ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Amikor a fák beszélnek

2010.04.04. 20:45 - hanaura

Ma is kinn jártunk Attiláéknál, a PannonInipi központjában, ahol igazából Attila jóvoltából mi is otthont kaptunk. Ez nekem, és garantáltan nem csak nekem egy nagyon nagy dolog, gyakorlatilag van egy helyünk, ahova mehetünk. Persze, ott a Potala is:) , és azt is szeretjük a…

Közösség

2010.04.04. 09:10 - hanaura

Címkék: közösség

Nagyon jól sikerült a tegnapi fórumtalálkozó, fogok róla majd bővebben is írni. Kevesebben voltunk, mint szoktunk, itt volt a húsvét a nyakunkon, ami sokaknál jár kötelezettségekkel, de így is tökéletes volt minden, egy nagyon jó kis családias esténk volt azzal a 15-16emberrel…

Balta, blog, fórum....

2010.04.03. 08:52 - hanaura

A rendezvényünk előkészületei miatt nagyon sok időt töltök a PannonInipi földjén Attiláékkal, az elmúlt napokban, hetekben a billentyűzetet lapátra, baltára vagy fakanálra cseréltem többnyire. Ami a jó hír, hogy már látszik a munka vége. Hát igen, ezt most sikerült nagyon…

Fórum-infó

2010.04.01. 18:33 - hanaura

Címkék: fórum

Jelentem a fórum pihen, többen is kerestetek, hogy mi újság, szóval ha minden igaz, akkor holnap már megoldódik, írtam a szolgáltatónknak is, meg a belső sorokat is átnéztük. Szóval aggodalomra semmi ok, holnaptól folytathatjuk!Egyébként, ha már fórumnál járunk, akkor el kell…

Ayahuasca meeting egy ismerős arccal...

2010.04.01. 08:00 - hanaura

Címkék: kép

Hosszú utak

2010.03.31. 21:13 - hanaura

Az alábbi dal nem csak Kalapács Józsi fanoknak ajánlott, nekem egy régi kedvencem, most találtam rá, olvasgattam a fórumot, ahol úgy tűnik éledezik a pálya, és közben betettem ezt. Hát, nem tudtam végigolvasni amit akartam. Döbbenve füleltem, hogy mennyire a magam világát látom…

Ayahuasca mama

2010.03.30. 22:22 - hanaura

Címkék: amazónia

Hullafáradtságomban nem nagyon volt erőm írni semmi újat. Téma az, mint mindig most is van, néhány aktuális dologgal fűszerezve, reméljük nem megy el az ihletem addig amíg kipihenem magamat. Elég sokat dolgozom, meg sok dolgot vállalok, mostanában hevergetem ki a dolgokat, és…

A nagy kérdés

2010.03.30. 17:25 - hanaura

Címkék: könyv

Ismeri valaki ezt a könyvet? Most találtam rá, és nem tudom, hogy megvegyem. Ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel meg fogom, de hátha valaki le akar beszélni!:)

Sámánizmus - Az ayahuasca, és sok más szakramentum háttere

2010.03.30. 00:31 - hanaura

Címkék: sámánizmus

Nem tudom volt-e ez a cikk, egy nagyon jó összefoglaló az ayahuasca hátterét képező sámánizmusnak, amit a www.herbalyoga.extra.hu/ címen találtam.Íme, az írás: Sámánizmus   A sámánizmus gyökere az ősi animizmus és mágia elemeinek összekapcsolása, az emberi és a…

Erőállat

2010.03.29. 19:53 - hanaura

Címkék: kép

Élménybeszámoló

2010.03.29. 19:51 - hanaura

Címkék: élménybeszámoló

No hát. Szombaton egy-két barátommal magamhoz vettem az oldal címadó szakrális főzetét. Hát, igen súlyos éjszakám volt. Mindig azt hittem, hogy már felszámoltam a wellness-gyógyulás illúzióimat ezzel az úttal kapcsolatban, de ez az este/éjjel mindent felülmúlt. Egószétesés,…

Önök kérték:)

2010.03.29. 07:49 - hanaura

Címkék: kép



süti beállítások módosítása