Ha kettéválasztom az eddigi utamat az ayahuascával, akkor nagyjából félúttól kezdve változott a körülmény az egyéniből a csoportos irányba, jártam külföldön, erre-arra, szóval sok dolog megesett velem, és még többről hallottam, vagy olvastam.

Gyakran felmerül a kérdés is, hogy milyen módon érdemesebb. Aztán néha a körülmények döntenek az ember helyett, de ameddig lehetőség van. érdemes ragaszkodni ahhoz, amit jobbnak lát az ember, és az lehet, hogy van, akinek ez, másnak meg az. Azaz nem akarom eldönteni itt, meg kinyilatkoztatni, hogy mi a jó, mert sok minden lehet az, sokféleképpen lehet valami hasznos és jó.

A tradíciók szemével:

Az összes beszámoló amit olvastam, amiről hallottam, amit felvételen láttam (ezeknek a száma összeadva nem kevés, úgyhogy mondhatom, hogy kialakult egy általános kép az ayahuasca szertartások hihetetlen változatosságána, és másságának dacára is), és ezek alapján mondhatni, hogy egy szertartáshoz először is kell egy sámán.

Már eleve ugye, mit jelent az, hogy szertartás?

Autentikus körülmények között van egy közösség, ahol a sámán egyfajta közvetítőként szolgál, mondjuk úgy, hogy a közösen egyeztetett hétköznapi valóság, illetve más szférák között. Ennek zámtalan oka lehet, közel sem korlátozódik a dolog ilyenféle spirituális válságokra, amikre manapság gondol az ember, de természetesen az is egyféle ok a szertartásra.

A szertartáson az ayahuasca megivása mellett nagyon fontos elem, és részben ettől lesz egy összejövetel szertartás, hogy különféle elemek meg vannak idézve. A föld, a víz, a tűz, a levegő, az ősök szelleme, a segítő entitások, és még nagyon sok dolog. A sámán pedig kvázi a megidézője ezeknek az elemeknek, ettől lesz szertartás az amit csinál. Nyilván nem ez az egyetlen út, főleg ha mi magunk sem vagyunk sámánok, de szerény véleményem szerint egy kis házi szeratrtás annyira működik szertartásként, amennyire ezeket a dolgokat integrálni tudja az ember. Nem feltétlenül óriási dolgokban.

Hogy ne bonyolódjak bele túlságosan a részletekbe, azt mondanám, hogy legalább egy ember ugye adott aki "vezeti" a ceremóniát. Sámán vagy "csak" egy gyakorlott ember, az most nem lényeges.

Olvastam, illetve hallottam olyan szertartásokról, sőt akár beavatásokról ayahuasca segítségével, ahol a sámán és a "kliens" volt csak jelen, ez mondhatni egy tradícionális gyógyítási kör, ha mondjuk az eurázsiai hagyományokat vesszük alapul, ahol gyakran a sámán elment a beteg házába, netán elhívta a szertartás helyére és specifikusan vele foglalkozva rendezte a dolgokat. Ennek azonban nincs túl erős hagyománya Dél-Amerikában, amennyire megértettem. Olvastam beszámolókat, de a dél-amerikaiak, törzsi körülmények között többnyire csapatostul verődnek össze a szertartásra.

Mondhatjuk tehát, hogy van példa arra tradícionálisan, hogy egy ember lát neki a gyógyulásnak (például amikor a sámán útmutatást kér), de ez többnyire a sámán. Van arra is példa, hogy beteg-gyógyító kontextusban ketten találkoznak, avagy a sámán egy családdal, de ez sem túlságosan jellemző.

Az ayahuasca tipikusan egy közösségi szakramentum. Egyszer remélem lesz idő begépelni a sok cikket, amikből ez még világosabbá válik.

Akkor most mi van?

A helyzet az, hogy a fent említett helyzetekkel együtt is, ha nagyon autentikusan nézzük akkor ez az "egyedül igyak ayahuascát vagy közösségben" dolog le is zárható.

Mégsem zárul le.

Itt vagyunk, itt élünk, nem vagyunk sámánok, és noha próbáljuk minél inkább integrálni azokat a hagyományokat, mégis csak a saját világunkba fogadjuk az ayahuasca világát, és nem az ayahausca világában élünk, mint azok akik ott élnek az erdőben, és mondjuk a születés után öt nappal már kapják a főzetet, pár csepp formájában a hátsóba. Itt élünk és mi "legfeljebb" integrálni tudjuk a dolgokat a magunk módján. Integrálni a mi világunkba, és a mi világunk néha azt kívánja meg, hogy egyedül menjünk fel mondjuk egy magányos helyre a hegyre és vegyük magunkhoz ezt a szakramentumot a lehetőségeinkhez mérten leginkább a hagyományokhoz ragaszkodó módon.

