ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Táltosok és sámánok

2010.09.12. 17:52 - hanaura

Címkék: könyvajánló

Ezt a bejegyzést ma találtam Meneruwa oldalán(www.saman.org.hu), a könyvet nem ismerem, de természetesen beszerzem, addig is egy kis ízelítő, hátha más is kedvet kap:  Nemere István: Táltosok és sámánok ISBN: 9789633756584 Kiadás éve: 2010 Kiadó: Anno Kiadó Méret:…

Blogtalálkozó

2010.09.11. 19:00 - hanaura

Címkék: hírek

Jövő héten szombaton ismét összejövünk, ezúttal is a Potala teázóban(www.potalateapalota.hu/index.php), a szokásos helyünkön. Gondolkodtam az időjáráson, de sajnos, vagy szerencsére, ki-ki dönthet:), úgy néz ki, hogy nem várható stabil meleg idő, úgyhogy nem kockáztatunk.Mit…

Transcendental

2010.09.11. 15:52 - hanaura

Címkék: kép

Röviden

2010.09.10. 16:08 - hanaura

Címkék: hírek

Eddig azért ódzkodtam a növényismertetőktől, mert úgyis elvesznek a blog napló jellegű világába, és inkább összegyűjtve lenne értelme, mivel tényleg a kanyarban van az új blog oldal, ahol lesznek szép menük, és átláthatóság:), így lassan el is kezdem a növényismertetőket…

A lián és chakrunita násza...

2010.09.07. 22:11 - hanaura

Nemrég írtam egy cikket az ayahuasca két fő összetevője körül megoszló véleményekről, azaz van aki szerint az egyik a fontosabb, mások szerint a másik elem. Ahogy megírtam, sem tudományos, sem antropológiai, sem a sámánok által elbeszélt (és dokumentált) leírásokban nem…

Egy újabb ayahuasca recept ötlete, Erythrina mulungu hozzáadásával

2010.09.07. 21:07 - hanaura

Az ötlelet egy múltkori kísérletem adta az Erythrina mulungu, azaz "hétköznapi" nevén a mulungu segítségével. Ez egy közepes méretű, tizenegynéhány méter magas elsősorban Peruban és Brazíliában őshonos nagyon impozáns látványt nyújtó fa. Érdekessége, hogy…

Mapacho élménybeszámoló, avagy a növény, ami még az ayahuascánál is nagyobb szentséget élvez az indiánok körében

2010.09.06. 16:05 - hanaura

Címkék: mapacho

Nem olyan régen egy jóbaráttal lehetőségem volt ismét közelebbi barátságot kötni a Dohány Nagyapával, minden növény nagyapjával. Sokat írtam már arról, hogy az egyetlen és első dolog ami MINDEN ayahausca rituálén jelen van, és nem csak jelen van, hanem meg is előzi az…

Ahogy csavarodik a valóság...:)

2010.09.06. 15:12 - hanaura

Címkék: kép

Lián kontra DMT

2010.09.06. 14:59 - hanaura

Egy nagyon érdekes dolgon gondolkodtam ayahuasca témában egy jó ideje, illetve főképpen a főzetek kapcsán, ami nem egy hangsúlyos téma manapság. Írhatnék, de nem akarok, és többször is leírtam miért. Szóval most se a főzőcske jutott eszembe, hanem maga az ayahausca…



süti beállítások módosítása