ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Fórum/blog-találkozó

2010.02.14. 21:16 - hanaura

Címkék: fórum/blog találkozó

Tegnap egy kicsit meg voltam dögölve, nagyon fáradt nap volt, úgyhogy áttettem mára a találkozó beszámolót. Már nem is tudom minek nevezzem, a fórumon fórum-találkozót szoktam írni, itt a blogon blogtalálkozót, lehet, hogy csak egyszerűen ayahuascareality baráti kör lesz a…

Az érintetlen

2010.02.14. 00:40 - hanaura

Címkék: kép

Ismét a naptáncról

2010.02.14. 00:31 - hanaura

Címkék: naptánc

Ha jól emlékszem ez a cikk itt még nem jelent meg, olvasgattam a fórum korábbi bejegyzéseit, és a sámános topicban(ami az egyik titkos kedvencem:) találtam ezt a nagyszerű írást, amit a naptánc témája után kutatva a www.sulinet.hu/eletestudomany/ar … ptanc.html oldalon…

Fórumtalálkozó

2010.02.14. 00:23 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

A mai, negyedik, és a korábbiakhoz hasonlóan csodálatosra sikeredett fórumtalálkozóról holnap fogok írni egy hosszabb beszámolót, most kicsit le vagyok merülve, záráskor tessékelték ki a csapat egy részét, szóval nem volt egy rövid este, de nagyon klasszul alakult minden. Ahogy…

Pál Feri Atya

2010.02.14. 00:16 - hanaura

Címkék: pálferi

Korábban elég sokat idéztem az általam nagyon sokra tartott Feri Atyától. Ez mostanában nem annyira jellemző, különleges oka nincs, sok a téma, és így alakult. Mivel azonban a fórumtalálkozón felmerül Pál Feri Atya, azért közzé teszek két vele kapcsolatos linket. Persze, a…

Fórumtalálkozó-MA

2010.02.13. 12:50 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

No hát, lassan elkezdünk készülődni az aktuális "hónap eseményére", a negyedik fórumtalálkozóra. Most is izgulok, és persze nagyon várom már. Valahogy tényleg mintha lenne egy "kritikus tömeg" ami ha jelen van, akkor nem ugyanazok a dologk történnek.…

Másik síkon....

2010.02.13. 12:17 - hanaura

Címkék: kép

Öltöző

2010.02.11. 19:00 - hanaura

Címkék: blog

Tegnap találtam elég jó, ingyen letölthető blog.hu-s "ruhákat", amiket még kicsit lehet is utólag variálni. Ez azért keltette fel az érdeklődésemet, mert ha mégsem ez a wordpress-es dolog lesz, akkor nem kell a címen változtatni, maradhat az ayahuascareality.blog.hu. A…

INIPI-izzasztókunyhó

2010.02.11. 17:59 - hanaura

Címkék: izzasztókunyhó inipi

Márton Attila a PannonInipi(www.inipi.wicca.hu/etikett.html) vezetője jelezte, hogy hamarosan fognak inipi, azaz izzasztókunyhó szertartást csinálni. Pontos időpont még nincsen, szerveződnek a dologk technikai feltételei, de hamarosan lehet rá számítani. Lehetőség természetesen…

Bizalom

2010.02.11. 17:48 - hanaura

Címkék: bizalom

Ez nem egy annyira megfogható racionális téma, de szerintem elég fontos dolog. Így hát az utóbbi idők obektívebbnek szánt vonala mellé most beillesztek egy "szokásosan" Hanaurás, szubjektív elmélkedést.Azért is említem ezt, mert ez kezdettől fogva fontos a számomra.…

Törzsi művészet

2010.02.11. 16:32 - hanaura

Címkék: kép

Egy igazán megindító pillanat

2010.02.10. 15:17 - hanaura

Címkék: kép

Szerintem ez a kép semmilyen kommentárt nem igényel. Ha majd növények, és a bennük lakozó szellem, illetve az egész mögötti dolgok tiszteletéről akarok valamit megtudni, megnézem újra ezt a gyönyörű képet. Persze, botanikai érdekességnek sem rossz, az ayahuasca gyógyfőzet…

Táltos vagy sámán?

2010.02.09. 23:07 - hanaura

Címkék: sámán táltos

A fenti címben említett kérdésről már jelent meg néhány saját, illetve máshonnan idézett írás(főleg ezek, lévén, hogy ez a magyar vonal nem annyira ismerős (még) a számomra), ez most ismét ezt a vonulatot folytatja. Amikor rátaláltam természetes volt, hogy itt a helye,…

A jagé története

2010.02.09. 23:00 - hanaura

Címkék: történet ayahuasca jagé

Citrom segítségével sikerült egy újabb érdekes cikket begépelni Joan Halifax könyvéből, ami a jagé, más néven ayahausca történetét írja le. Természetesen minden törzsnek meg van a maga története, és ez természetes is, ahogy minden embernek a törzsön belül is, hát nekünk…

Gyógyító sámánok

2010.02.09. 22:26 - hanaura

Címkék: sámánok

Szenilis vagyok, nem emlékszem, hogy ezt a cikket betettem-e. Nekem úgy rémlik igen, de jobb kétszer mint soha!:)Ím:   Az Amerika-szerte híressé vált don Juan Matus is olyan varázsló volt, aki a mágia útján gyógyított. Elképzelése szerint amit mi külvilágnak…

Lélek-zet

2010.02.09. 22:17 - hanaura

Címkék: zene

Nem tudom betettem-e már ide. Igazi zenei csoda.  

Amaringo ihlete

2010.02.09. 22:12 - hanaura

Címkék: kép

Fórumtalálkozó

2010.02.09. 22:08 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

Új hónap, új találkozó. Most szombaton, a megszokott helyen, a Potala teázóban a nyugatinál. Ahogy eddig is, továbbra is szívesen látok bárkit, nem egy zárt elit-klub, sőt, szeretnék minél többőtökkel megismerni, akik olvasátok ezt az oldalt. Ez a lényege az egésznek. Mert…

Elkészítési praktikák az ayahuascához

2010.02.08. 16:35 - hanaura

Címkék: elkészítés

Többen érdeklődtek ezek felől a dolgok felől, mindg azt szoktam mondani, hogy a "korai" bejegyzésekben leírtam mindent ami szükséges az ayahuasca elkészítéséhez, de mivel szerencsésen sokak találkoztak időközben ezzel a témával, arra gondoltam, hogy lehet hogy újra fogk…

Érrendszer

2010.02.08. 16:09 - hanaura

Címkék: kép



süti beállítások módosítása