Erre a kérdésre nem én fogok válaszolni, szerencsére!:)
A most talált cikk:
A néprajzi szakirodalom sámánizmusnak nevezi Szibéria és Belső-Ázsia lakóinak ősi hiedelemrendszerét. E rendszer központi alakja a sámán, aki közvetít az emberek világa és a szellemek világa között. Az eurázsiai sámán legfontosabb jellemzője, hogy tudatosan éri el a módosult tudatállapotot, a sámántranszot, amely lehetővé teszi számára az adott probléma orvoslását, az adott élethelyzet megoldását. A sámán mindig valamilyen pontosan körülhatárolható ok miatt vállalkozik a révülésre (átkelésre a szellemek világába), legyen az gyógyítás, jóslás vagy elveszett állat keresése. A néprajzi szakirodalomban elterjedt sámán szó mandzsu-tunguz eredetű, jelentése: „aki tud, aki tudó, aki tudós”.
A sámán kozmológiában a világegyetem hármas tagolódású: Felső, Középső és Alsó Világra oszlik. Ez a világmodell szimbolikusan megjelenik a sámán dobján és öltözetén is. A Felső és az Alsó Világ a szellemek világa. A Középső Világ az emberek lakhelye, amelynek közepén, a Föld köldökén emelkedik a Világfa. Ez, akár egy függőleges tengely, köti össze a három világot. A sámánnak a világ szerkezetén kívül ismernie kell az azt benépesítő szellemeket is. Ezeknek a szerepe két alkalommal válik kiemelkedően fontossá: a beavató sámánbetegség időszakában és a szertartásokon, a révülés során a szellemvilágban – „a munkafázisban” – átélt élmények alatt. Adott kultúrában a sámán több fontos szerepet tölt be. Ő a nemzetség vezetője, szellemi vezére, a közös származástudat őre, áldozópap, lélekvezető, jósló, gyógyító, költő és énekmondó.
A sámánjelölt kiválasztásának többféle módját írták le a néprajzi kutatások, de az alapmodell szerint a sámán valakitől (általában rokonságon belül) örökli speciális képességét. A hivatásnak már születéskor szemmel látható jelei vannak: foggal születés, burokban születés vagy hat ujjal (fölös csonttal) való születés. A sámán egyéni életsorsának meghatározó élménye a sámánbetegség. Ez hasonló a mai pszichiátriai terminológiában pszichózisnak és depressziónak nevezett lelkiállapothoz. A leírások szerint a szibériai sámán rövidebb-hosszabb időre eltűnik, megszünteti a kommunikációt a közösséggel. Ez az állapot metaforikus halálhoz hasonlítható, amikor a sámán átéli a testi és lelki szétszedettség élményét. A sámánbetegségből való felépülés az újjászületést, a beavatást, a munkájához szükséges természetfeletti erő megszerzését jelenti. Ez az új testi és lelki erőszintre való emelkedés teszi képessé a sámánt arra, hogy másokat gyógyítson. Aki nem járta meg maga is a poklot, az nem segíthet másoknak sem, tartja a hagyományos kultúrák bölcsessége. Fontos kiemelni, hogy a nagy világvallásokkal ellentétben a sámán nem tudatosan, akarattal készül a sámánságra. Hívás, elhivatás útján jut a tudás, az erő birtokába. Ennek a hívásnak sokszor ellenáll, de később – elsősorban a sámánbetegség hatására – elfogadja azt, végigjárja a beavatás gyötrelmeit, és beteljesíti az adott kultúrában a sámán sorsát.
A magyar néprajztudomány keleti gyökereinket is kereső kutatói – Diószegi Vilmos, Hoppál Mihály és mások – több munkájukban hívták fel a figyelmet arra, hogy a honfoglaláskori magyarság kereszténység előtti szellemi kultúrája jelentős mértékben az eurázsiai sámán kultúrákkal rokonítható, a sámánság – a magyar kultúrában táltosság – egyes elemei pedig jóval túlélve a kereszténnyé válást, egészen a 20. századig elevenen élhettek a magyar falusi-paraszti műveltségben.
forrás: www.korunk.org/
