Időszakosan szoktam keresgélni a neten magyar nyelvű anyagok után, és amikor rábukkanok valami érdekesre akkor elteszem, hogy majd amikor úgy alakul betegyem ide. Ma megnézegettem, csak kíváncsiságból a magtárat, és akadt jónéhány izgalmas dolog benne.
Érdekes tendencia, hogy egyáltalán nem ezzel a témával foglalkozó blogokon is elkezdtek megjelenni egy-egy bejegyzés formájában az ayahuasca témák. Nem több, de hát ez is valami. Ezek közül volt olyan amit olvastam, és számomra más túlságosan szubjektív volt, vagy csak nem az én világom, de sok olyan is akadt, amire azt mondtam, hogy na ezt, ezt tuti beteszem ide. A következő írás is ilyen, ha lesz rá igény, akkor keresek még hasonlókat.
Út Ecuadorba
A címmel ellentétben most még Columbiaban járunk. Ez utazásunk tizenharmadik napja. Korán kelünk, mert ma van a karneváli felvonulás. Gyors készülődés, reggeli, és már a kolumbiai család autójának platóján ülünk, visznek minket a karneválra. A család egy része már órákkal korábban elfoglalta a jó helyet, viszünk sámlikat és pallót. Nagy az izgalom és a készülődés. A sámlikra rátesszük a pallót, és azon állunk az utcán. Rengetegen vannak, őrült nagy a buli. A karneváli menetet indián zenészek kísérik, és tulajdonképpen az egész mulatság csupa-csupa indián motívummal tűzdelt. Gyönyörű lányok vonulnak, a bőrük barna, a szemük és a hajuk fekete, csupa életkedv és vitalitás minden és mindenki. Órákon keresztül vonulnak a szobrokat cipelő autók, a zenészek, a táncosok, mutatványosok és gólyalábasok. Mindenki fújja a habot, dobálja a hintőport, keni a festéket. Három-négy óra után már erősen szédülök a pallón, de az Anyuka belém kapaszkodik, nem hagyhatom ott.
A baj, hogy ezerrel tűz a nap, és nem hoztunk naptejet a reggeli rohanásban, így ragyásra ég az arcbőröm. A felvonulás után ebéd Dianáéknál, ismét nagyon finom,, hiába, ez a kemény szar országa. Ha értitek. Délután autókázás, harc a platóról, sétálás, aztán összeszedjük a hálózsákjainkat, és taxival elindulunk a hegyi indián táborba a sámánhoz. Innentől kezdve az a rész jön, amit, ha nem élek át, nem hiszek el senkinek sem, ezért tőletek sem várom ezt. A tábor az erdő közepén, mesés tájon van. Körbe hatalmas hegyek, alattunk a felhők, sehol semmi település vagy civilizáció, csak csend és nyugalom. Monumentális indián sátor bambuszból építve, a kertben két kedves kutya, gyönyörű növények és kaktuszok, igazán szépen rentbentartott kert. Pár pad, és egy melllékhelység ajtók nélkül.
A Nap lemenőben, a felhők körülöttünk kavarognak. A szertartásról, amelyben részünk lesz nem sokat tudunk, nagyjából annyit, hogy iszunk ayahuasca (ejtsd: Ajovaszka) nevű, növényekből készült indián italt, amitől látomásaink lesznek. Nos, a történet sokkal bonyolultabb. Ahogy besötétedik, bemegyünk a sátorba, ahol középen ég a kövekkel körberakott tűz, amit kb. tizen ülünk körbe. A sátor szélein körben a hálózsákjaink, amiben aludni fogunk. A sámán 35 év körüli, kedves, nyugodtságot és végtelen békét sugárzó ember, mindig kis mosollyal a szája szegletében. Bemutatja a kisfiát-10 év körüli-aki ezt a szertartást vezetni fogja. A sámán elmondja, hogy az ajovaszkát az idők kezdete óta fogyasztják az indiánok tisztító, gyógyító, gondolkodtató hatása miatt. A tűz körül különböző hangszerek vannak, az ital elfogyasztása után majd zenélni is lehet.
