ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Aki él

2010.01.17. 18:57 - hanaura

Címkék: tao

Betula blogján találtam ezt a taoista idézetet. Nagyon idevágónak éreztem, ezért gondoltam beteszem ide is.  Aki mást ismer, okos, aki magát ismeri, bölcs. Aki mást legyőz, hatalmas, aki önmagát legyőzi, erős. Aki célját eléri, szívós, aki…

Feldolgozás est

2010.01.17. 18:54 - hanaura

Majd fél kiló caapi vár a teljes feldolgozásra, erre sajnos ezen a hétvégén se tudtam sort keríteni, de ami késik elnyúlik, ahogy Sycorax szokta mondani. Eddig nem igazán hiányzott az ayahuasca, mert azt éreztem, itt van velem, bármilyen nehéz is az életem. Mostanában kezdem…

A tegnapi fórumtalálkozó

2010.01.17. 18:47 - hanaura

Nagyon fáradt voltam egész nap (vagy héten???:)), és csak most jutottam el odáig, hogy a hónap számomra egyik legfontosabb eseményéről írjak.Igen, tegnap volt a harmadik, és eleddig azt hiszem a legjobban sikerült fórum/blog-találkozó, sok-sok új baráttal, és persze a már azt…

Medicine

2010.01.17. 18:32 - hanaura

Címkék: kép

Devalontól, Devalonról

2010.01.17. 18:29 - hanaura

Címkék: devalon

Devalon Small Legs, kulturális tanácsadó   Először is el szeretném mondani, hogy én nem vagyok a Vének egyike. Sok-sok év választ el attól. Több Vénen, orvosságos emberen és spirituális vezetőn keresztül megtapasztaltam a hagyományos életmódot és azt…

Izzasztókunyhó, Devalon, péntek

2010.01.17. 18:25 - hanaura

Címkék: izzasztókunyhó devalon

Csütörtökön már-már hajlottam rá, hogy lemondom ezt a nagyszerű lehetőséget, amikor két barát jelzett, hogy mennek Devalon (www.devalon.atw.hu/) izzasztókunyhójába, és mehetnék én is. Na gondolhatjátok milyen boldog voltam!Pár szóban az estéről:Ez volt az első alkalom, hogy…

Fórum találkozó - MA

2010.01.16. 10:15 - hanaura

Tegnap azon kivételes napok egyike volt, amikor nem kapcsoltam be a gépemet. Ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen szoros kapcsolatba is került a net világával..:)Természetesen a napi frissítésű blog a fő ok, de hát akkor is. Illetve ott a második gyerekünk, a fórum, ami szintén…

Törött völgy

2010.01.14. 18:31 - hanaura

Címkék: kép

Egy entnobotanikus álmai a tudósok és sámánok együttműködéséről...

2010.01.13. 21:56 - hanaura

Egy fantasztikus cikk, amit azonnali begépelésre itéltem. Szerencsére Péter barátomtól hathatós segítséget kaptam, így egy netes kapcsolat segítségével én diktáltam könyvből, ő meg írta. Mondanom sem kell milyen jó segítség volt, egyedül nagyjából két hét múlva lettem…

Kincsesbánya

2010.01.12. 22:36 - hanaura

Címkék: sámán kincsesbánya meneruwa

Na ma meglepődtem, de úgy komolyabban. Vagy nagyon figyelmetlen vagyok, vagy pedig tényleg minden pillanatban kincsekre lehet lelni, de én most azt hiszem a szivárvány tövébe jutó helyre csücsültem le. Gyakran írok Meneruwa oldaláról, a www.saman.org.hu-ról, de amit ma találtam...!…

Univerzum háló világháló helyett:)

2010.01.12. 22:27 - hanaura

Néhány fontos dolog...

2010.01.12. 22:25 - hanaura

Nagyban készülünk a szombati fórumtalálkozóra, most írogatok mindenkinek, hogy ki fog jönni. Jó hír, hogy a múltkori különleges vendégünk(aki igazából nem is vendég hanem csapattag) most is el tud jönni, aminek nagyon örülök, és persze egyenként mindenkinek. Holnap fogunk…



süti beállítások módosítása