Pont hu!:)

Saját egyszemélyes és közösségi élményeim:

Egyedül:

Először is ahogy írtam, nagyjából egy évet egymagamban voltam. Nem is volt kivel megosztani ezt a helyzetet. A pontossághoz tartozik, hogy ebben az időben gyakrabban vettem magamhoz analóg növényekből készült ayahuascát, ami véleményem szerint ha már egyedül akar lenni az ember, egy szempontból ideálisabb, a működésénél fogva is. Nyilván bontogattam a szárnyaimat minél inkább tradícionális fromák felé, azután megnyílt sok-sok lehetőség, részt vehettem szertartásokon itt-ott Európában, ezzel telt el a második fázis, ami alatt több főzethez is volt szerencsém. Az "eredeti" növényekből készült főzet, akárcsak az indián gomba, azt tapasztaltam, hogy erősen a szabadba csalogat. Azaz ha egedül van az ember, ha nem a legjobb a szabadba menni, nyilván megoldva, hogy biztonságos legyen a túra, és ha már eldöntötte hogy egyedül lesz, akkor legyen egyedül. Rám már nyitottak ajtót, amikor itthon ittam ayahauscát, senkinek nem kívánom!:)

Szóval ha egyedül, akkor legyen egyedül. Nekem ezek az alkalmak afféle terápiás dolgok voltak, mint amit Terrence McKenna is javasol, egyedül, sötétben, minél kevesebb külső impulzussal. Ilyenkor a főzetekben is több látomáskeltő növényt tettem. És akkor inkább befelé vitt a dolog, és nem is volt szükség nagy körítésre, néha egészen sötétben csináltam. Nekem ez a fajta mód volt leginkább hasonló a rokon növényekkel elért utakhoz, ahol a belső tapasztalás csekly mértékben függ a külvilágtól. Kövezzenek meg, de én azt mondom, hogy aki egyedül akar ayahauscát inni, annak az analóg növények a könnyebb elkészítésen túl is több szempontból praktikusabbak. Az a fajta főzet megakadályoz amúgy is mindenféle mobilizációt, legalább is nem sok emberrel találkoztam, akik a hatása alatt nagyon ugráltak volna, ergó nagyon biztonságos, ha akarna se tudna bajt keverni az emebr, így a segítő aki mindig jó persze ha van, se olyan nagyon szükséges, viszont a zene szerepe különösen fontos a tapasztalatom alapján. Természetesen a legjobb ayahuasca dalokat hallgatni, de ha van valakinek olyan zenéje, ami segít elmerülni, az is jó lehet. 

Ez a fajta ayahausca ivás engem egy amolyan radikálisabb egyszemélyes pszichoterápiára emlékeztet, aki ezt keresi, annak ez praktikus lehet. Különösen ha más dolgokoban is érintett, meditáció, ilyesmik.

Közösségben:

Ez amiatt rázósabb dolog, hogy a magyar törvények ezt pillanatnyilag nem támogatják, ezért ezt hivatalosan külföldön lehet nyélbe üni, természetesen az emeri leleményesség nem ismer határt!:)

Szóval amint több ember összejön, tapasztalatom alapján megváltozik minden. Nem feltétlenül rossz vagy jó irányba, de más lesz, felértékelődik a külvilág szerepe, az onnan jövő dolgok, amit sokkal jobban segt az autentikus főzet, ami nem mossa el annyira ezeket a dolgokat. Analóg növényekkel nekem mindig az volt az érzésem, hogy felrobbantja a külvilágot, és csak a belső dolgok működnek. Az "eredeti" recept alapján készült főzet pedig szintén alkalmas nagyon komoly mélységeket megélni, de valamennyire alkalmasabb arra, hogy a kívülről jövő dolgok beépüljenek az élménybe, teszem azt gyújtani egy tüzet, vagy ha nincs más, akkor gyertyákat, tértisztítókat (ezeket mondjuk érdemes az egy személyes opciónál is, legfeljebb előtte), ilyesmik.

Másrészről ha ilyen pszichoterápiás szempontból nézzük, akkor egyfajta csoprotos katarzis akkor is működhet, ha egyszerűen együtt vannak az emberek, és nincs semmilyen tettleges kapcsolat az esemény alatt, de tapasztalatom szerint túl a láthatatlan dolgokon, azaz, hogy hihetetlen erők adódnak össze, az ayahusca valahogy összeforrasztja az embereket úgy, hogy érzékelik egymást a ceremónia alatt is.

Sokakkal beszéltem akiknek nagyon komoly közösségi élményük volt, és a ceremónia alatt noha az idő többségét a "maguk világában töltötték", az időszakos "felmerülésekkor" nagyon is jelen volt a csapat, nem csak névlegesen.

