A kedvesem döbbentett rá, mennyire nagy szükség van az igazságra, és mennyire gyenge tud lenni az ember egyedül. Többek között ezt szeretem az ayahuascában. Tulajdonképpen nem tesz erősebbé. Ha azzá tenne, akkor veszélyes lehetne, és talán droggá válna, de nem, az aya nem azt adja, hogy megold bármit is, sőt! Addig kínozza az embert, míg nem oldja meg saját maga. És ez sokkal jobb, mert így tényleg a valóságot adja.
És mivel ezt adja - nem tudom ki hogy van vele - de nálam az igazi hatás akkor kezdődik, amikor a teáé elmúlik. Végül ott dől el minden. Az életben, a mindennapokban.
Ebben a tekintetben a barátnőm még sokkal erősebb bennem, mint az ayahuasca, tényleg szabaddá tesz...hmmm,vagy ez most túl érzelgős? Lehet. De igaz.
Megint az ayahuascának kellett belém harapnia,hogy egy kicsit magamra figyeljek.
Lehet, hogy egy kicsit mazochista a lelkem? :)
Felmerült egy probléma, ami nekem nagyon szarul esett, igazából kettétört,de aztán tisztázásra került, és én megnyugodtam.
Aztán amikor legutóbb teát főztem, nem is a hatása alatt, hanem utána újból feljött bennem a dolog. És akkor megkaptam az én drágámtól a legfájdalmasabbat: hogy nem voltam őszinte, amikor én ezt lezártnak tekintettem, és az aya kellett ahhoz, hogy ez kijöjjön.
Nagyon fájt.
Nagyon fájt.
Mert igaza volt.
Szóval ma is tanultam valamit az őszinteségről.
