ayahuascareality

"Sok vallásban, amikor az Istenről beszélnek, akkor a "via negativa"-val határozzák meg az Istent. A "via negativa" az, hogy amit az Istenről el tudsz mondani, az nem az Isten. Az Isten mindig más, mint amit el lehet mondani róla. Tehát a nyelv, a logosz túl kicsi arra, hogy az Isten beleférjen. És ez talán az egyetlen definíciója az Istennek. Hogy az Isten az, hogyha bármit mondasz róla, akkor nem az. Szerintem egy pszichoterapeutának pontosan így kell minden egyénnel foglalkoznia, aki bejön a szobájába. Mert mindegyikünk annyira más, mint ahogyan az Isten más. Tehát amit én valakiről el tudnék mondani, aki bejön a szobámba, az az ember nem az. Az több, az más. Ha egy afrikai nővel állnék szembe, azért, mert ő nő és azért, mert afrikai, akkor méginkább úgy becsülném, hogy ő más, és nagyon vigyáznék arra, hogy a saját értékeimet és gondolatvilágomat ne vetítsem rá. De ha pl. egy magyar származású, majdnem ugyanolyan idős férfival beszélgetnék, mint én vagyok, akkor lehet, hogy elfelejteném őt, és azt mondanám, hogy ez tulajdonképpen olyan ember, mint én. És akkor azt hinném, hogy ettől az embertől nem kéne megtanulnom, hogy ki is ő. De azt alá kell húznom, és nagyon komolyan kell venni, hogy nem lehet előre elképzelni, hogy egy másik ember pontosan ugyanúgy hallja, amit én mondok, mint te. Mert egyikünk sem ismeri és soha nem fogja megismerni a másik ember belső világát. Tehát amit tudunk, az lehet, hogy mindenkinek más, és arról nagyon nehéz beszélni.

Lehet, hogy vannak itt közületek olyanok, akik most aurát látnak körülöttem, de titokban tartják, mert ha megmondanák valakinek, akkor azt hinnék, hogy hülye vagy őrült. Dehát kit érdekel az, hogy te látsz-e aurát vagy nem? Hogyha az intuíciódat használod arra, hogy megérezd, hogy én ki vagyok, akkor te azt használod. Ha az aura-látásodat használod, akkor azt használod. De hogy ki honnan tud valamit, ahhoz senkinek semmi köze sincs. De a pszichiátria nem így véli. A pszichiátria azt mondja, ha nem olyanok az élményeid, ahogy ő hiszi, hogy kéne lennie, akkor olyanok, mint a rendőrök, jönnek és olyanná csinálják, mint ahogy kell lennie. Tehát a pszichoterápia, ahogyan én nézem ezt a mesterséget, az, ahogy állandóan tanulok, és aki bejön a szobámba, az lesz a tanárom, és én leszek az ő tanulója. Az én dolgom az, hogy megtanuljam az ő nyelvét, hogy milyen az ő világa, megtanuljam azt, hogy ki ő.

De addigra, mire az emberek az én szobámba kerülnek, már megtanulják, hogy ne is legyen reményük rá, hogy valakit is megtanítsanak önmagukról. Addigra már rájöttek, hogy a szüleiket soha nem érdekelte, hogy ők kik, a szüleik csak mondták nekik, hogy kinek kell lenniük. De a szüleiket nem érdekelte az, hogy ők kik. Tehát azt is lehetne mondani, hogy az, aki páciens lesz a terápiában, az épp egy olyan ember, akinek a szülei a legrosszabb diákok voltak. Akiket egyáltalán nem érdekelte az, hogy kik a gyerekeik. Tehát a terápia az is lehet, hogy végre valaki meg tud tanítani valakit arra, hogy ő kicsoda.

Nagyon gyakran a terapeuta az első ember, aki valóban odafigyel a páciensre, az egész életében. Először valaki komolyan veszi őt. Hogyha traumáról beszélünk, hogy mi is az, hogyan sérülünk meg lelkileg, akkor akár azért mert megvertek, akár mert szexuálisan kihasznált valaki minket gyerekkorunkban, akinek nem lett volna szabad, akármi történt, akár elhagytak, azt mind egyetlen traumára lehet visszavezetni, amikor nem vettek minket komolyan.

És ha elmész egy pszichiáterhez, aki tíz perc alatt felír neked egy orvosságot, akkor még egy embert találtál, aki nem vesz téged komolyan. Tehát hol a gyógyítás?"