Többször szóba került a látomáskeresés, illetve az előző bejegyzésem a felső tudati hologram lehívásáról szólva szintén erősen kapcsolódik az alábbi cikkhez. Mernyauka gépelte be, egyem a szívét, jó segítség! A cikket Joan Halifax jegyezte, aki anno Stanislav Grof neje volt, egyébként pedig pszichológus és felszentelt buddhista pap.
A cikk jól leírja azokat a viszontagságokat, amiken keresztül a gyakorló összeköttetésbe lép az őt védelmező (és hívó) szellemek világával. Szeretnék majd a "hívásról" is beszélni valamikor, vagy keresni valami jó cikket.
Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e ennyit a témáról, de azt hiszem annyira fontos dolog legalább alap szinten valamiféle alkalmi kozmológiai híd építése, már csak az ayahuasca és a vele járó rituálé megértése végett is, hogy indokolt ezzel foglalkozni. A rituálét egyébként gyakran lebecsüli az ember, de a gyógyítás ugyanolyan fontos része mint maga a gyógyító főzet ivása, sőt, ez az ami célzottá, és a felsőbb/alsóbb világokkal valóban összekötötté teszi.
A cikk:
A látomáskeresés
Egyes leendő sámánok világos utasításokat kapnak, amelyek megfelelő végrehajtása bizonyosan oly mértékben alakítja át az illető tudatát, hogy elkerülhetetlen a halál és az újjászületés átélése. Gustav Holm leír egy misztikus újjászületést, az Angmag szalik eszkimók között: „A tanítványnak az az első feladata, hogy egy bizonyos elhagyatott helyre szakadékba vagy barlangba menjen, és ott egy kis követ egy nagyhoz dörzsöljön, a Nap járásával megegyező irányban. Amikor ezt már három napja csinálja szakadatlanul, azt mondják kijön a kőből egy szellem, arcát a felkelő Nap felé fordítja, és megkérdezi mit akar a tanítvány. Ekkor a tanítvány szörnyű kínok között meghal, részben a félelemtől, részben a kimerültségtől, de később a nap folyamán feltámad. A halál és az újjászületés spontán megtapasztalása az észak-amerikai síkság indiánjainál is megtalálható. Bekövetkezhet a Naptánc során, amikor a testből áldoznak egy darabot, vagy átszúrják azt, esetleg a serdülőkorhoz, vagy más fontos életszakasz határhoz kapcsolódó látomás keresés alkalmával. Ezen események mindegyikének része a megtisztulás, az elkülönülés, és gyakran a test sanyargatása is. Rengeteg Harci Csapás varjú indián főnök mesélt Frank Lindermannek, barátja A Rojt gyógyítóvá avatásáról. A Rojt a tudást keresve egy billegő fatörzsön kelt át a szigetre, ám nem mindennapi forrásvíz felett. A víz nem csak gyógyító tulajdonságokkal bírt, hanem rettenetesen forró is volt. Ezután A Rojt felment egy hegytetőre és három napig egyedül maradt. A barátai a harmadik reggelen már nem látták a hegytetőn, így tudták, hogy elvitte őt A Gyógyító Víz. Rengeteg Harci Csapás szavaival: „A Gyógyító Vízben semmi sem élhet, A Rojt nem érhette el a partot, és nem maradhatott életben.” Végül, a negyedik napon A Rojt barátai megközelítették a gőzölgő forrást és megtalálták A Rojtot, aki rájuk parancsolt, hogy térjenek vissza a faluba, és tegyék meg számára a szent előkészületeket. A Rojt tizenegy Bölcsnek mondta el az álmát. A szigeten töltött első és második éjszaka során a perzselő Gyógyító Víz mosta a testét és égette a bőrét, de ő nem moccant és nem jajdult fel. Aztán egy mogorva, faragatlannak tűnő „személy” elvezette a Gyógyító Víz alá, ám ezúttal nem érzett fájdalmat. Ebben a vizes szakadékban egy nagy, függőlegesen fekete-vörösre festett kunyhóhoz értek. Később megtudta ez mit jelez: Sebek gyógyítója válik majd belőle és egy lesz a Bölcsek közül. Két oldalról a Vidra és a Fehér Medve védte a kunyhót, ugyan haragosan beszéltek hozzá, mégis örökké szövetségesei lesznek. Röviddel a Rojt indulása előtt a kunyhóban lévő takaros, ám furcsa de hallgatag nő megkérdezte a „személyt”, miért nem ad a fiának valamit, amivel a népét segíthetné. A Rojt egy vidrabőrt és egy pányva cöveket kapott. A vidrabőr a gyógyító erejét, a pányvacövek a gazdagságát jelentette. A Rojt e szavakkal zárta élménybeszámolóját: „ Amikor felébredtem, már nem a szigeten voltam, ahol előtte megágyaztam magamnak, hanem a Gyógyító Víz partján.” Az Oglala sziú Maza Blaska főnök így mesélt Natalie Curtis népzene kutatónak: „ A Szent Ember fiatalkorában megtudja, hogy szent lesz – a Nagy Rejtély tudatja vele. Néha a Szellemek mondják meg neki. Amikor eljön egy Szellem, úgy tűnik, mintha ember állna ott, de amikor az ember beszéde befejeztével távozik, senki sem láthatja hová megy. Ilyenek a Szellemek. A Szent Ember mindig tanácskozhat velük, és azok szent dolgokra tanítják. Ez a Szellemek világával folytatott kommunikációban szerzett tudás különbözteti meg a sámánt a többiektől. Azonban a világ más tájaitól eltérően a sziúk és a szomszédaik látomás keresés során értesülnek a szent szerepükről. Jelet kapnak, mint A Rojt is, mely szerint az ifjút a Szellemek gyógyítónak választották, Szent Embernek szemelték ki. „A Szent Ember elvonul egy magányos tipibe, böjtöl és imádkozik, vagy a hegyekben keresi a magányt. Az emberekhez visszatérve tanítja őket, és elmondja nekik mindazt, aminek közlésével a Nagy Rejtély megbízta. Tanácsot ad, gyógyít és szent varázslattal védi az embereket, miden rossztól. Nagy az ereje és nagy a becsülete, kitüntetett helyen ül a tipiben.”
