Egy nagyon érdekes dolgot olvastam, ha jól emlékszem az utolsó könyvében Feldmár Andrásnak, amiben arról ír, hogy a törzsek rituáléi, különösen dél-Amerikában egészen hasonlatosak egy igazán jó terápiához, azzal a különbséggel, hogy a sámánt nem kifejezetten az egyén érdekli, hanem a közösség, a közös gyógyulás.
Ami igaz is, természetesen.
Lényeges azért még a dologhoz, hogy noha közös gyógyulás/gyógyítás folyik többnyire, ott van a rituálék mögött a közösség megtartó ereje. Ez az ami erőssé teheti a folyamatot szerény véleményem szerint, ugyanis egyéni nehézségek ott is akadnak, felesleges dolog idealistának lenni ilyen tekintetben, ezekben a közösségekben sincs kolbászból a kerítés, viszont a közösségi élet segíteni tud az egyénen, kvázi megtartja azt az esetleges egyéni problémáinak a kezelésében.
.jpg)
Amikor szóba kerül egy-egy nép rituáléja, teszem azt egy ayahuasca szertartás, amit valamiképpen ide szeretne egy közösség integrálni, talán ez a leglényegesebb dolog. Egymás között az összetartás, a külvilág felé pedig a példamutatás. És akkor kis léptekben, de valóban megváltoztatható ez a világ.
A fentiekhez még azért tegyük azt is hozzá, hogy olyan jellegű traumákat, amikkel mi dolgozhatunk, nem annyira jellemzőek a törzsi népeknél, ahol létezik jó esetben normális család modell, ami az egyén életének -szerintem- a legsebezhetőbb része, létezik egészséges közösségi modell, így a feldolgozandó problémák is más természetűek. Természetesen vannak, egyértelmű. Ezért mondtam, hogy nem érdemes túlidealizálni ezt a kérdést sem.
A törzsi közösségi archetípus egyik feltűnő eleme többek között az idősebbek, a sokat látott, hallott, tapasztalt közösségi tagok tisztelete. Így ha fel is merül valami, mindig van akihez lehet fordulni. Ayahuasca rituálék után is adódhatnak erős meghasalások, jómagam is láttam, hallottam egy s mást, ezt kár tagadni, és egyáltalán: maga a hétköznapi élet is tartogat bőséggel nehéz helyzeteket. Ameddig van kihez fordulni, van ahol biztonsággal megélheti az egyén a nehéz életszakaszokat, addig garantált a progresszív haladás, egyéb esetben kérdéses.
Ezért is hangsúlyoztam olyan sokat a közösség erejét már korábban is. Kivételektől eltekintve ayahausca szertartások is közösségben zajlanak. Ennek van egy olyan érdekes vetülete is, ami már a kollektív tudatállapot kérdése, hogy amikor egy biztonságos, stabil körben zajlik ez az egész, addig a többiek folyamata is egészen biztosan építőleg hat az egyéni folyamatokra. Ezért is hasznos a megosztás egy-egy ilyen esemény után, mindig lehet tanulni a többiek megtapasztalásaiból, nem ritka, hogy egy-egy látszólag érthetetlen elem valaki másnak a szájából, egy látszólag más helyzettel kapcsolatban nyer értelmet. Például Indiában a tradicionális oktatás ezért zajlik közösen, igazán interaktívan, mrt a tanulók egymást is tanítják, egymástól is tanuljanak, mindez pedig egy erősen kinyílt tudatállapotban különösen erősen jelen tud lenni.
Sokan érdeklődünk ezek iránt a törzsi rituálék iránt. Én amondó vagyok, érdemes az alapoknál elkezdeni, mert olyan sosincs hogy egy szertartás teremt közösséget. A közösség teremt egy energiamezőt, ahol lehetőség van a közös megélésekre, és azoknak az integrálására is.
A blogtalálkozókat is ezzel a vízióval kezdtem el szervezgetni. Nyilván meg van a magam oka amiért ez abban a formában nem fog folytatódni, de maga a modell működött, nagyon is.
Ha ehhez még figyelembe vesszük, ha már a rituálé a téma, hogy erősen alul vagyunk informálva ilyen téren, még mindig kérdéses hogy ezek az egzotikus szertartások mennyire adaptívak a számunkra, különösen fontos az egymástól tanulás, a tapasztalatok megosztása. Korábban az élmény beszámolók is ezt a célt szolgálták. Ezek kicsit meg lettek ritkítva, mert nem szeretnék felesleges prekoncepciókat elültetni azokban akik még nem vettek ilyesmiben részt, ugyanakkor nagyon hasznosak az egymástól tanulás folyamatában, ami pedig szintén egy közösségi irányba viszi az egész történetet.
Ahol erős közösség van, ott megjelenhetnek erős folyamatok is, lesznek akik tudnak bánni a helyzettel és segíthetnek másokat is az utukon.
Számomra ez az egyetlen életképes alternatíva abban a világban ami nem éppen ezeket az értékeket kultiválja. A megoldás biztosan nem a konfrontáció. Ami ellen harcol az ember, annak máris energiát ad, a pozitív alternatíva, cselekvés kivezet ebből a helyzetből, és elviszi az egyént egy tartalmas, erős, biztonságos közösségi környezetbe, olyan közegbe ami valóban hozzá tud tenni valamit ehhez a világhoz.
