Ez az írás még korábban Refil jóvoltából került fel a fórumra (), gondoltam beteszem ide is.
Ím:
Elolvastam Nádor Judit Sámánság: a művelés művészete című könyvét, és a vége felé volt benne egy mítosz amit begépeltem:)
A Jaguárember
Kezdetben a világ még nem volt kettéválasztva, és minden teremtmény halhatatlan volt. Az emberek és az állatok addig nem különböztek egymástól, amíg meg nem jelent az Idő.
És nappal volt és éjszaka. És nappal Nap lett és éjjel Hold. És az emberek az egyik világban maradtak és az állatok a másikban. És az állatok meg az emberek nem voltak többé halhatatlanok: attól kezdve megbetegedhettek, mi több, meg is halhattak.
Egy napon, még az Idő kezdetén, a Nap a jaguárnak adta tulajdonságait. Színét, erejét és hangját adta neki, ami a mennydörgés hangja volt.
Aztán ránézett az emberekre, kiválasztott egyet közülük, és így szólt hozzá: ugyanolyan hatalmad lesz, mint a jaguárnak, hozzá fogható lesz az erőd és a hangod is. Egyik világból átjárásod lesz a másikba, az állatokéból az emberekébe és az emberekéből az állatokéba.
Az ember így felet neki: - Mondd, mit kell tennem, és én megteszem!
Az égen tündöklő lény ezt válaszolta: - Te fogsz vigyázni testvéreidre, meggyógyítod őket, ha megbetegszenek és vezeted őket, ha eltévednének gondolataik vadonában. Ehhez böjtölnöd kell sok napon és éjen keresztül és meg kell innod ezt a főzetet. És átadott az embernek egy tökhéjat, ami tele volt egy füvekből és gyümölcsökből készült folyadékkal. Az ember megitta az egészet a vakítóan fénylő, aranyló úr jelenlétében. De nem vette le szemét róla, mert fénye nem vakította el többé, és elkezdett táncolni. Táncolt előre és táncolt hátra, táncolt jobbra és táncolt balra. Erősnek érezte magát, mint a jaguár, aranylónak, mint a Nap, és amikor megszólalt, a hangja is erős volt: olyan robajjal tört ki belőle, mint a mennydörgés.
Ez így rendben van uram, mondta az ember, most arra taníts meg, miként járhatok át egyik világból a másikba!
A Nap az égből így szólt hozzá: - Tudod te már azt magadtól is, nincs szükséged segítségre!
Éjszaka lett és az ember nem tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy átléphessen az egyik világból a másikba. Az éjszaka egyre sötétebb lett, és amikor az árnyékok árnyékánál, a sötétség sötétjénél is sötétebb lett, az ember eltelt fényességgel és a macskafélékhez hasonlóan kezdett el mozogni. Gyönyörű sárga jaguár volt, fekete foltokkal; izmos volt és gyors. Szeme áthatolt a sötétségen, és látta, amit egyetlen ember sem láthat az éjszaka sötétjében. Fák között bolyongott, és látta az őserdő sűrűjét. Nyújtózott egyet, és hosszú üvöltést hallatott, egy kiáltást, amely áthatolhatott az éjszakán, akár a mennydörgés.
Lecsusszant a fáról és behatolt az erdőbe. Egy faluba érkezett, ahol emberek éltek asszonyaikkal. Amikor meglátták, megijedtek tőle és fegyvereikért siettek. Ekkor a jaguár megszólalt, de az ijedt emberek kételkedve fogadták szavait:
- Ne féljetek, azért jöttem, hogy vigyázzak rátok!
Az emberek összegyűltek, és élénk vitában eldöntötték, hogy elfogadják ajánlatát.
Megfelelő helyet készítettek számára, majd aludni tértek. Reggel, amikor felébredtek és összegyűltek, hogy megnézzék az éjszaka érkezett jaguárt, egy bölcs embert találtak a helyén, aki így szólt hozzájuk:
- Ne féljetek tőlem. Én vagyok a jaguár, aki azért jött, hogy vigyázzon rátok. A sámánotok vagyok, ugyanaz, akit éjjel láttatok.
Ettől fogva minden embercsoportban van egy ember, aki jaguárrá tud változni, aki vigyáz a többiekre, aki megvilágosítja elméjüket, ha eltévednének gondolataik rengetegében.