Ami több mint célszerű: ha nem is egy sámán által vezetett, kézben tartott alkalmoról van szó, nagyon nem árt egy tapasztalt vezető egy ilyen eseményre, illetve valami menet az egészhez. Ezt azért írom, mert ilyenen is vettem már részt, és amikor sok ember összejön és nincsen sámán, akkor érti meg az ember, hogy milyen jó amikor van. Tényleg nagyon felkavaró tud lenni egy ilyen alkalom, és szerencsés ha az, ez nem wellness-sámánizmus, ez egy komoly munka, komoly dolgokkal, és aki egy kicsit is érti ezt (sose mondanám, hogy én nagyon érteném, de szerencsés vagyok, mert olyanokkal sikerült sokszor megosztani ezeket az órákat, akik viszont igen), az nem is vágyik kényelemre, ezek a fajta törzsi szertartások, és főképpen a jótékony hatásuk a komfortzónán kívül találnak gazdára. Azaz minden amit lehet hallani, a fizikai rosszullét, a mentális gyötrelmek mind hozzátartoznak az igazi katarzishoz. Kinél békésebbek csapódik ez le, kinél felkavaróbban, de az ayahuasca, ahogy írtam is, nem a kényelemről szól.

Másfelől, Luis Eduardo Lunától származik a gondolat: Van valami amihez kell 20-30ember, egyfajta kritikus tömeg, ami kollektíven megjelenít egy olyasn energiamezőt, amit kevés ember nem képes.

 No innentől volt még vagy két oldal információhalmaz amit a kedves blogponthu egyszerűen csak eltűntetett, ezúton is küldeném érte a levélbombát.

Akkor még egyszer:

Intenció kérdése, hogy milyen úton járunk, én egyikre sem bíztatnék senkit, és sose mondanám, hogy az ayahuasca boldoggá tesz, mert csak jobban frusztrál többnyire a megoldás érdekében, nem mondom, hogy bármi könnyebb lesz, nem mondom, hogy egy csodacuki élmény várható, mert nem, és egyáltalán: senkit nem akarok becsapni, ez a szakramentum egy igen csak döcögős út, csak hogy mindenki tudja ezt. Éppen ez a lényege: radikális orvosság radikális esetekre. Szóval ha mér csak az ilyen önismereti, öngyógyító vonalnál maradunk, és hát nagyjából itt nyugaton ez az ami működik: ne csodálkozzon senki, ha durva dolgok történnek akkor ha valami régi dolgot benőtt a test, egy sebesülést, egy fertőzést, és akkor dinaimittal próbálja az ember a betokosodott dolgokat kiszedni onnét. Akkor az fájni fog, de hát ezt akarta.

Extrém helyzeteket valamivel könnyebb kezelni közösségben, az egyszemélyes gyógyító utak mindig sokkal inkább befelé visznek, ennél fogva nincs akkora jelentőségük a ceremoniális elemeknek, és érdemes is erre rádolgozni, akéár egy sötét szobában van az ember, akár szabadban. Azt azért megemlíteném, hogy szabadban mindig minden jobb, még akkor is ha becsukott szemmel fekszünk, és tudatosan semmit nem érzékelünk a környezetből, mert a természet az medicin, és akkor is hat, ha azt nem látjuk, érezzük, de tényleg.

Amennyiben közösségi a dolog, akkor pedig mindig dominánsabb a ceremoniális jelleg, és elég komoly közösségépítő ereje is van ennek a medicinnek. Ilyenkor mindig történik pár dolog, ami "kívülről", a "többiektől" jön, és mégis nagyban befolyásolja a dolgokat. Én ezt jó ideje jobban csípem, de kinek mi. Nyilván nem túl sok lehetőség van, de é mégis azt mondom, próbálni kell kerülni a kompromisszumokat. Olyan nincs hogy jobb út vagy rosszabb, főleg nem az ayahuascával, de ha már tudja az ember, hogy teszem azt közösségben szeretne lenni, akkor ne igyék lehetőleg egyedül, mert nem azt fogja kapni amit várt, és egy társaságra is lehet nemet mondani ha egyedül van dolgom magammal, ilyen is van ám!

Nyilván hazánkban kicsit komplikáltabb a helyzet, a törvény nem védi ezeket az utakat, így aki "hivatalosan" is védelmet akar, az külföldre megy, ahol több országban is támogatja a törvény ezeket a dolgokat, és ott lehet közösségi élmény. Egyedül valamivel könnyebb itthon boldogulni, de mondom, érdemes átgondolni mit akar az ember, mert nagyban befolyásolja az eredményt. Természeteses az emberi elme elég leleményes dolog, ahol valami nem megy hivatalosan az megy másként, ahogyan a lián is utat tör magának a dzsungelben, úgy ezek a dolgok is feltűnnek az erre vágyó ember horizontján.