06.24. 18:52 - hanaura

Errről a témáról Anti bácsi jut az eszembe:

Hogy is van ez? Hogy "hozzuk ki magunkból a legtöbbet?"

Na jó, a témához illően, komolyra fordítom a szót:

Arról a bizonyos hányásról írnék egy keveset.

Megemlíteném, hogy amiket írok azt én többnyire a sokkal könnyebben elkészíthető, hatását tekintve azonos, de még árában is kedvezőbb mimosa/harmala változatról írom. A caapi féle változat hatása ugyanaz, de nehezebb valamivel elkészíteni (erről is írok majd valamikor), sokba kerül, és különben is. Egy előnye van:talán kicsivel kevésbé terheli a gyomrot. Én életemben egyszer nem is hánytam tőle, és keringenek legendák még néhány hozzám hasonló őrültről akik állllllítólag nem hánytak, de ami a valóság: hányni fogsz.

Olvsani néha, és én ennek hajlamos vagyok hitelt adni, hogy az indiánok szerint ilyenkor okádja ki az emner magából azt a napi egymillióny hazugságot, helyesebben ELKEZDI kihányni, amit magába tömött.

Nem tudom, hogy így van-e, de szerintem igen.

Ami a techinkai részét illeti: hányni fogsz. Tuti. És ez nem kevés fájdalommal jár, részben a megváltozott tudatállapotból adódó érzékenység, részben a valóban  jelen lévő nem kis fizikai fájdalom miatt. A hanyag főzésből adódó hatástalanság, és kudarcélmény mellett gyakorlatilag ez az, ami távol tart nagyon sok embert. Ami egyébként nem is baj. Ez nem játék, sokszor leírtam. Az, hogy egy lazább, könnyedebb stílusban próbálok írni róla, az szintén nem azért van, mert ez egy kurvára vicces dolog. Nem az, csak igyekszem a felesleges túlmisztifikálást eltüntetni a témáról, ami legtöbbször az "azt olvastam vala...", vagy az "azt hallottam valakitől,aki hallotta valakitől.." című objektívnek még véletlenül se csúfolható dolgokból nyilvánul meg. És ez se jó. Igen, az ayahuasca egy komoly dolog, de nehogy már kémia tanároknak szóljon a téma. Én itt nem egy teát, hanem egyfajta felfogást próbálok népszerűsíteni, ami véleményem szerint a téma MÖGÖTT van.

Visszatérve a fehér csésze előtti önkifejezésre...

Valaki kérdezte levélben, hogy ez technikailag hogy néz ki.

Tehát: Kb 30-45 percen belül, ahogy beveszi az ember a teát, amit ajánlatos minél kisebb mennyiségűre lepárolni, mert marha nehéz lesz meginni (keggggyetlen íze van, durvább mint az albán maffia), és kicsit hagyni kihűlni. Ami a videókon van, az az 1-1,5 deci, az ideális, abban érdemes lennie kb 16-18 gr mimosának, és kb 5 gr harmalának lennie. Durván 30 perc után kezd alapesetben émelyegni az ember. Ha 30 de még jobb ha 45 percig benn van a tea, akkor hatásilag már teljesen jó,45 perc után ha nem hánysz magadtól akkort menj, segíts rá. Ez az a pont ahol azt hisszük, a fájdalom miatt, és pszichés okokból, hogy áá, elmúlik a dolog, csak lélegezz mélyet. Nem fog! Csak még jobban fáj a gyomrod! Ha nem jön magától, akkor menj ki, van ujjad, és amíg jön valami addig csináld. Azt szokták mondani, hogy előtte, mielőtt teát fogyaszt az ember, ennyi és ennyi ideig ne egyen, ez jó. És utána se. Na ezzel merek vitatkozni, mert ha több kör teát iszol kihányod, na de akkor mi van? Ha viszont hányás után üres a gyomor, főleg hogy még rápakolsz, az nem lesz túl vicces, hidd el. Amennyiben jön magától és legalább fél órát kibírsz, menj és intézd el. Aki nagyon nem tud hányni, de szeretne túlesni azon, amit úgyse kerül el, akkor ne szűrje le a teát. Ez esetben fél óra múlva is valószínűsíthető, hogy sugárban jön.

A kezelésétől nem kell félni, nem fogod összeokádni a kedvenc kanapédat. :)

Ami ajánlatos, hogy egy vödör/lavor legyen melletted, de nálam kivétel nélkül mindig az van, hogy ha magától jön, ha segíteni kell, érzem, hogy mikor van idő, simán kimegyek, elintézem visszajövök, és lepihenek. Többnyire az élmény része is ilyenkor indul be, tehát ha közben nem akarsz tényleg úgy szenvedni, hogy azt hidd, meg fogsz dögölni, akkor menj és intézd el. Abszolút kulturáltan kezelhető, nem egy punk házibuli vagy mifene.

Amit javaslok: valami folyós cuccot tolni hányás után, miután ittál vizet(nem leszel túl jól, de nem is száradozol), mittudom én joghurtot. Olvastam valahol, hogy ez nem jó, a szer hatása miatt, hát nem tudom, én ezt sose tapasztaltam. Mondjuk többnyire ilyen alig-cukros házi lekvárt szoktam enni. Lehet, hogy a következő körnél kijön, de legalább nyugodtabb a gyomrom ,na most ha két óra múlva kirókázom, akkor sincs itt a világ vége, nem egy rohadt tetemet dobok ki a csészébe.

Szóval, ha hiszed ha nem: mindent ki fogsz hozni magadból, és mondom, inkább még ha magától nem is jön, ne szenvedj, menj ki, koncentrálj arra, hogy ez most érted van, és valami nagyon jó dolonak a jelentéktelen ára. Koncentrálnod kell, mert ez kurrrrvára kemény dolog, és ne úgy képzeld el amikor nyolc boroskóla után kirókázod magadból a kilincsmosó szert, mert ez sokkal nehezebb, és garantáltan jön.

Hadd jöjjön!

Részemről, Anti bácsinál maradva, a Besenyő családból: "Igyekszem a legtöbbet kihozni magamból." ;) 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr531206161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felki Szétát 2009.06.24. 20:28:15

Elvileg igy

Hogy lehet a főzést elrontani? Csakmer tegnap megfőztem életem elsőjét, meg le is fagyasztottam.

hanaura 2009.06.24. 21:29:38

Ki is próbáltad,jó lett?
Főzés?
Hát,elvileg semmi extra,de mégis az első pár sokszor megy luftra.
Caapival csináltad vagy harmalával?

hanaura 2009.06.24. 21:30:41

Hmmmm,nem tudom,én bemásoltam a linket a Mozillába és rögtön dobta Anti bácsit,de úgy hogy azt hittem meghalok!:)

hanaura 2009.06.24. 21:31:18

Hja,ha gondolod,mesélj a főzésről,érdekel

Felki Szétát 2009.06.25. 18:20:07

Hát követtem a 50g Psychotria viridis+ 0,5l viz + 0,5dl citromlé 3x kifőzve receptet.

Annyi extra, hogy
-próbáltam nem magas hőmérsékleten főzni.
-Első alkalommal több vizet használtam, mert kevésnek tűnt, de tévedtem. :)

hanaura 2009.06.25. 21:56:31

Javaslom a harmala mimosa duót.
Ugyanazt kapod.Mert ugyanaz.
Csak könnyebb megcsinálni...:)


süti beállítások módosítása