ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Mai napi idézet Pál Feri Atyától

2010.04.06. 18:34 - hanaura

Címkék: idézet pálferi

 

"Mindannyiunkban él egy vágy, amit legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy szeretnénk jók lenni. Gyerekek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy szeretnék jó lenni, szeretnék igaz lenni, szeretnék tiszta lenni. Szeretném, ha szép lenne az életem, ha szép lennék én magam is. Ha a szégyenkezés nem tipor el bennünket nagyon, még azt is merjük állítani, hogy szeretnék szent lenni. Itt vannak bennünk ezek az egyszerű vágyak, amire nem mondanám azt, hogy gyermeki vágyak, de már egy gyermek is meg tudja fogalmazni ezeket az egyszerű és szép késztetéseket.

 

Belső törekvéseinkben azt is el tudjuk képzelni, hogy ezekre a vágyakra valamilyen választ is kapunk, hogy hallatjuk azt a mondatot, amit Jézus is hallott: Szeretlek téged, szeretett gyermekem vagy és kedvemet találom benned. Ne szégyelljük kimondani ezeket az egyszerű vágyakat, mert ha nem beszélünk róluk, ezek a mondatok el tudnak veszni az életünk útvesztőjében. Azt gondoljuk, hogy ezeknek az egyszerű mondatoknak a megfogalmazása nélkül is ebben a világban élünk – közben pedig... ki tudja, mi minden rakódik rá a törekvéseinkre, amelyeknek a forrásában ezek az egyszerű mondatok voltak."

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr341899605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.03.23. 12:18:24

Köszönöm a bölcs gondolatok publikálását! Nagyon szeretem hallgatni Pál Feri előadásait. Találtam egy Vele kapcsolatos fórumot: palferi-forum.tk

hanaura 2011.06.09. 11:42:10

@Zsolt520:
Ó, köszi, ezt eddig nem is ismertem, csak a blogját, meg az oldalát ahol az előadásait lehet letölteni. Amikor először meghallottam, rögtön arra gondoltam, hogy más környezetben de ugyanarról beszél, ami engem is érdekel, így nem volt kérdés, hogy itt is helye van.

hanaura 2011.06.15. 16:20:57

Köszi Zsolt, még nem jutottam el a megnézésig, de akkor most oda is kattintok!


süti beállítások módosítása