Egy nagyon jó írást találtam az ayahu-n, itt tudjátok elolvasni:
www.ayahuasca.hu/index.php
Kis részlet ízelítőül:
"Magam körül körbenézve a napokban mindenhol rendre a nyomort, kilátástalanságot és a bajokat láttam. Az Ayahuasca engem se vezet más felé, de talán megadja a lehetőséget felülről szemlélni a dolgokat. Szóval engem is megkörnyékezett ez a negatív erő és úgy döntöttem, azzal húzom ki a tüskét magamból és fordítom ellenkezőjére ezt a rossz energiát, hogy "papírra" vetem a tapasztaltakat.
"Á" barátom egy átlagosnak tűnő beszélgetésünk közben sütötte be a következő mondatot: "Mindenki a maga poklában fuldoklik..." -és ez sajnos tényleg így van. Kinek a sárga veszedelem, kinek a rosszul megválasztott hitel, kinek az állástalanság, kinek a hűtlen párja, vagy annak totális hiánya nyomta a lelkét.
Szóval nőttek nőttek körülöttem ezek a bajok, és úgy éreztem magam, mint akit a késdobáló körbehajigál, és szinte vártam már, mikor talál el engem is az a bizonyos Damoklészi kard.
Ittam Ayahuascát ez idő alatt, és bizony meg-megadta azt a lehetőséget, hogy visszataláljak ahhoz az ősi szellemi úthoz, amely azt a kérdést sose hagyta megválaszolatlanul, hogy honnan jöttem és hová is megyek? Mesélhetnék Ayahuasca élményekről, hogy így vagy úgy változtatta meg az életem bizonyos szegmensét itt és ott, de valahogy rá kellett jöjjek, hogy a csoda mindig is el volt rejtve bennünk. Csináltam is egy képet erről a napokban "Szabadulás" címmel, amiről a kislányom azt kérdezte első körben, hogy "Apa! és mitől tudta áttörni az a lepke a teret? Mi kellett ahhoz, hogy a sivatagból dzsungel legyen?" Nos igazából semmi. Illetve mégis. A nézőpontja változott meg annak a rusnya lepkének. :) Mert nyavalyoghatnék én is, hogy a cég, ahol dolgozom, egyre nehezebben megy, és lassan a mindennapi betevőm is kétségessé válik, de ilyenkor mindig eszembe jut az a felvétel, amit a romániai árvaházakról láttam pár éve. Ott a gyerekek legnagyobb problémája, hogy a héten még nem ettek, és már csütörtök van. Vagy hogy a rácsos ágyban a közel 4 hete nem cserélt, vizelettel átitatott lepedőre kötött csomó a legszebb játékuk. Vagy hogy ott a 6 éves gyermek még nem mindig tud beszélni, az írás és olvasás pedig szóba se jöhet. Szóval vannak azért szar helyek körülöttünk is szép számmal. Belegondolva, hogy a magam "nyomorát" hány ember élné meg siker gyanánt elgondolkodtatott."
Folytatás a fenti linken, jó olvasást!
