ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Krisztina Sárkány: Szia! Engem érdekelnének az arányok. S az, hogy a főzet mondjuk hűtőben (ha sok lenne) meddig tár... (2018.07.26. 11:29) Különböző ayahuasca főzetek
  • Ihletett: Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • magnapress: Üdv. Én már régóta keresem a lehetőségét annak, hogy hogyan tudnék részt venni egy Ayahuasca szer... (2017.10.22. 12:36) 5000 indok
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

2015

2015.01.28. 04:35 - hanaura

Címkék: kép élménybeszámoló sámán icaro ayahuasca

Most néztem meg a dátumát mikor írtam utoljára. Nem ma volt. Az elmúlt néhány hónapban többször is eszembe jutott a blogom, de soha nem néztem meg. Már nem i tudom pontosan miért. Eleinte csak írtam, írtam, láttam mekkora káosz van a témában (csak mondanám, hogy az induláskor…

Gyógyító dalok a spirituális világból

2010.10.05. 00:36 - hanaura

Címkék: zene icaro

Dalban az erő...

2010.10.02. 00:15 - hanaura

Címkék: zene dal icaro

Ezt a felvételt a daath-os Samankodo-tól kaptam, nagyon komoly, remélem Nektek is tetszeni fog!    

A dalok ereje, avagy gyógyítás ayahausca icarókkal

2010.05.23. 00:01 - hanaura

Címkék: video icaro

Ezeknek a mágikus sámáni gyógyító daloknak(icaró-k) tényleg meg van a maguk hihetetlen ereje, még így videófelvételen keresztül is átjön, hogy itt biza még szó sincs az ayahausca megivásáról, de már nagyon komolyan benne vannak a szakralitásban. Ami a felvétel érdekessége,…

Lélek

2010.04.21. 20:02 - hanaura

Címkék: zene icaro ayahausca

Hangok a mélyből

2010.04.18. 00:12 - hanaura

Címkék: video icaro

Gyógyítás ayahuascával

2010.04.05. 15:33 - hanaura

Címkék: zene icaro

Nagy adósságom lesz törlesztve, ha végre le fogok tudni ülni és írok egy hosszabb, részletes cikket az ayahuasca icarókról, azokról a gyógyító dalokról, amik leírások szerint ugyanolyan fontos részt képviselnek a gyógyításban, mint maga az ayahuasca főzet és a szertartás…

Újabb dal

2009.12.20. 00:43 - hanaura

Címkék: icaro

A nap dala

2009.12.19. 10:32 - hanaura

Címkék: icaro

A mai nap dala:Hey Ah - Sanalee Jó révülést!   (forrás: ayahuasca-wasi.com)

Dalok a túlvilágról

2009.12.19. 00:41 - hanaura

Címkék: icaro

Egy párját ritkító gaztett, avagy mi történt miközben a Sámán oldalt nézegettem?

2009.10.08. 01:53 - hanaura

Címkék: sámán icaro

Nos van egy oldal, ott meg is van jelölve forrásnak, most nem jut az eszembe, amit korábban magam is néztem, aztán ahogy lenni szokott, megfogadtam, hogy később alaposabban átnézem. És elfelejtettem. Amolyan Hanaurásan...:)))Szóval ma is a Sámánt böngésztem, ami egy nagyon jó oldal,…