Elmondja, hogy ez elsősorban tisztító szertartás, ezért valószínűleg hányni is fogunk. Ekkor még nem is sejtem, hogy én is. Ahogy beszél, egyre jobban izgulok, kicsit félek is az ital hatásától. Azt mondja, hogy akár látomásaink is lehetnek tőle. Akár!!?? Aztán elmondja, hogy milyen transzcendentális módon lehet öngyógyítást végezni a főzet hatása alatt, és, hogy milyen veszélyek vannak, mikre kell figyelni. Egyenként kell az "oltár"-hoz fáradnunk, és a kisfiútól kézbe venni a "bürökpoharat", ami valójában egy cserépedény, benne kb. másfél-két deci sűrű, barna színű folyadékkal. Közben a kisfiú hókuszpókuszokat csinál a kezeivel, és varázsigéket mormol.
Az íze olyan keserű, amilyet még nem éreztem, de azért megiszom az utolsó cseppig a varázsitalt. András csalódottan ül vissza a tűz köré, és mondja, hogy ő bizony nem bírta meginni, mert olyan keserű, hogy nem bírja lenyelni. A többiek és én viszont böcsülettel kiittuk az utolsó cseppig. Azonnal kimentünk a sátorból a sötét kertbe, ahol mécsesek, gyertyák égtek. Balázs és Eszter mondja, hogy nagyon rosszul vannak, én még nem érzek semmit, illetve csak azt, hogy kicsit furcsán érzem magam. Innentől felgyorsulnak az események. Hirtelen fraktálokat kezdek látni mindenhol, érzem, ahogy átkattan az agyam egy másik dimenzió érzékelésére, közben hallom, hogy a kertben mindenki öklendezik, és hangosan okád, van aki fosik is közben. A földet, füvet, fákat, mindent-mindent indián motívumok borítanak, kezdem megérteni, honnan származnak. A jótékony sötét elfed mindent, de a hangok így is ijesztőek. Én is öklendezek, de nem megy a hányás, úgy érzem magam, mint akit megmérgeztek. Kóválygok, szédülök, kiver a veríték, és furcsa dolgokat látok. Aztán visszamegyek a tűz mellé a sátorba, furcsa látvány a tűz, teljesen más értelmet nyer. Hirtelen hánynom kell, alig érek ki az ajtón, sugárba kezdek okádani. Vizzel itatnak, figyelnek ránk, kérdezik minden OK-e. Mondom, ok, ok, de nagyon szarul vagyok. A többiek is, ez megnyugatat.
Aztán egyre kevésbé érdekel a rosszullét, lassan már kihánytam mindent, és végtelen nyugalom tör rám. Kiülök a kertbe, közben felszálltak a felhők, és iszonyú csillagkupola borítja be az eget. Sose láttam ennyi csillagot, ráadásul a déli féltekén igazán érdekes csillagképek vannak, amiket most könnyen összekötök gondolatban. Indiánokat vízionálok, a növények megelevenednek, és borzasztóan élvezem az egész helyzetet, ami kissé komikus az állandó okádáshangok és a saját hányásrohamaim miatt is. Aztán kedves manók jönnek, kacsintanak, és azt üzenik, hogy rendben lesz minden. "Minden ugyanaz másképpen!"-mondja Öcsike, és most tényleg megértem, hogy ez így van. Sok kérdésemre választ kapok magamtól az ajovaszka által, és tudom, hogy ez az élmény csak keveseknek adatik meg. A sámán hajnalig énekel, hálózsákomba bújva lehunyt szemmel hallgatom, közben hihetetlen helyeken járok, például sajtát agyam csillámló palotájában. Hajnalban alszom el, és pár óra múlva kipihenten ébredek, eszünk gyümölcsöket, és nagyon jól vagyunk. Ez az éjszaka volt az utazás egyik csúcspontja, a sámánisztikus élmény egész életemben elkísér, és egészen biztosan nem csak rám volt ekkora hatással...
forrás:
