ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Élménybeszámoló

2009.09.30. 21:28 - hanaura

Címkék: blog fejlődés

...jön nem sokára!

Egy barátom készített és fogyasztott sikeresen ayahuascát az elmúlt nap, remélhetőleg mihamarabb közzé teszi az élményeit, gondolatait!

Ha rajtam múlna, 40%-ban élménybeszámolókkal, és az ezzel kapcsolatosakkal tölteném meg a blogot. Nem azért, mert kreatív válság van, hanem mert ennyire fontosnak tartom az élménybeszámolókat. A prózai ok, ami remélhetőleg táborunk növekedésével egyre kevésbé fogja ezt a víziót megakadályozni, az, hogy egyenlőre nincs ennyi élménybeszámoló. Vagy csak nem jut el hozzám, nem tudom. Azért a kis csapat nevében megengednék annyi hiúságot, hogy az ayahuasca iránt mondjuk úgy: aktívabban érdeklődők jó része ismeri már az oldalt, vagy legalább is hallott róla. Számomra ez annyira lelkesítő! Egy olyan fajta jutalom, ami kárpótol azért a nem kevés melóért, ami az oldalban van. Nem panaszképpen, mert nekem van a legjobb dolgom a világon: azt csinálhatok, amit szeretek és amiben 100%-ig hiszek. Ez egy nagyon szerencsés dolog! (mai internet nyelven: naon jó!:)))

Éppen ezért a munka nem teher. Azonban ami nem teher az még lehet nehéz. És az is, tényleg. Ma alig volt időm, ezért van, hogy csak este kaparom össze az agyamból, amit feltétlenül meg szeretnék osztani másokkal. Veletek.

 

 

Az ayahuasca-tábor létezik. Sőt. Annyira örülök, hogy kis mértékben, de a részese lehetek ennek a dolognak. Eddig is voltak, akik érdeklődtek a téma iránt, de én ha beleszagolok a levegőbe, akkor mást érzek. Lehet, hogy én vagyok végtelenül idealista. Sőt, ismerve magamat, ennek az esélye elég jelentős..:))) De! Nem tudom nem észre venni a dolgokat. A nézettség folyamatos emelkedése....Oké, mondhatnánk: ezek csak számok, talán véletlenül ütötték be a google-be. A keresési szavak alapján azok találtak ide, akik ezt keresték. Pont.

Másrészt itt vannak a levelek, amiket kapok, az érdeklődések, megkeresések, hozzászólások, lassan éledezik a most elindított fórum (Regisztáltál már?), nem tudom nem észre venni, értitek?

Vannak régi oldalak amik tágabb értelemben hasonló dolgokkal foglalkoznak. Ilyen a Sámán, ami egy fantasztikus oldal, annyi, de annyi értékes dologgal, egy tényleg szuper jó oldal. Nem mellesleg egyedüllálló a témában, annak ellenére, hogy léteznek hasonló, a Sámánt ennek ellenére meg se közelítő oldalak.

Aztán ott a Daath. Aki, fogalmazzunk úgy: tudattágítással foglalkozik vagy érdekli a téma, az szinte biztos, hogy ismeri az oldalt. Komoly táborral a háta mögött sok éve működik. Maradjon is így, egy nagyon fontos oldal.

S míg ki nem felejtek valakit, gyorsan abba is hagyom a felsorolást azzal, hogy a sor igen hosszú, és én itt a fontos, értékes helyekről beszélek!

Őszintén remélem, hogy vannak akik ezt az oldalt is valami ilyesminek találják, netán egyszer valami hasonló szintre mi is el tudjuk ezt az oldalt( és az újakat) juttatni.

 

 

 

Valami elindult.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr291419296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása